Hirdetés

Oittm Bluetooth hangszóró

Bevezető

Mire a cikk végére értek, addigra magatoktól is rájöttök, de azért elárulom a nyilvánvalót: magamtól a büdös életben nem találtam volna rá erre a remekműre. Az pedig azért lett volna katasztrofális, mert akkor minden bizonnyal ti sem hallotok róla. De a katasztrófát egy kínai ismerősömnek köszönhetően szerencsésen elkerültük, és most itt ez a remek eszköz, hogy ti is megcsodálhassátok digitális kenyerem által. Fogyasszátok hát egészséggel!

Van egy kínai ismerősöm, aki meglepően rég nem írt nekem, azt hittem, hogy már nem használja a felhasználónevét, de egyszer csak írt nekem, hogy helló. Mondom én is, hogy helló. Erre hatásszünet. A percek teltével kezdtek halványan kirajzolódni, majd egyre körvonalasabban megjelenni a fejem fölött a kérdőjelek. Amilyen kíváncsi vagyok, egy idő után nem bírtam tovább, és írtam neki, hogy ne haragudjon má', de hát ő írt rám, mégis miben segíthetek. Erre megköszöni az érdeklődésem, és nem mond semmit. Normális ember már itt ejtette volna a beszélgetést, de szerencsére ettől sokkal kíváncsibb vagyok, így írtam neki, hogy ezen a felhasználónéven fél éve még egy xy nevű illetőt ismertem, aki itt és itt dolgozott, most ki a halállal beszélgetek. Mármint ki nem beszélget velem. Jött a megerősítés, hogy továbbra is ő az, így hát a kérdőjel akkorára duzzadt, hogy nem bírt tovább lebegni a fejem felett, egyszerűen rám szakadt. Halvány gőzöm nem volt róla, hogy mi a jó istent akarhat tőlem. Ez ilyen tipikus kínai dolog, nem kell mindent megérteni.

Koogeek S1 okosmérleg

Bevezető

Először azt hittem, hogy félreértem a dolgot. Egyik nap írtak nekem a TomToptól, hogy csináltak egy okosmérleget, lenne-e kedvem tesztelni. Kérdezgettem vissza, hogy mi van, aztán rájöttem, hogy nem olvastam rosszul, a háttérben ezek tényleg csináltak egy saját márkás okos mérleget. Van egy Koogeek nevű márkájuk és azon ügyködnek nagyban. Ez igazi lecsó lesz.

Ha megbambuljátok a fenti képet, rögtön lejön, hogy elég sok mindent ígérnek relatíve alacsony áron.

Ha valaki máris, ebben a pillanatban elkezdett volna hőbörögni, hogy ,,EEEZÓCSÓ??!!", annak megjegyezném, hogy ez most debütált. Ha visszaemlékeztek arra, amikor nyáron a Xiaomi saját okos mérlege a polcokra került, 60 dolcsi alatt nem lehetett kapni, de úgy, hogy sokan panaszkodtak rá, hogy rosszul mért (az enyém nem), és egyedül BMI-t tudott számolni, amit bárki meg tud csinálni papíron, még net sem kell hozzá. Tény, hogy eltárolta a tömegadatokat, meg baromi jól néz ki, meg minden, de akkor is 60 dolcsiért adták szállítás nélkül, amikor kiadták.

Sades SA-907 virtuális 7.1 fejhallgató

Bevezető

Egy újabb Sades remekmű. Kijelentem, hogy szerelmes vagyok. Elsőként megjegyezném, hogy bolondulok a Sades termékekért, de igyekszem teljesen elfogulatlan maradni. Ezekben a napokban jött el az a pillanat, amikor teljesen beleszerelmesedtem a cuccaikba. Ilyet csak az tud érezni kínai cuccokkal kapcsolatban, aki majdnem mindenét onnan rendeli, ha teheti, és rengeteg gyenge dolgot látott már, és tudja értékelni, ha nagyot alkotnak. A Sades pedig igazán nagyot alkotott.

