Kínából gépet?

2015 körül kezdtem el a kínai oldalon nézegetni, milyen barebone számítógépeket árulnak a kereskedőik. Bár az oldal használhatósága egy cseppet (nem többet) javult azóta, de még így is annyira nehézkesen használható, hogy általában rengeteg időt rá kell szánni, amíg a legkedvezőbb terméket megtaláljuk.

Értékelhető minigépekkel nagyjából hat-nyolc cég foglalkozik, bár az elterjedt módszer az Alin, hogy nagyon hasonló nevű boltokat hoznak létre (EGLOBAL Official Store, EGLOBAL Mini PC Store, EGLOBAL Top Mini PC stb.), majd ugyanolyan áron, vagy minimális eltéréssel töltik fel a termékeket.

Az is bevett trükk, hogy a találati listában megjelenő termékképre a legnagyobb teljesítményű típusát írják rá, alatta az ár viszont a legolcsóbbé, így, mikor rákattintunk, rögtön csalódás érhet minket, hogy nem azt kapjuk, amit ígértek.

A kereskedők láthatóan megtesznek minden tőlük telhetőt a vevők összezavarásáért, egy-egy árut többször is feltöltenek, természetesen eltérő árral. Nem ritka az sem, hogy ugyanazt a vasat akár ugyanabban a boltban több tíz vagy száz dollár eltéréssel adják. Minden bizonnyal arra hajtanak, hogy a nagy választék böngészése közben a lanyhadó figyelmű vásárló véletlenül a drágábbat vigye el tőlük.

Mire jó egy ilyen olcsó gép?

A sorozat első részében felvázoltam az engem érdeklő témát: miért keresem az elérhető legkisebb fogyasztású számítógépet, amivel még normálisan lehet dolgozni. Programozóként fontosnak tartom olyan gépen fejleszteni, ami a[z ésszerű határokon belül] leglassabb, mert ez motivál arra, hogy gyors szoftvert készítsek. Nemrég találtam egy videót, amiben Addy Osmani, a Google Chrome egyik mérnök-menedzsere pont erről beszél (2:55-nél); az más kérdés, hogy ők maguk mennyire veszik komolyan ezt az elvet – ez akár egy másik cikk témája lehet.

Mielőtt bemutatnám a vasakat, lássuk, mire is használható egy ilyen kis pécé!

Véleményem szerint még a kezembe került leglassabb is eszméletlenül gyors, és a legtöbb feladatra alkalmas lehet (kivéve, ha sok adat feldolgozásáról van szó). Hogy mégsem felel meg sokak igényeinek, az nem feltétlenül a hardver hibája – inkább a szoftveré. A modern fejlesztési technikák nem bánnak szűkösen az erőforrásokkal, a végfelhasználói program vagy webes szolgáltatás valamilyen keretrendszerre épülő keretrendszerre épülő keretrendszerben készül, a programozónak sokszor fogalma sincs, hogy pontosan mi is történik egy-egy függvényhívás során.

Ez az írás másoknak szól, mint az átlag Prohardver-olvasók, ugyanis míg utóbbiakat az érdekli, hogy minél nagyobb számokat lássanak, engem ez jóval kevésbé, és akkor vagyok elégedett, ha azok minél kisebbek. De hogyan is alakult ki nálam ez a nézőpont? Sorozatomban ezt tervezem felvázolni, valamint bemutatom a közben szerzett tapasztalataimat.

Tudni kell rólam, hogy lassan húsz éve dolgozom (üzleti) szoftverfejlesztőként, és közben arra jöttem rá, hogy ha jó programot szeretnék kiadni a kezemből, akkor azt az elérhető leglassabb hardveren célszerű megírnom, mert, ha azon jól fut, akkor mindenhol meg fog felelni. Ezzel szemben azok számára, akik eleve gyors gépen dolgoznak, sokkal nagyobb erőfeszítést igényel utólag optimalizálni, amennyiben az szükséges, mert a készítés során nagy valószínűséggel nem vették észre, hogy gondok lehetnek a sebességgel.

Viszont nem áll mindenkinek a rendelkezésére nagy teljesítményű vas, mert mondjuk nem tud vagy nem akar újat vásárolni, de az is elképzelhető, hogy mást tart fontosnak: hasonlóan hozzám, mondjuk a fogyasztás is elsődleges szempont számára. Márpedig ennek jelentősége várhatóan nőni fog, hiszen
1, a megtermelhető/befogadható energia korlátozott,
2, minden energiatermelő folyamatunk többé-kevésbé terheli a környezetet,
3, a termékek gyártása, újrafeldolgozása vagy szemétként való tárolása is szennyező.