Indíttatás

Lehetne kezdeni egy történetet, elmesélést hosszan, elnyújtottan, hogy az ember már az elején megunja az egészet, de nekem nem ez a célom. Így bele is vágok az eposzba, a drámai lírába! Nem lesznek üres mondatok, teljesen felesleges bekezdések, véget nem érő... – jó, kösz, elég lesz.

NA SZÓVAL!

Az egész ott kezdődik, hogy az előző gépem ([link]) bő 1,5 évvel ezelőtt teljesen szétbontottam, majd eladtam, mondván, hogy én ebből már kinőttem, nekem ez minek.. Ennyi időnek kellett eltelnie, hogy bebizonyosodjon az ellenkezője. Próbáltam a PC-t helyettesíteni egy PS-sel, majd az jó lesz játszani, minden másra meg ott a laptop, és a Mastercard. De valahogy csak hiányzott még valami... rádöbbentem arra, hogy nekem a PC-vel nem a játék, meg maga a gép használata a kikapcsolódás, hanem az, hogy időnként szétszedem, összerakom, variálok rajta valamit, akármennyire is nyűgös a dolog. Így újra nekiestem egy gép összerakásának.

Prológus

- Ott vagyunk már? - kérdezte Szamár sokadjára. Látszott, hogy Shrek kissé kezd feszült lenni a...
Bocsánat, elkalandoztam, térjünk is a lényegre!

A teremben csendet kérnék, a koncert azonnal kezdődik!

Nem is tudom hol kezdjem el a történetet, ezért inkább bele is csapok.

Az évek során rengeteg számítógépem volt, fanatikusságom miatt folyamatosan cserélgettem az alkatrészeket. Időközben rájöttem arra, hogy a kisebb méretű PC-k mozgatnak inkább (nyugi, természetesen a nők is - abból is csak egy, a feleségem - és ezt nem parancsra írtam, ugye Drágám?). Körülbelül 3 éve jött az ihlet, hogy ATX formátumról váltsak ITX-re, mikor megláttam a BitFenix Prodigy házikót. Valahogy azonnal jött az érzés, jó mélyről: "teccő ge*i" (itt elnézést kérek a nyers fogalmazásért, de akkor és ott tényleg ez jutott eszembe).