Hazaértem.

Bejöttem, levetettem az ajtóban a cipőmet, belőttem a gépet, kiválasztottam egy könyvet a polcról (majdnem az összeset olvastam már - annak is megvan az átka, ha az ember gyorsan olvas, és kényszeredetten muszáj folyamatosan olvasnia)..

boldognak kellene lennem.

Nem vagyok.

inkább sötét, baljós gondolatok járnak a fejemben.

nem tudom.
Tényleg lehet az egészet kéne hagyni a pékbe.

Annyira nincsen értelme most per pillanat az egésznek. okés, a munka oksa, azt csinálom, amit szeretek (igaz, olyan sokoldalú lettem, mint a gömb).

De amúgy...

nem értem ezt az egészet.

itt vagyok, akár boldog is lehetnék, de nem vagyok.
a bőrömben sem érzem jól magam.
Magammal ÖSSZEZÁRVA is rettenetes.
csak egész nap jár az agyam helye, a sötét gondolatok csak keringenek, rágnak, falnak, emésztenek.

Vagy fordítva?

Nem tudom…
Olvasgattam macskákról ezt-azt, amazt, mégis, való életben SOHA nem az történt a macskuszainkkal otthon, mint amit a könyvekben olvastam.
Ez két dolgot jelenthet:
1-a könyveknek nincs igazuk/nem szabad hinni nekik
2-egy macskánk sem olvasta ezeket a műveket.

Mindig is macskaimádó (na jó, állatszerető – magam furcsa módon mégse szeretem) voltam, az is vagyok még mindig, bár jelenleg nem tarthatok SzőrFelségét… És hiányoznak a meghitt pillanatok – a simogatások, játék, dorombolás, a kedveskedés/sértődés, és minden más, ami a macskatartással jár…

Kezdem az elején!

Legelső macskusszal kapcsolatos emlékem az volt, hogy otthon ülök (igencsak ifjonc lehettem, mert Róla nincs több emlékem), az akvárium előtt (igen, akkor még volt – azóta sem), és végignézem, ahogy a család minitigrise kihalássza egyenként a kis uszonyos jószágokat…

Vízhűtés.

Mindig is ambivalensen viszonyultam a vízhűtéshez – egyrészt vonzott (hisz halk, jó a hatásfoka, adott esetben látványos is), másrészt viszont taszított (vizet? PC-be? Nem vagyok én meghúzatva (na jó, de, de ez megint más kérdés)).

Az utóbbi időben egyre gyakrabban játszottam el a gondolattal, h most már ideje lenne körbenézni a piacon, ha más nem érdeklődés szintjén. Egyik barátom (Foglalt név) gépét jobban megtekintve elhatalmasodott az érzés bennem: „vizeet, vizeeeet!”.
Álltam és néztem a gépét, közel hangtalan, kellemes tuningpotenciállal is rendelkezik (javarészt a hűtésnek is köszönhetően).

És, ahogy annak lennie kell, mikor szóba hoztam, hogy ezen gondolkodom (mármint a vízhűtés beszerelésén – mielőtt másra gondolnátok!), kijelentette: orbitális mázlim van, neki éppen van egy eladó…
Ekkor megszólalt egy kis riasztó a fejemben: „wtf?!”- összeesküvés-elméletre fogékony énem parázni kezdett, hogy "ezt így most hogy?!", de nem törődtem vele, s közöltem: zsír, fasszányos, állat – de csak fizu után. Majd rákérdeztem az árra, elég jutányos összeget nevezett meg Magyar Királyi Konvertibilis Valutában, így rábólintottam. Még azért a biztonság kedvéért kikötötte, hogy CSAKIS ő rakhatja össze – így utólag visszanézve, hálás lehetek neki, hogy vállalta…

Előítéletek.

Vannak?
Vannak.

Azt mondják mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb – de ezt úgy is meg lehet ítélni ám, h mindenki magából indul ki.
Én is.
És nem szeretem az előítéleteket - főleg, ha rajtam csattan…

Példák?
Vannak.

