Ahogy az előző cikkben szó volt róla, egyszerre van szükségünk tisztább, ugyanakkor olcsóbb, a kőolajtól független energiaforrásra is. Obama a héten jelentette be, hogy a kormányzat 8,3 milliárd dollárt költ két új nukleáris reaktor építésére Georgia államban. Az Egyesült Államokban évek óta ez az első fejlesztés a területen.

Magyarországon is nemrégiben, 2009 márciusában döntött a parlament jelentős többséggel új paksi blokkok építése mellett, melyeket 2020-2025-re terveznek átadni. Figyelembe véve, hogy áramtermelésünk 40%-át jelenleg is a nukleáris energia fedezi, Magyarország ebben a tekintetben az EU élezőnyébe kerülhet, közvetlenül Franciaország mögé felsorakozva.

Nemzetközi szinten a politikai pártok és az egyes államok lakossága között is megoszlik a nézet azt illetően, hogy az atomenergia milyen kockázatokkal jár, és versenyképes-e más energiaforrásokkal. Egy dolog biztos: a nukleáris energia ára sokkal kevésbé van kiszolgáltatva a piaci változásoknak, független például a kőolaj árának folyamatos ingadozásától, de a jelentős befektetési költségek miatt arányaiban még az urán árfolyama is csak kevéssé befolyásolja.

Ismeretes, hogy a globális felmelegedés témájával jól el lehet ütni az időt politikusi körökben. Lehet róla beszélni sokat, trendi kifejezéseket elsütni, és mivel nagy a tudományos bizonytalanság a jelenség jövőjét illetően, nem lehet egyértelműen megmondani, hogy mikor, mit tegyünk milyen eredmény érdekében.

A koppenhágai csúcs sokaknak okozott csalódást az által, hogy nem tudott egy jogilag kötelező erejű dokumentumot letenni az asztalra. Nagy nehezen megszültek egy háromoldalas ömlengést, melyben újra meg újra elismerik, hogy a globális felmelegedés egy égető probléma. Létrehoznak egy pár új testületet, ahova nyomhatnak be még több bürokratát, mely figyelembe véve a felsőoktatási képzési arányokat végülis bölcs döntésnek mondható.

Sir David King, angol kutató és egyetemi tanár ezért úgy gondolja, itt az ideje, hogy a kis csoportok, alulról szerveződő kezdeményezések tegyenek komoly lépéseket a klímaváltozás elleni harcban. Az ő feladatuk, hogy a széndioxid-kibocsátást csökkentő technológiákat válasszanak vagy éppen újakat fejlesszenek ki. A cél a koppenhágai egyezménynek megfelelően a kibocsátás harmadával való csökkentése 2020-ig, 80%-kal 2050-ig.

A napenergiával kapcsolatos egyszerű ismeretek könnyen megrészegítik az embert. Kis utánajárással megtalálhatjuk, hogy jó időben egy a napsugarakra merőleges négyzetmétert kb. 1 kW teljesítményű sugárzás ér. 100%-os hatásfokú napelemeket feltételezve még a mi néha borongós éghajlatunkon is begyűjthető volna 4-5 kWh naponta, ami egy ésszerűen üzemeltetett háztartás energiaigényét fedezi. Egyetlen négyzetméteres felülettel!

A probléma kettős. A 100%-os hatásfokot meg sem közelítik a jelenleg kapható napelemek, hanem tipikusan 10-20% közötti eredményt produkálnak. Másfelől – és ez a kisebb probléma – nincsenek olyan akkumulátorok, melyek hosszú távon is jó hatásfokkal tudják tárolni az energiát, így szerény mérlegünk tovább romlik. Most, csak az első nehézségeivel foglalkozom.

A napenergia hasznosíthatóságának nehézségét részben az okozza, hogy a Földet érő sugárzás egy széles frekvenciatartományban szétterülve érkezik. Monokromatikus fény tekintetében a különböző elemek sokkal jobb hatékonysággal dolgoznak (jellemzően 50% fölött). A másik, hogy a fény egy része óhatatlanul elszökik, átalakítás nélkül visszaverődik. Aki látott már fényesen csillogó napelemet, az azt a fényt látta, amiből sohasem lett elektromosság. A fényt spektrális komponensekre bontva, azokat különböző érzékenységű panelekre juttatva pedig a teljes beérkező energiának is lehetséges 40% körüli részét hasznosítani. A gond, hogy ez a megközelítés körülményes, nagyon drága, és még csalunk is egy picit, hiszen az 1 m2-en befogott napfény átalakításához ennél jóval nagyobb napelemet használunk. Az eddig elért kísérleti hatásfokokról szép áttekintőt ad a Wikipédia grafikonja.