2024. március 19., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

Kisfogyasztású számítógépek nyomában

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Minél nagyobb teljesítmény, minél nagyobb számok? Nem, ez az írás azoknak szól, akik a minél kisebbeket keresik.

[ ÚJ TESZT ]

Ez az írás másoknak szól, mint az átlag Prohardver-olvasók, ugyanis míg utóbbiakat az érdekli, hogy minél nagyobb számokat lássanak, engem ez jóval kevésbé, és akkor vagyok elégedett, ha azok minél kisebbek. De hogyan is alakult ki nálam ez a nézőpont? Sorozatomban ezt tervezem felvázolni, valamint bemutatom a közben szerzett tapasztalataimat.

Tudni kell rólam, hogy lassan húsz éve dolgozom (üzleti) szoftverfejlesztőként, és közben arra jöttem rá, hogy ha jó programot szeretnék kiadni a kezemből, akkor azt az elérhető leglassabb hardveren célszerű megírnom, mert, ha azon jól fut, akkor mindenhol meg fog felelni. Ezzel szemben azok számára, akik eleve gyors gépen dolgoznak, sokkal nagyobb erőfeszítést igényel utólag optimalizálni, amennyiben az szükséges, mert a készítés során nagy valószínűséggel nem vették észre, hogy gondok lehetnek a sebességgel.

Viszont nem áll mindenkinek a rendelkezésére nagy teljesítményű vas, mert mondjuk nem tud vagy nem akar újat vásárolni, de az is elképzelhető, hogy mást tart fontosnak: hasonlóan hozzám, mondjuk a fogyasztás is elsődleges szempont számára. Márpedig ennek jelentősége várhatóan nőni fog, hiszen
1, a megtermelhető/befogadható energia korlátozott,
2, minden energiatermelő folyamatunk többé-kevésbé terheli a környezetet,
3, a termékek gyártása, újrafeldolgozása vagy szemétként való tárolása is szennyező.

Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy az utóbbi évtizedben jelentősen lelassult a hardverek sebességének növekedése, évenként általában legfeljebb öt százalékkal gyorsabbak a csúcsprocesszorok a korábbiaknál. Sokáig az órajel magasabbra tornászásával tudtak jobb eredményeket elérni, de három-négy gigahertz körül akkor egy plafonba ütköztek a gyártók. Ekkor a magok számával kezdtek el játszani, ami szervereknél segíthet, ahol tipikusan sok egymás mellett futó programszál van, de a végfelhasználóknál nincs értelme túl sokat belezsúfolni, mert általában csak kevés dologra tudunk koncentrálni, ráadásul nem minden feladat párhuzamosítható egyértelműen.

Sőt, szerintem a legtöbb irodai munkánál a processzorok az idejük túlnyomó részében nem csinálnak semmit, a Word, az Excel nem sokat kér, a weboldalakon leginkább a reklámok izzasztják meg a központi egységet. Talán nem véletlen, hogy az Intel az utóbbi időben alacsonyra lövi be az alapfrekvenciát, egy gigahertz körülire, míg a turbo értékek jóval magasabbak.

A fentiek miatt kezdett el érdekelni még régebben, hogy mi az a minimális sebesség, amivel még jól tudom használni a gépem. Az első komolyabb PC-m egy 2.6 GHz-es P4-es volt, amin az FSB-t rövid úton megfeleztem (lejjebb sajnos nem tudtam vinni), de 1,3-on is bőven gyors volt az igényeimhez, így legalább a hűtőventilátor minimumon forgott. Ezt jópár év után cseréltem egy talán hasonló eredeti frekvencián futó, kétmagos Athlon 2 X2-re, amit 900 MHz-en használtam, így nem emlékszem pontosan az eredeti értékre.

Aztán eljött a 2015-ös esztendő, amikor ismét váltottam, és ezt most itt egy kicsit jobban kifejtem, hogy perspektívába helyezzem az egészet.

Többek között az Apple-nek hála, az okostelefonok alaposan felkavarták a hardverpiaci állóvizet, mert egy új szegmenst nyitottak meg. Az Intel is szeretett volna minél nagyobbat kiharapni a tortából, ezért megpróbált minden fronton terjeszkedni. Bár az Atom márkanév alatt voltak alacsony fogyasztású termékei, ezek teljesítménye akkor még kevés volt, ezeket sokszor kis képernyőjű netbookokban terítették, de legalábbis számítástechnikai szakportálok fórumain elég rossz fogadtatásra találtak. Mindenesetre fejlesztésekbe kezdtek, és úgy döntöttek, hogy a vasat nulla árréssel, azaz bekerülési költségen adják el azoknak, akik gépet építenek belőle.

A másik óriás, a Microsoft is nagyjából akkor reagált, amikor az Intel, ők is ész nélkül kezdtek el dolgozni, és a Windows 8.0 hardverkövetelményeit jelentősen lecsökkentették (vagy legalábbis ezt szerették volna; ha figyelembe vesszük azt, hogy a belezsúfolt sok-sok funkcióra az átlagfelhasználónak szüksége van-e, és hogy ennyivel jobb-e akár egy Windows XP-nél, a kép rögtön árnyaltabb lesz). Talán a 8.1-nél találták ki, hogy szövetkeznek az Intellel, és ők pedig ingyen adják az operációs rendszerüket ("Windows 8.1 Bing szoftverrel"), ha abban legfeljebb két gigabájt memória és harminckét gigabájt háttértár van (ezeket a határokat később megduplázták).

