Hirdetés

Továbbtanulási lehetőségeim

Mint ahogyan azt az előző bejegyzésemben is megírtam írtam, tavaly nyáron felmentést kaptam a matematikai érettségi tantárgy alól,és nem a saját hibám miatt, hanem többek közt azért, mert az a matek tanár aki minket tanít már vagy 3. éve, egyszerűen túl fiatal matek tanárnak, és annyira látszik rajta,hogy nem akar matekot tanítani, és nem is tanítja valami túl jól a matekot, egyszerűen csak leadja nekünk az anyagot, azt otthon tanuljuk meg valahogy. De a legnagyobb probléma az, hogy még példákkal sem gyakoroljuk az éppen aktuális anyagot, hanem csak betűkkel gyakoroljuk, úgy hogy ennyit a matekról.

De a szakközépiskola után azért szeretnék valamit tovább tanulni, de a matek érettségi hiánya miatt eléggé lecsökkentek az esélyeim a tovább tanulást illetően, mert elég sok mindenhez kell matek érettségi. Amik után úgy utána néztem, és nem kell hozzá matek érettségi, az például a rendezvény szervezés (400 pont), akkor az intézmény kommunikátor (254 pont), vagy pedig ha a Kodolányi Főiskolába nem vesznek fel, akkor talán még ott van a Rendőrtiszti Főiskola, ahova szintén nem kell matek érettségi, csak egy erős érettségi, meg állóképességi vizsga. Csak azt nem tudom, hogy egy erős érettségi, és egy állóképességi vizsgán belül még mi kell oda ? Megnéztem az ottani tavalyi ponthatárokat, és nem igazán vagyok tisztába az ott feltüntetett szakok mégis milyen pályát jelentenek.

Továbbtanulás

Mivel,hogy én idén érettségizek,most már a tovább tanulásra is kell gondolnom,Igaz,hogy most egy Informatikai Szakközép Iskolába járok,de valahogy az informatika mégis távol áll tőlem.Annak idején amikor általános iskolába osztályfőnöki órán arról beszélgettünk,hogy ki milyen középiskolába szeretne tovább menni,én mindig az informatikai pályát mondtam,mert már 2. - 3. osztályos kórom óta számítógép függő vagyok,és azt hittem,hogy a szakközép iskola is valami hasonló lesz,hogy majd csomót játszunk,meg tanulunk érdekes dolgokról,ehelyett amikor bekerültem a Neumann János Informatikai Szakközépiskolába,akkor jöttem rá csak igazán,hogy pályát tévesztettem.Durván 5év kellett ahhoz,hogy rájöjjek arra,hogy a Neumann tanítási rendszere elég gáz,és valahogy a tanárok tudása sem ér fel egy számítógépes szakemberéhez.

Az egyik főbb problémám az,hogy annak idején az általános iskolába nem voltam egy stréber tanuló,pont hogy az ellentéte voltam mindennek,sose szerettem tanulni,nem igazán voltak jó jegyeim,és a szakközépiskolai felvételi pontjaim is eléggé gyatrák voltak,és ez a két-három tényező elég erősen megpecsételte a szakközépiskolai továbbtanulási lehetőségeimet.Nem sok szakközépiskola akart felvenni a tanulói közé.De két okból is jó,hogy legalább a Neumannba bekerültem.Az egyik az,hogy a gyenge és lusta nem tanulásom miatt egy SNI-s osztályba kerültem,és ez annyiból jó,hogy annak idején ugye elítéltem,meg lenéztem a mozgássérülteket,mára meg már megbékéltem mind a látványukkal,mind pedig a lelki világukkal,és az a durva az egészben,hogy az osztályban az egyik legjobb haverom egy olyan mozgássérült srác,akinek se keze,se lába.A másik amiért még jó,hogy felvettek a Neumannba,mert legalább felvettek valahová,ráadásul a mi osztályunk egy 5éves osztály volt,ami annyiból másabb mint egy normál osztály,hogy itt lassabban haladtunk a tananyaggal,és alig kellet valamit tanulni..

Hordozható DVD lejátszó

Mivel,hogy közeledik a karácsony,így végre valahára megkaphatom azt amire már olyan régóta vágyok.Még pedig egy hordozható DVD lejátszót,csak azt nem tudom,hogy a hordozható dvd lejátszók közül melyik az a márka ami igazán megbízható,és nem romlik el csak úgy hírtelen egyről a kettőre.Ma voltam az Aréna Plázában található Saturn üzletben,és ott találtam egy viszonylag egész olcsó Lg DP-650 hordózható dvd lejátszót.Az Lg az úgy megbízható márka ? Csak azért kérdezem,mert most az egyik olcsóbb árukat kínáló oldalon láttam egy Orion OPDTV-700 típusú hordózható lejátszót.Most akkor melyik márkát válasszam ? Melyik a megbízhatóbb ? Ebben a kérdésben kérem a segítségeteket,vagy ha esetleg tudtok egy olyan megbízható márkás hordózható DVD lejátszót,ami nem is túl drága,akkor azt nyugodtan megoszthatjátok velem.Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségeteket

Senior Tag Rang

Na végre valahára átléphettem a Senior Tag rangosok közé,úgy hogy most már nem sok választ el attól a rangtól,amire oly régóta várok,és amivel saját arcképes avatart kérhetek...ez persze nem azt jelenti,hogy csak azért írogatnék az általam látogatott topicokba,hogy ezzel növekedjen a hozzászólásaim száma,hanem többek között inkább azért fórumozok,mert jó a közösség.Plusz ha bárkinek bármilyen kérdése van az adott fórum topicba,akkor arra sok segítséget kap az itteni régebbi arcoktól,és ez jó dolog,hogy van egy ilyen fórum,ahol azért az emberek segítik egymást,és nem az van,hogy észre se veszik...