Ha valaki megpillant, első gondolata: egy rock/metálrajongó, s erre be is skatulyáz egy olyan körbe, melynek nem vagyok tagja. Lehetséges, h sokakat ez nem zavar – ANNYIRA engem sem, de nem kellemes, h esetleg más alapján kategorizálnak be…

Egyik kellemetlen élményem:
Utaztam anno Győrbe Babod-Lelle-Siófok-Győr vonalon (érintve Szfvárt), frissen alányírt fejhaj, és egyszer csak a nagy bambulásból azt veszem észre, h egy csaj fennhangon magyaráz a barátnőjének, rám néz, majd hangosan, hatalmas nagy megvetéssel a hangjában köbö ilyet tol a csajnak „azok a punkok”…

Mint kiderült azóta, Párom is beskatulyázott az első találkozásunkkor: elkönyvelt egy társaságközepének (idáig stimmel), aki a nagy szájával vadássza a csajokat (annyira nem) és egy csomót, hmm, megszerez (ez pláne nem).

Egy ideje kikívánkozik belőlem ez az írás, fogadjátok sok-sok szeretettel!

Mint páran már tudjátok, 11 hónapot külföldön töltöttem, kinn dolgoztam (azt, h milyen volt, meg minden, azt inkább hagyjuk!), annak minden pozitív és negatív vonzataival…

De ez most kicsit más.

Akik Németországban jártak már, biztos tapasztalták milyen kis „nemzeti eledel” (na jó, elterjedt étek) a DÖNER…
Én magam NRW-ben, Duisburgban éltem, azon belül is Marxloh-ban, ami, legnagyobb jóindulattal se nevezhető német városrésznek – cserébe sok török (főleg), ex-jugoszláv és pár más K-Európai államok lakói lakják (pár tucat magyar is), ez annyi jelent, h 20 méterenként (vagy még sokszor annyi sem) talál az emberfia egy dönerest – ami, meglepő módon különbözik egymástól ízben, elkészítésben (Németo.-n belül IS elég nagy a különbség döner és döner között!).

Service Desk...

Nem sok embernek mond ez valamit - akinek igen, tegye fel a kezét! Neeeem, nem füllentünk! Ne tolongjatok! ''nincs itt semmi látnivaló''*

Kezdjük az alapoknál: service desk - sokan azt hiszik, ez a kettő egy és ugyanaz (miután megkérdezik: ''mit csinálsz?'' ''szervizdeszk édzsent vagyok'' ''mi?'' ''hát, ilyen számítógépesprobléma megoldó vagyok német/angol/magyar nyelven'' ''jaaa, helpdeszkes!'') - hát nem. A help desk-es az klasszikus ''catch and dispatch'' munkát végez, azaz felveszi mi a gebasz, majd továbbadja a megfelelő csapatnak, míg az SD-s (mint én is) kicsit többet tud illetve több cucc áll rendelkezésére, így a panaszok/problémák akár 70%-át is meg tudja oldani...

Az egész ''karrierem'' az SD-n 2005 április elsején (hehe, mi?) kezdődött, akkor kezdtem az egyik magentás cégnél, első ''igazi'' állásom volt, nyelvtudás alapján vettek fel (mint környezetmérnök, hát, messze esik a profilomtól), ott a végezettség nem számított (így került egy csoportba egy pszichiáter, egy kukamérnök, egy ifjonc technikus, egy helpdeszkes, két szervizdeszkes és még pár arc)...

Szépen lassan átvettük az osztrák magentamobil támogatást, majd utána jött még pár szintén osztrák cég; eközben szépen felduzzasztották a csapatot, a mi csapatunk, mely az elején 2 főt számlált 2 nap alatt 17 személyesre duzzadt! És nemsokára beindult az igazi 24/7 (van ahol 7*24-nek hívják) - a hét minden napján, folyamatos munkarendben dolgoztunk (műszakpótlék rulez!)


Bevallom megszerettem ezt a munkát elég hamar...