Sok gyártó gyorsan lecsapott a lehetőségre, és megjelent egy csomó nyolc- és tízhüvelykes táblagép, amelyek ára harmincezer forintnál kezdődött. Jómagam is vettem egy egy gigabájtnyi memóriával felszerelt, lengyel gyártmányú (vagy forgalmazású, Lark márkájú) tabletet, amit a sok felesleges szolgáltatás kikapcsolása után máig böngészésre és olvasásra jól használható kis géppé varázsoltam. Ebben egy négymagos Atom Z3735F processzor dolgozik, tettek alá egy viszonylag gyors eMMC háttértárat, így különösebben nem kellett gondolkodnom, amikor a 220volt számítástechnikai üzlet weboldalán megláttam a nagyon hasonló paraméterekkel rendelkező (Z3736F processzor, két gigabájt memória, harminckét gigabájt háttértár) kínai Pipo X7S nevű masinát, ami PC-ként használható, azaz van rajta négy USB port, egy HDMI és egy százas ethernet.

A harminckét gigabájt nem tűnik soknak, de az igényeim sem magasak. Bár eredetileg dual bootos volt a masina, az Androidot gyorsan letakarítottam róla, mert számomra semmilyen használati értéke nincs, és így lett majdnem öt gigabájt plusz tárhelyem. A zenéket és videókat microSD-n tárolom, így általában mindig van nyolc-tíz gigabájt szabad helyem.

Korábban vettem egy elektromos fogyasztásmérőt, és megnéztem, mennyit eszik az Athlon. Ekkor már egy ideje SSD volt benne, de előkerestem a régi 120-as winchesteremet is, és emlékeim szerint a következő értékeket kaptam: HDD-vel 60-70 Watt körül volt a teljesítményfelvétel, SSD-vel pedig 44 Watt. Úgy számoltam, hogy mivel elég sokat megy nálam a gép, ha lecserélem az Atomra, az áramszámlán három év alatt visszajön az ára.

Az Intelt nem feltétlenül a tisztességes módszereiről ismerjük; hogy jobban mutassanak a táblázatok adatai, bevezették a korábbi TDP helyett/mellett az SDP-t (Scenario Design Power), jelentsen az bármit is, ami ennél a gépnél 2,2 Watt, azaz "valós körülmények között ennyit fog megenni". Nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy ez csak a processzorra vonatkozik, emellett az alaplapon minden más részegység és periféria energiát követel, de kiindulásnak jó lesz.

No, és mit mutatnak a mérések? Amikor a gép nem csinál semmit (a nap nagy részében, amikor forráskódot pötyögök), a frekvencia 480 MHz-re csökken, a mérő 3 watt fogyasztást mutat, míg teljes terhelésen 6-8 watt körüliek a maximumok. Érdekességképp, ebből a billentyűzet és az egér együtt nagyjából fél wattnyi energiát igényel, amin viszont megdöbbentem, hogy a huszonhét hüvelykes Samsung monitorom beéri nyolc wattal a legalacsonyabb fényerőn (kívülről jön be elég, ugyanis az ablakom kelet felé néz, emiatt a redőnyt félig le kell engednem). Azt még hozzá kell tennem, hogy a turbót letiltottam, mert nincs rá szükségem, bár az úgyis csak huzamosabb aktív használat esetén jelenne meg az áramszámlán, ami meg nálam nem jellemző.

Bár lett volna lehetőségem váltani, maradt rajta a Windows 8.1, mert a 10-es egyáltalán nem győzött meg: jóval nagyobb erőforrás- és helyigénye van, ráadásul az IT-cafén minden nagyobb frissítése után rémtörténeteket lehet olvasni arról, hogy megint mit rontottak el. Ráadásul – valószínűleg elavult nézeteim szerint – az operációs rendszer elsődleges és legfontosabb feladatának a különböző szoftverek elindítását és futtatását tartom, nem pedig azt, hogy ilyen-olyan szolgáltatásokkal tegyék tele, aztán pedig csodálkoznak, ha instabillá válik.

Egy kis utánajárással ezen az Atom processzoron futtatható Linux is, egy ausztrál fejlesztő munkájának hála, mivel hivatalosan nem támogatja ez az operációs rendszer ezt a lapkacsaládot. Próbáltam Ubuntuval és Minttel, mindkettővel jól ment, de mivel az utóbbi kisebb erőforrás igényű ablakkezelő rendszerrel jön, ezért jóval több szabad memóriával lehet gazdálkodni, ráadásul a grafikus műveletek is gördülékenyebbeknek tűnnek. A Linuxról egy későbbi cikkben bővebben is fogok értekezni.

2019-ben aztán ismét elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy milyen hasonló paraméterekkel rendelkező gépek vannak még a piacon: melyik a legolcsóbb, a legkevesebb fogyasztású, mennyire bővíthetőek, mire használhatóak? Milyen hatással van a terhelés a fogyasztásra, a magok számának növelése a teljesítményre, az órajel a fogyasztásra és a valós sebességre? A TDP milyen összefüggésben van a nyugalmi állapotban mért fogyasztással? Megéri-e hyperthreadinges gépet venni, milyen ennek a hatása a fogyasztásra és a sebességre?

Ezekre a kérdésekre igyekszem többek között válaszolni további cikkeimben.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.