Aki ismer, az tudja, hogy akár csak Művésznő én is szívesen kötöm le magam szép dolgok ajándéktárgyak alkotásával. Szeretem a szépet talán ezért is, érzek késztetés a szép dolgok készítésére, bár nagy része a kreálmányaimnak már nincs meg rendszerint elajándékozom elkérik tőlem. Javarészt időszakos „mániáim” vannak, amiket egy darabig alkotok majd új hobbit választok. Ilyen volt a dekopázsolás (azaz szalvéta technika, amivel tárgyakra és ruhákra szalvétát ragasztottam és így díszítettem azokat) a matricafestés…

ez az első nagy matricafestékkel készített képem..

a hűtőnkön zöldségek és gyümölcsök díszelegnek

Egy régi-régi történet

1992 nyarán történt, ha jól emlékszem bár abban az évben én alig voltam 1 éves de az életemet egyik legbefolyásolóbb eseménye történ, a nyár közepén megszülettél te édes kisbaba, voltál ezt seregnyi fénykép, bizonyítja. És két évesen is már a kezedet fogtam, a kicsi fehér ruhácskád még mai napig meg van erről a napról, ahogy a házasságkötő terem előtt állva vigyázok rád akár egy nagytesó. Telt az idő és mi valahogy mindig megtaláltuk egymást 3 évesen mászókázva az „Erika néni féle tánccsoportba” majd a majolett botot pörgetve a vízben fuldokolva majd ügyesen úszva. Mégis nem csak a közös programoknak köszönhető hogy jóban vagyunk, mert az életembe te voltál az a társ akivel mindig és mindent megoszthattam nem túlzás talán azt mondanom hogy te vagy anyukám után a legfontosabb ember számomra. Vannak dolgok amiket így sosem felejtek el a verekedéseket a 7 évesen a takaró alatt megbeszélt szerelmeket a rosszalkodásokat amely során egyszer majdnem felgyújtottuk a házat a „joghurt incidenst” az elhullajtott könnyeket és a rengeteg nevetést. Persze a mai napig furcsa bele gondolni, hogy te is felnőtt lettél mindig is tudtam hogy csak alig 1,5 évvel vagyok nálad idősebb de mégis valahogy úgy éreztem hogy te sokkal kisebb vagy akire vigyáznom kell figyelni rá óvni félteni. És a mai napon felnőtté értél persze csak papíron hisz nekem mindig is az én drága egyetlen kis unoka tesóm leszel, akire néha-néha még vigyázni kell hogy ne felejtsen el semmit és időben oda érjen minden hová és persze, hogy senki meg ne bántson téged mert annak velem gyűlik meg a baja. Ezért hát kívánok neked sok boldogságot megszámlálhatatlan éveket és azt hogy mindig is az legyél aki most vagy egy önzetlen kedves lány akit mindenkinél jobban szeretek boldog szülinapot neked.

Ülők a szobámban egy gőzölgő meleg kakaó tárasságában. Valahogy magába kerített egy érzés, ami olyan idegen és szinte valótlannak tűnő. Aki ismer, tudja rólam, hogy társassági ember vagyok és mindig sok ember, vesz körül, folyton sietek valahová valakivel, mindig csinálok valamit. Néha már-már összetörök a feladatok alatt. Most hirtelen minden megváltozott egyetlenen varázsütésre. Nézem a telefonom, ami némán hever az asztalon. Nem csörög, nem keres senki…Az e-mailjeim is csak reklám vackok, amikre szükségem sincs. A hangszóróból vidám zene szól mi hallatán, mindig mosolygok most valahogy, mégse úgy érzem egy halvány mosoly, se hagyná el az arcom.
Hogy miért is van, ez tudom én, jól csak fáj beismerni, hogy a régi barátságok megszakadnak, eltűnnek egy varázsütésre most, hogy elballagtunk. Sok minden hiányzik, ami egy-két honnappal ezelőtt megvolt és nem is tudtam, hogy boldoggá tesz rengeteg apróság, ami érdektelennek tűnik. Legyen az a reggeli ébresztő, ami máskor olyan bosszantóan hatott a busz után való rohanás a reggeli osztályterem ajtaja, ami mindig kiesett a helyéről, ha valaki erősebbet rántott rajta. Az összekeveredett reggelik illata. Az izgulás a nyafogás a dolgozatok miatt a néma rettegés, ha belépett a tanárnő „Oh bárcsak ne én felelnék” a tanárok kérdései az önfeledt nevetések a vicces beszólások a meghitt pillanatok a versenyekre való készülések a veszekedések és a mosolygó arcok vagy a kétségbeesett ábrázatok egy-egy matek doga után…A rendszeres buli szervezés, aminek jó ha a feléből lett valami. És igen a barátok, akikkel kibírhatóvá vált a mindennapi hajtás és igazán megérte a dühítő vekker hangjára kelni a busz után futni és ott lenni. Most mindez eltűnt mintha nyoma se lenne, pedig én ezt nem akarom, nem akarok felejteni, nem akarok nem emlékezni, nem akarok velük nem találkozni, nem akarok felnőni! Gyerek akarok maradni gondtalan, akinek nem kell gondolkodnia, mihez kezd érettségi után, akinek nincs feladata, akit véd a gimnázium közege, aki boldog és nem bosszankodik, akinek mindig van ideje mosolyogni, akinek nem a kötelezettségek a legfontosabbak hanem a barátok és a szeretet …

