Hirdetés

Dark Rock Pro

Olyan processzorhűtőket, amelyek 1 Kg körüli vagy az 1 Kg-os lélektani határt néhány grammal meghaladó súllyal érkeznek, már korábban is láthattunk, viszont olyat még nem nagyon, mint amilyet a be quiet! illetékesei a napokban bemutattak. A Dark Rock Pro névre keresztelt processzorhűtő óriási méretét és súlyát tekintve sem nevezhető kispályásnak: az újdonság 1550 grammot nyom a mérlegen és 133 x 150 x 166 mm-es mérettel rendelkezik.

A felsőkategóriás processzorhűtők piacára szánt megoldás úgynevezett 3D-s hőcsövekkel érkezik, amelyek egy oxigénmentes réz réteget is tartalmaznak annak érdekében, hogy minél hatékonyabban juttassák el a processzor által termelt hőt az alumínium lamellákhoz, amelyek egyébként két különálló torony formájában vannak jelen a terméken. Az alumínium lamellákból összesen 44 darab áll rendelkezésre, a 6 mm-es átmérővel rendelkező hőcsövekből pedig hetet kapunk. Az alumínium lamellákat tartalmazó hűtő tömbök között egy 120 mm-es átmérőjű Silent Wings ventilátor helyezkedik el és az egyik tömb előtt – ahogy az a képeken is látszik – találunk még egy ilyen légkeverőt. A 120 mm-es ventilátorok PWM támogatással érkeznek, azaz pillanatnyi fordulatszámuk a rendszer pillanatnyi terheltségének megfelelően alakul, de sosem haladja meg az 1700 fordulat/perces értéket. A folyadék csapágyazással érkező ventilátorok a gyártó szerint nem kevesebb, mint 300 000 üzemórán át képesek meghibásodás nélkül üzemelni, ami igen meglepő adat, tekintve, hogy már a 100 000 üzemórás értéktől is el van ájulva a piac. A ventilátorok minimális fordulatszámon (900 RPM) 12 dB(A) körüli, míg maximális fordulatszám esetén 25,9 dB(A) zajszintet bocsátanak ki. Maga a hűtő a gyártó leírása szerint több, mint 220W-os hűtőteljesítménnyel áll az adott processzor rendelkezésére.

Help.

Lehet, hogy ezért nem kellene egy új blogot nyitnom, de nem tudom meg határozni a problémát se. Csináltam egy képet a problémáról és azt szeretném kérdezni, hogy lehet ezt megszüntetni eddig sokszor jártam már így akkor mindig újra telepíttetem, de gondoltam most megkérdezem, hátha tudnátok segíteni.
[link] Esetleg, hogy lehetne ezt elkerülni?

Kint voltam.....

Igaz, hogy csak a teraszon meg, hogy csak -1 fok volt, de jól van az. Majd ha hidegebb lesz. ;]

Gép:
CPU: Intel C2D E8200 @ 4GHz 1,264v
Lap: Gigabyte EP45-DS4
Ram: Kingmax 2GB 1066MHz
VGA: Sapphire 4850 700/1150
PSU: Cooler Master M520
HDD: Seagate 500GB & Samsung 1TB

Csak simán kint terhelés nélkül:idle
Prime 2,66GHz-en: load
VGA 700/1150-en szőrös fánk: VGA load
Proci 4GHz-en prime: CPU load
HDS kicsit érdekes: ? :Y

Mai napi jó cselekedetem.

...Ahogy ki csengetek 7. óráról mentem is volna haza, de meg álltam beszélgetni a haverokkal. A közelünkbe ott volt egy gyógyszertár és sétált kifelé egy ~50 év körüli bácsi aztán mikor elsétált előttünk egyszer csak összeesett. Néztük ott először, hogy feláll, segítsünk neki vagy részeg, vagy mi van vele?. Aztán el kezdet rángatózni mondom a fiúknak, hogy menjünk, szóljunk valakinek, mert igen csak rohama van a bácsinak. Bementünk a gyógyszertárba és szóltunk, hogy egy bácsi összeesett, segítsenek ki jöttek meg nézték, de nem mentek oda csak nézték az ajtóból. Aztán beszaladt egy hölgy és telefonált a 100m-re nem levő orvosi rendelőbe, hogy jöjjön át valaki. A legdurvább az volt, hogy mi addig ott álltunk és láttuk szegény embert szenvedni, rángatózni nem mertünk hozzá nyúlni vagy meg mozdítani, mert ki tudja, hogy ártunk neki vagy mégse, mert soha se látunk még ilyet. Amikor megérkezett az orvos hát mit ne mondja volt vagy 5perc, de az hagyján még azt a 100m-t is kocsival tette meg hát azt hittem, hogy a pofám leszakad, mert ki szál nagy vagányán a kocsiból látja, hogy ott fekszik a bácsi és rángatózik, de ő lazán hátra megy, kinyitja a csomagtartót kiveszi a cuccait. És utána kezdet oda szaladni a bácsihoz megvizsgálta, de ekkor már kezdet elmúlni a rohama kérdezte tőle hány éves, meg hogy hívják, hol lakik, stb tudott rá válaszolni a bácsi így hát eljöttünk. Én személy szerint nagyon ledöbbentem bele se merek gondolni, hogy mi van akkor, hogyha mi is elmentünk volna szegény ember mellet, mint ahogy jó páran ezt tették. Epilepsziás rohama volt utólag kiderült.

Help me!

Emberek olyat mondtak ma nekem, hogy csak néztem.:|
Létezik olyan vinyó ami úgy néz ki, mint az IDE csatis vinyó csak fordítva van.
Vagyis a vinyóba vannak a lyukak és a kábelbe meg a tűk??
Olyan a vinyón a csatlakozás, mint az alaplapon.

Létezik ilyen??? Tesóm hardvertechnika tanárja azt mondta, hogy ő még ilyet nem hallott soha.
Nos, van ilyen vagy nincs? Ha van mi a neve? :))

.

Mai este egy nagy....... :O

Pókszakértők ide.

Reggel jöttem haza mamámtól és ezt láttam. Ez milyen pók lehet?

[L:http://j.imagehost.org/0762/DSC00307.jpg][link][/L]

[L:http://h.imagehost.org/0845/DSC00308.jpg][link][/L]

[L:http://j.imagehost.org/0492/DSC00309.jpg][link][/L]

Bocsi a képek minőségért, de csak teló volt nálam.

Egy kis esti gondolkodtatás. :)

Mindennek van.
Mindennek volt.
Mindennek lesz.
Mindennek fog kelleni.

Mi az? :P

WTF?

Ezzel szívatott a kurv@ játék.
[link]