A gyártóról már éppen eleget hallottatok szerintem. Röviden: Shenzhen, brutálisan sok fejhallgató a sokplatformosoktól (XBOX, PS3/4, PC, 3.5 jack cuccok) elkezdve a platformspecifikusakon át a vezeték nélküliekig mindenük van. Olcsó, drága, kicsi, nagy, világítós, csicsás, világítós, de nem csicsás, nem világítós, rezgős, minden. Egészen elképesztő dizájnnal rendelkezik egyik-másik, de ti sem maradtok már sokáig információk nélkül, mert már most mondom, hogy az összes valamirevaló fejesüket meg fogom rendelni. Ezt nem lehet kihagyni.

IMacWear Unik okosóra

Bevezető

A 2013 óta Hongkongban működő gyártónak több terméke is van, konkrétan 3 okosóra és 1 darab telefon. Ezt elsőre érdekes párosításnak venné az ember, mert ha én alapítanék egy céget, ami ilyesmivel foglalkozik, akkor tutira nem gyártanék telefont is meg okosórát is, hanem vagy-vagy, valamelyiket. Ezt csak arra alapozom, hogy például a Xiaomihoz meg a Oneplushoz hasonlóan ha elkezdek valamit, érdemesebb csak arra koncentrálni első körben.

Ha kinövi magát a dolog, úgyis majd eljön az ideje, hogy először mindenféle ökörséget gyártani kezdjek (most konkrétan a Xiaomira célzok), aztán pedig világuralomra törjek, ahogyan azt már régóta tervezem szabad perceimben és álmatlan éjszakáimon. Na, de megint csak hülyeségeket beszélek. Szóval eljutott hozzám eme szimpatikus gyártó egy okosórája. Csapjunk is bele, hogy megtudjátok, miért ez az óra a hosszú élet titka.

Kínai projektor, Android miniPC, wireless billentyűzet/egér

Bevezető

Nos hogy, hogy nem, eljutottam végre odáig is, hogy relatíve olcsón kihozzak egy ágyból vezérelhető, miniPC-vel meghajtott, projektoros házimozi rendszert. Mínusz ugye a hangszórók, mert azt most nem tárgyalom. Figyelem! A megoldás olyan budget részeket tartalmaz, melyet épeszű embernek képeken sem szabadna látnia! Mindenki a saját felelősségére olvasson eme csodaszettről!

A cél világos: nincstelen magyar ember módjára kiválasztani a legolcsóbb, de erős kompromisszumokkal még akár használható termékeket egy komplett szetthez, majd összedugdosni őket, és viháncolni, hogy másfélezer forintból megoldottuk a problémát. Nos, ez itt korántsem ilyen egyszerű, mert a miniPC-k bár nem kifejezetten drága dolgok, a projektor például nagyon is az tud lenni, meg egy kis pluszt jelent még a tetejébe a vezetéknélküli touchpad-billentyűzet egyben kombó. A kérdés tehát az, hogy mennyibe kerül kihozni egy olyan rendszert, ami nevetségesen olcsó, de még akár alkalmazható is valamire.

Zeblaze Crystal okosóra

Bevezető

Ha Kínában tudnák, hogy mi történt az első okosórával, ami hozzám került (lásd itt), akkor ha dupla árat fizetek sem küldték volna ki ezt a darabot. Ez talán még jobban megszenvedte az új tulajdonosát. Egyébként már az első óra után éreztem, hogy az okosórák nem igazán nekem való dolgok, pedig mindig nagyon vigyáztam a dolgaimra. Az tény, hogy sosem voltak nálam a mindenféle elektronikai kütyük sokáig, de majdnem mind remek állapottal büszkélkedhet. Kivéve ugye azt az első okosórát, meg ezt a másodikat (és közben elárulom, hogy elméletileg úton van egy harmadik is). De hát a kínaiak ugye nem tudják, mi történik a kütyüikkel nálam, úgyhogy egyszer csak beesett ez a Zeblaze gyártmányú okosság hozzám.