Néha én is írogatok bár nem valami jók a verseim de gondoltam megmutatom a kedvencemet...a fiókom-e féle titkokat őriz...

Lelkünk kertje

Egy lány akár egy kis rózsa
Kinek nem nyílt ki még a bimbója
Áll a kertben egymagába
Szomorúan télben, nyárban
Kicsi virág feje földig hajol
És alig lát ki szeme baja alól
Kicsi rózsánk várva vár
Erre jön-e a kertésze már
Aki megöntözi, kigyomlálja
Óh ezt az embert ö nagyon várja
Várja, várja mind hiába
Rózsa színe hamvad lilába
De a kertész elhagyta
Tulipán lányát ápolta
Nem törődött a régi virággal
Aki eközben harcolt a világgal
Mert azt fütyülte a gúnyos rigó
Kinek szájában mindig ott volt 2 dió
Hogy elhagyta, ki szerette
És ezt a tényt a virág igen megszenvedte
Eljött az idő a szirmok lehulltak
A virágok lassan kihunytak
Csak egy rózsa áll még megkopottan
Akinek szíve egyre csak úgy dobban
Igen tudom ö még egyszer, betoppan
Igen itt lesz a kertben
És elaludhatunk végre örökre együtt csendben....

Csetlés botlásomat hivatott bemutatni mindig is kissé ügyetlen. Az életem néha hasonlít egy kifordított túlszínezett rajzfilmre ami a voltam és sose jött össze semmi elsőre ha sportról vagy tesiről volt szó. A tesi tanár többször használta rám az "érvénytelen" kifejezést mint a nevemet.A távolugrást a gyűrűt még a kislabda dobásomat is ez a szó jellemezte. Kész ennyi gondoltam elfogadom megpróbálok ezzel együtt élni nem vagyok egy aerobik cica. De ami az elmúlt évben történt velem az már több mint sok! Minden egy kora reggel kezdődött amikor mint mindig kissé vagyis inkább nagyon elaludtam és a busz után szaladtam ami éppen hogy felvett. És akkor kész 5 percig álltam még beszélgettem is az egyik osztálytársammal azután már csak arra emlékszem hogy a busz padlóján fekszem és hívják a mentőt így kerültem első alkalommal a sürgéségire.Második látogatásom kissé groteszkebbre sikerült magassarkúval a járdán levő egyetlen gödörbe sikerült úgy belelépni hogy megzúzódtak a lábujjam így persze járhattam kötözésre ekkor már visszatérő vendégnek számítottam.Mégis amivel igazi sztárrá avanzsálódtam az a nagyi híres krémesének tudható be. Mint általában a korombeliek én is próbálgatom a szárnyamat a konyhában így a mézes krémes sütést is ki akartam próbálni persze nem egyedül. Sürögtünk forogtunk mamával a konyhába hogy mihamarabb kész legyünk igazán jó segítségnek bizonyultam mindaddig a pontig míg a turmixgépet a kezembe nem vettem a késes fejjel próbálkoztam a vajat összepépesíteni (ahelyett hogy mikróba raktam volna..) és egyszer csak elakadt a gépezet de mivel én gyorsan orvosolni akartam a problémát így a mutató ujjammal a kések közé nyúlva kiszedtem a vajat. A probléma csak az hogy az ujjamat kicsit nagyobb sikerrel puhítottam meg mint a vajat, 4 helyen vágtam e az ujjam. A vér látványától újra a padlóra kerültem ráadásul nekiestem a sütőnek amiben már előzőleg kisült 3 lap szó mi szó a könyökömről leégett a bőr. Erre eszméltem majd újra elájultam és bevertem a fejem úgyhogy azóta ki vagyok tiltva a konyhából. A sürgéségin mindenki rajtam nevettet hogy hogy tudtam alig 5 perc alatt egy agyrázkódás gyanút egy 4 helyen megvágott ujjat és egy összeégett könyököt produkálni és mind ezt egyszerre.A sérülésem csak felszíni volt az ijedtség nagyobb úgyhogy már csak egy kicsi heg emlékezete az ujjamon az esetre...

