Bevezetés
Az első Kínából rendelt telefonom egy Zopo C2 volt. Sajnos nem egészen 1,5 év használat után szegény erőteljesen találkozott a padlóval, ami rendesen meg is viselte, ezért viszonylag gyorsan találnom kellett egy másik telefont helyette.
Az első kínai telefonommal meglehetősen pozitív tapasztalataim voltak, ezért bátorkodtam újra körül nézni ezen a piacon.
Ha már egyszer új telefont veszek, úgy gondoltam, támasztok némi kritériumot, ami alapján kiválasztom a megfelelőt. Ezek a kritériumok a következőek voltak:
- 4,7 vagy 5 colos kijelző,
- meglehetősen erős processzor,
- 2 GB RAM,
- LTE támogatás.
A webshopok kínálatait böngészve viszonylag kevés telefonra szűkült a kör.
Már az első pillantásra megakadt a szemem ezen a telefonon a Nubia Z7 minin: az összes támasztott feltételemnek megfelelt, sőt még az ára is viszonylag kecsegtető volt.