Ne kérdezzétek miért szeretem... Valahogy - jó! Olyan jóleső elégedettséggel tölt el, ha sikerül megoldani az ügyfél baját... Jó segíteni az embereknek (ha meg ezért pénzt is kapsz, az meg már az ideális helyzet, nem?! )


És, hogy zajlik az egész ''serice desk''-ezés? Így:

User telefonál, elmondja a baját, 3 agysejtem bokszmeccset vív egymással, aztán, ha tudom a megoldást pikkpakk (vagy nem) megcsinálom, vagy adott esetben a megfelelő csapatnak továbbadom (ez is izgis tud ám lenni!). Aztán vagy megcsinálják ők, vagy kekeckednek és visszaküldik, h ''ez hiányzik, az nem jó'', ideális esetben pedig ők maguk adják tovább a még megfelelőbb csoportnak (vagy beleírják a ''jegy''-be, h nekik add oda - mennyivel több energiát beleölnek így, és mégis!)...

Sajnos a ''rózsaszínek''-nél sem volt fenékig kejfel az élet - egyre több munkát kaptunk, miközben a csoport létszáma nem nőtt - inkább csökkent. A végén már azt várták el, h az ember 8,5 (hétvégén 12) órában három gép öt monitora előtt üljön és figyeljen, mindeközben hívásokat is vegyen... Na ja, ez már nem volt olyan idilli...


Tizenhárom hónap után munkahelyet váltottam, kipróbáltam magam külföldön, teljesen más munkakörben, több-kevesebb sikerrel, de ez nem tartozik szervesen ide.


Hazajövetelem után két hónappal beadtam egy másik IT-céghez a jelentkezésem, ahonnan (legnagyobb meglepetésemre) a beadástól számítva egy héten belül fel is hívtak, h akkor bejönnék-e egy interjúra? És, h miért is lepődtem meg? Többek között azért, mert pályakezdő koromban több, mint ötven (50!!) pályázatot adtam be, amiből nem érkezett 10-re se válasz (minden hatodik-hetedikre kábé)... És erre felhívnak... Kész besz@rás, mondtam is magamban, meg Asszonkának...

Első kört minden nehézség nélkül teljesítettem (nem nagyarcúskodás - nem volt nehéz: elmondtam ki vagyok, beszélgettünk kicsit, angolra váltottunk, majd németre, aztán ki kellett tölteni egy tesztet, ami ilyen kis kockanövendéknek nem volt nehéz (mia clipboard, hol állítasz be ezt, ilyen kis alap cuccok)), ezután jött az AC (nem légkondi - Assesment Center - ''kiválasztási központ''), ami abból áll, h behívnak sok embert, beültetik őket egy naaagy terembe, eléjük csapnak fél csomag A4est (sajnos nem az AUDI félét, a félfamentes félét), majd kiosztják, h ''ezt és ezt a levelet írd meg ilyen és ilyen nyelven''. Majd, ha mindenki végzett, akkor egyenként behívják az embert, nagy közönség előtt kell eljátszani egy szituációt (nálam: kétségbeesett néni hív, h gebasz van a nyomtatójával, illetve eltűnt a bácsi felmeppelt hálózati meghajtója, két különböző nyelven), s mindezt megkoronázta egy ''csapatmunkás'' szitusjáték, ahol (jelen esetben) hajótörést szenvedtünk, van sérültünk, mit tegyünk, mit tartsunk meg, satöbbi (tehát ki a bika a csapatban, ki mennyire extrovertált, alkuképes, satöbbi, ilyenekt néztek (gondolom én))...

Két nap múlva hívtak is, h kellenék ám, nagyon tetszettem, és: vállalnám-e a 7*24-et... (aki olvasta régebbi bejegyzésem - a feltört autósat, annak elmondom, h az AC estéjén találtam feltörve Vekit, amikor meg éppen a nénivel beszéltem akkor hívtak ÉPPEN a szervízből, h kész az üveg)
Nagy csend részemről.. gyorsan végigfutott üres fejemben a kósza gondolat - jó is ez nekem? folyamatos munkarend? Hmm.. MŰSZAKPÓTLÉK!
Rábólintottam...