Munkaruha Overál

Mivel,hogy most vasárnap lesz a Szalagavatóm,de már jóval előtte az első próbán elhatároztam,hogy az előadásunkon ilyen vegyvédelmi overallba leszek.De annyira nem foglalkoztam vele,és fogalmam sincs,hogy ilyen festő/munkaruha overállt mégis hol lehet venni,mert az a bolt,ami régen volt a kerületben,az már rég megszűnt....a googleben meg nem találok olyan boltot ahol lehetne venni,csak internetes webáruházak tömkelege jön ki keresési találatnak.

Aki esetleg tud valami olyasmi munkaruházat boltot,ahol festő/munka ruha overál található,és nem is drága,akkor az légyszi szóljon már nekem,hiszen nagyon fontos lenne.

Xperia X8

A mai nap használtan vásároltam egy Sony Ericsson Xperia X8 készüléket,ami messze menőkig jobb és gyorsabb mint az eddig általam használt LG GT540 Optimus,csak az X8-nál az nem tetszik,hogy a gyári rom-on nem lehet kirakni a kezdőlapra az alkalmazások ikonjait,és nem tudom,hogyha csinálok rajta egy rom frissítést akkor az ugyanolyan lesz-e mint amilyen most rajta van,csak frissebb,és ami még zavaró az X8-on,az az,hogy egy újjal tényleg nehéz rajta írni,de amúgy egy sokkal tetszetősebb kis készülék,mint amilyen az elődje volt,azt is megtartom,de azt nem fogom olyan rendszerességel használni,mint amennyire az X8-at.

P - P - P - Póker

Szombaton elkezdtem a pókerezést tanulni,még elég kezdetleges a tudásom,de törekszek,hogy minél többet fejlesszem majd,meg az Everest póker oldalra is beregisztráltam,kiváncsi leszek,hogy később az életemben mire viszem majd a pókerrel :DDD :DDD

I'm the Fanatikus Tag

Tudom,hogy senkit nem érdekel,meg már unalmas,meg minden....de akkor is kijelentem,és persze örülök is neki,hogy 272 szakmai és 482 közösségi = 754 hozzászólás után végre valahára tag rang után átléptem a fanatikus tag rangúakhoz,és ezt még 1x köszönöm a hardveraprónak,az itcafénak,és a logout blognak,mert nélkülük ez bizony nem jöhetett volna létre.

U.I: Aki akarja az elolvassa,aki nem az nem,nyugodtan bele lehet kötni a bejegyzésbe,a nevembe,meg úgy mindenbe,de én aztán nagy ívbe teszek rá,mert a kedvemet úgy sem ronthatja el senki :DDD :))

Hajszálkarcos lcd kijelző

Jó tudom,hogy már van itt egy ilyen fórum topic,ami digitális fényképezőgép javítási kísérlettel foglalkozik,de az utoljára július 31én frissült,és szerintem időbe telik,amíg ott valaki válaszolni fog,szóval inkább ide is leírom a problémámat....persze csak ha nem baj.

Az a helyzet,hogy nekem egy 8hónapos Sony Cybershot DSC-W350 típusú digitális fényképezőgépem van,aminek a kijelzője picit hajszálkarcos.Polírozás esetleg segítene rajta ? Vagy a fogkrém is jó rá ? Csak azért kérdeztem,mert valahol olvastam,hogy a plexit alaposan meg kell tisztítani, majd nedves, puha ronggyal a fogkrémet egyenletesen elkenni, kicsit hagyni kell száradni, aztán sika-mika.

Erről valami vélemény ? Vagy mégis mivel lehetne az Lcd kijelzőn lévő hajszálkarcokat eltüntetni ? Ha tudtok,akkor légyszi tényleg segítsetek,mert hát fontos lenne,és nem szeretném,hogy még több hajszálkarc legyen rajta.

Mégis mi van velem ??!!

Most csak velem van a baj ? A körülöttem lévő ismerőseim nagy része már mind megtalált a párját.Mégis mit csinálok rosszul ? Vagy ennyire hiányozna a volt barátnőm akivel már lassan 1 hónapja nem beszéltem ? Vagy mégis mi a fr*nc van velem ? Egy 21éves srác vagyok,és tökre hiányzik egy lány mellőlem.

Az a helyzet,hogy a volt barátnőm óta,aki annyira nem is volt a barátnőm,mert amikor márciusba megismertem egy rock koncerten,akkor azt hittem,hogy na ez egy hosszabb kapcsolat lett,hát nem így lett,mert csak durván rá egy hónap múlva ért rá egy randira velem,még a tavaszi szünet idején....

A randi az tökéletesen ment,és másnap ismét találkoztam vele,igaz akkor egy rock koncert miatt,amire még a randi estéjén elhívott...utána rá csak 2 hét múlva találkoztam vele,az érettségi szünet második napján,én próbáltam többször találkozni vele,de ő alig vette fel a telefont,meg azokra az smskre se nagyon válaszolt amiket küldtem neki,még bloggoltam is róla az egyik legnagyobb hazai blog oldalon (mivel nekem két bloggom van,van ez,meg van a blog.hu-s)