Kellemes húsvétot szeretnék kívánni mindenkinek legelsőnek 0:48-kor

" egy régi ígéret nyomán"

1.Két test egy lélekkel

]Mivel ez az első bejegyzésem meghatározónak számít ez az első úgymond irományom így hát egy személyesebb témával kezdenék ami egy hozzám nagyon közel álló illetőről szólna. Ezt az embert szeretem a világon talán legjobban, ahogy elmondása szerint ö is engem. Sok legjobb barátom volt óvodás korom óta de egy sem ér fel az én kis uncsimmal. Mindig is ö volt a kicsi bár csak egy és fél év van köztünk de ezt az időt én mindig kikértem magamnak, tudván hogy így mindig én lehetek a " főnök".Felsorolni is nehéz hogy mennyi közös van bennünk mindketten mogyoróbarna szemei mögül hasonlóan látjuk a világot. Egymástól függetlenül és szinte egyformán élünk meg helyzeteket mindketten vonzódunk a művészetekhez és a színházhoz, megállás nélkül énekeljük végig a napokat nem is beszélve a csetlés botlást ami akár egy rajzfilmbe is beillene. Szeretünk szeretni és nem tudunk gyűlölködni. Igazi lelki társ akit még keresni se kellet hiszen akármi is történt velem ö mindig ott volt legyen ez akár az hogy leestem a mászókáról akár az hogy a szívem szakad meg a fájdalomtól egy fiú miatt és persze a legboldogabb pillanatokon is együtt sodródtunk az élet óceánján. Szinte minden időnket együtt töltöttük a tükör előtt pörögve copfos óvodásként akik mint az úszóoktatásból kiderült sose lesznek úszóbajnokok így más irányba úsztunk és a modern balett parkettjét koptattuk persze csak azért hogy még kecsesebben foroghassunk tükör előtt az új forgós szoknyánkba és persze azért hogy balettcipőnket mazsorett botra cserélhessük. Őszintén szólva egy idő után ez sem fogott meg minket eléggé így ugyanezt az utat jártuk visszafelé idősödő fejjel a balett már jobban ment csak a kihagyás miatt már nem voltunk elég hajlékonyak így újra úsztunk akár a hal a vízbe. Számtalanszor polkáztuk végig a szűk folyosókat mivel a társastáncbon csak ezt tanultuk meg mivel nem volt fiúpárunk...Nem is igazán az volt a lényeg hogy mit csinálunk csak az hogy együtt vagyunk és együtt lehetünk. Különleges lelki kapcsolat alakult ki köztünk ami megszakíthatatlan.Olyannyira hogy szinte érzem hogyha szomorú ha vidám még ha nincs is itt mellettem gyakran meg is álmodom élete egyes jeleneteit (első barátját) Szóval nem csoda hogy egyesek közülettel sem tudták eldönteni ugyanaz vagy más személy vagyunk-e... Remélem mindig megtaláljuk az egymáshoz vezető utat ahogy ezt most is tesszük.