Hirdetés
Félig-meddig DIY számítógépasztal projekt
Bevezető
Régóta érlelődött bennem egy új számítógépasztal beszerzésének gondolata.
De mindenek előtt mutatnám a régit:
Egy régi dohányzóasztalból készült. Látható, hogy iskolapadszerűen az asztallap alatt van egy rekesz. Ott lakott a szintetizátorom, ami rendkívül praktikus volt, mivel napi szinten szükségem van rá. Ráadásul a szintetizátor mögötti részen remekül elfértek az elosztók és a kábelek. Tehát gyakorlatilag egy kábel- és elosztóalagútként is funkcionált.
Ugyanakkor emiatt az asztal nagyon magas volt, ami kényelmetlen egérhasználatot eredményezett, valamint a lábaim sem fértek be alá teljesen.
Az asztaltól jobbra egy átalakított virágtartóból készült borhűtő és töltő tároló polc látható. A szintetizátor könnyű elérhetősége mellett ehhez is ragaszkodtam egy új asztalnál is. Továbbá a képen nem látszik (, mert épp ki volt húzva), de az asztaltól balra helyezkedett el egy üzemen kívüli hűtő, ez gyakorlatilag csak az asztal meghosszabbításáért felelt.
Honor 6 Plus - A becsületes nagytesó
Bevezető
Kezdem a legelején: 2014 novemberében szeretett LG G2 típusú készülékem elérte a nyugdíjkorhatárt (nálam 1 év). Ezen okból kifolyólag belekezdtem a potenciális utódjelöltek felkutatásába. Az első tervem az volt, hogy legyen mindenben jobb, mint a G2. Na, ezt villámgyorsan el is vetettem, ilyen készülék akkor nem létezett. Az új koncepció az volt, hogy számomra fontos szempontokban nem lehet rosszabb, a többiben egy picit lehet rosszabb, de összességében legyen nagyon MÁS. Bonyolultan hangzik, de legalább nem esélytelen.
A számomra legfontosabb szempontok: garancia (semmiképp sem „Aluljáró-GSM” bolti), minimum 5 inches képátló, minimum 3000 mAh akkumulátor, LTE, és jó előlap/képernyő arány. Továbbá fontos szempont, hogy ha a szoftver nem 110 %-osan tökéletes, akkor legalább legyen könnyen rootolható, nyitható a BL, stb.