És ezzel elkezdődött Service Desk-es pályafutásom második felvonása...



Mint, ahogy annak lennie kell, természetesen az újaknak (céges szleng: ''new Hire'') egy két és fél hetes fejtágításon kellett átesniük - Nekem is...
De nem akármilyen fejtágítás volt ez!
Alapoktól MINDENT...
Nem akarok megsérteni senkit, de az ''ilyen'' helyekre az első szempont a felvételnél a nyelvtudás(ok) - minden más másodlagos! Így esett az, h én nyitott szemmel végigaludtam majdnem az egész tréninget (a Lotus Notes, született LoNo, lotesznotesz - nem használnám, de támogatni nagyon jó!), s második napon jól összebalhéztam az egyik trénerrel (sztori: PC felépítését taglalta, szerencsétlen PII lehetett az áldozat, s mondta, a ''proci a legnagyobb fogyasztó'' - ismerve a mai PC komponenseket, egyből felriadt a kisördög, s mondtam, h ''kétlem - inkább a VGA, ami falánk manapság'' - jól letrokolt, porba alázott... később megbeszéltük, s azóta is szent a béka)...

Jött az ''end test'', majd másnap az ''igazi'' kiképzés - élesben a támogatott ügyfél csoportjánál.
Ehhez azt tudni kell, h a mi ''NWE (night and weekend)'' csoportunk 12 ügyfelet támogat... Tehát volt mibe betanulni...

Első cég után két hétig csak az ő hívásaikat vettem, majd jött a következő cég és így tovább...

Mindennek megvan a maga varázsa - ennek is (majd kitalálom, tuti van neki!)...


És eljövék a dolgos hétköznapok - munkába be 3/4 óra békávézás után (mert akkor mi még a dumaplázánál voltunk, a másik székházban, bezzeg ahol az interjú volt az meg gyalog van 6 percre - ajtótol asztalig), hívásvétel, szünetek, kis csocsó, ebéd, hívásvétel. Azért ennyire nem hangzik rosszul!
Persze közben volt tréning is azért!

Egy nap belső kommunikátoron üzen az egyik tag az oktatócsapatból - ''nincs kedved betelefonálni?'' - ez annyit jelent, h szegény ''nyú híró'' (hát igen, aki sok sorozatot néz az így jár) odakerül a telefon mellé, majd egyik kollégánk előre kiosztott szerepe alapján eljátsza a naív/buta/ideges/kekeckedő/stb. júzert (ezt hívják itt ''live role play''-nek)...
Persze, ki ne vállalná be? naná! bólintottam rá...

Lehet találgatni milyen szerepet kaptam! persze, h kedden én voltam a kekeckedő, ideges angol júzer, akinek LoNo jelszó visszaállítás kell. Ahogy annak rendje és módja, eljátszottam a kecseget, az idegest.

Másnap újra jön a felkérés - csak most németül... (nyeregben éreztem magam, hisz ez a nyelv sokkal jobban megy!) - és mit ad isten, a nagy pofámmal MEGINT egy kekeckedő fazon voltam, aki felhívja a szervízdeszket, követelve, h nyissanak egy jegyet, illetve küldjék körbe, h nagy a gebasz, hisz behalt a nyomtatószerver...
Egy kedves kislány vette fel kagylót, nagyon aranyos, meg minden, de nem egy kimondott IT guru - szegényem egy nyomtatót akart nekem folyamatosan hozzáadni a gépen...
summa summárum, szegényke nagyon kiborult (túl jól adtam a kecseget), miután elmondta a tréner, h mizu (annyira megzakkant, h senki nem tudott neki segíteni, meg minden), mélységesen elszégyelltem magam és (akkor emilben, később szóban) bocsánatot kértem tőle...


