Bevezető, külsőségek
Bevezető, külsőségek
Akik olvasták már korábbi írásaimat, azok tudják, hogy a myPhone nevű lengyel márka több tagjáról közöltem már teszteket, melyek jelentős része a gyártó palettájának Simple Life szériájából, vagy közismertebb nevén „nagyimobiljairól” szól. A mai bejegyzésben szintén egy ilyen készülékről olvashatnak a kedves érdeklődők, azonban az 5300 Forte egy kis csavarral szándékszik kitűnni a nagyimobilok tömegéből. Ez a kis csavar nem más, mint a strapabírás következő szintre emelése, vagyis a készüléket felkészítették a por, az ütődések és korlátozott mértékben a beázás ellen is. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a készülék nem ér el túl magas szinteket a manapság egyre ismertebbé váló IP katonai szabványskálán, csupán egy hagyományos mobiltelefonhoz képest kínál nagyobb teherbírást.
A készülék a myPhone modellek esetén megszokott csomagolásban kapható, az átlagos méretű doboz a készülék mellett a töltő-headset-használati útmutató hármast találjuk. Az előlap a nagyimobilok közt hagyományos külső jegyekkel operálé, azaz a kijelző és a gomsor nagyjából egyharmad-kétharmad arányban oszlik el, a gombok jó nyomásponttal rendelkező, emberes felfestésű darabok, a minimális félreütési lehetőséget az egyes billentyűkön található perem hivatott csökkenteni. A méretes fekete keretben ülő megjelenítő a már szintén szokásossá vált monokróm kijelző, jellegzetes borostyánsárga háttérvilágítással. Ez alatt a myPhone felírat koronázza a numerikus billentyűk és a kijelző között található híváskezelő gombokat, valamint a kétállású navigációs billentyűt. Az előlap egyedüli extrája az alsó fekete sávban található két kis gomb, melyek közül az egyik a hátlapon található ledet kapcsolja ki illetve be, míg a mellette levő egy választható funkciójú gyorsindító. A szimmetriát csak az előlapi műanyag és az oldalsávon húzódó keret közé beékelődött apró lyukacska, a mikrofon nyílása töri meg.