Nemsokkal ezután nagy változás állt be a csoport életében (és még lesz pár): beköltöztünk a Móricz-ra... JESSZ! 6 percre a szobámtól!



végezetül egy kis ''humorbonbon'':

kollégák egy bankcsoportot is támogatnak, ahol elég sok indiai júzer van, és, hát, izé, lehet, h sok-sok film készül Bollywoodban, jól programoznak - na de az angol nyelv... Na, az nem erősségük:

betűzés: ''E for Spain'' ''U for Europe''

egy hívás:
-nem jó a jelszóm!
-mit lát a képernyőn?
-igen.
-de mit ír ki a gép?
-jelszó lejárt, adjon meg újat.
-akkor írjon be egyet!
-csend.
-most mi történt? mit ír a gép?!
-írja be újra a jelszót!
-akkor tessék beírni újra
-csend
-és most? mi történt?
-jelszó megváltoztatva.

És ezek mindennapos esetek...



*-melyik filmből volt ez idézet? megsúgom: vígjáték.

Változnak az idők...

Nagyon...

Régen, réges-régen az emberek a Balatonra jártak le nyaralni, ami köztudottan marha drága volt (vagy adott esetben még drágább)...
És jött a változás szele...

minden megváltozott...

Balcsi is drágább lett, hallottam külföldi (jelen esetben német) túristák szájából, h szép, szép, jó, de ez nekem is már néha drága... Na meg az átverések - németet sokkal, magyart kevesebbel...

És az emberek kezdtek elszakadni a ''mi tengerünktől''... Már égő volt inkább ott nyaralni... ''mi az, hogy a Balcsinál voltál? Nem futtya má' horvátiába vaz?''

És lassan jött az újabb változás...

Az emberek elmaradoztak, az inagtalnok sokszor pofátlanul olcsók lettek, de ami a legjobb - évtizedek óta nem volt ilyen tiszta a víz, szinte már eszményi a vízminőség!

És akkor pár kerskedő, vendéglátó rájött, h nem kéne má' annyira követni a magyar szokást (lásd még a szótárban a ''gazdagodjunk meg k*rv@ gyorsan'' illetve ''baromi drágán mindent hama, nem érdekel a hosszútávú haszon'' címszavak alatt), s elkezdték portékájukat alacsony, REÁLIS (sőt, jelen esetben pofátlanul olcsó) áron adni...

bejött a számításuk?


Szerintem be.

Sose üres a kiülős rész, s Édesanyámmal (mielőtt megkérdezi bárki is - nem, nincsen NET nála továbbra sem!) már harmadik éve látogatjuk meg őket, h degeszre együk magunkat finom, echte ungárise ''Langosch''-sal...

itt egy kép a lángosról (friss, meleg, a tejföl fenomenális, a sajton érezni, h ali pár perccel ezelőtt vált le a nagy tömbről a reszelő segítségével):


[link]

H mi ebben a fura, a csoda?
Semmi.
Igazából semmi...

Na de egy ekkora böszmeteg, friss és finom lángost a balatonlellei mólótol pár lépésre, légvonalban a ''magyar tenger''től 10 méterre, kemény 500 magyar konvertbilis királyi fizetőeszközért, miközben lelóg a felszolgálás céljából alátett tálcáról?

Ha ott jártok mosolyogjatok a hölgyre, s gondoljatok arra: így is lehet...

Az utóbbi időben több írás is megjelent a környezetvédelemről, globális felmelegedésről, meg minden ilyen dologról (környezetmérnökként pár dologban, khmmm, kicsit más a véleményem pár dologról, dehát ez van - a félelemkeltés a médiában rosszabb ->lásd még pipinátha és a többi ilyen ''reszkess, mert itt a világvége'' - dolog...)

Na, nem megyek el flémbe, meg az ''írásom'' is másról szól...

A pazarlásról...

Belegondoltatok már, mennyi mindennel bánunk pazarlóan?

Vegyük a LEGES-LEGSZEMBETŰNŐBB példát, ami szerintem mindenkit érint (kétlem, h lenne ember 3 év alatt, akit nem!):

A vécépapírnak miért csak egy oldalát használjuk?! Hisz az kétoldalas! Így az egyik oldala kárba vész! Spóroljunk, s fejlesszük ki az egyoldalas klotyópapírt!!