Véget ért a 2013-as huszonnégy órás Le Mans futam is ma 15:00-kor. Ez volt a 81. futam melyet itt 1923 óta rendeznek Franciaországban a La Sarthe versenypályán. Emellett a 90 éves évfordulója is volt a versenynek egyben. Nagy küzdelem volt mind a versenyzők, a csapatok és a kocsik számára is. Ütközések, szabálysértések, sok időjárásváltozás és sajnos egy haláleset is tarkította az idei megmérettetést. Mégpedig Allan Simonsen-é aki a tegnapi nap folyamán 15 óra 9 perckor a pálya kórházában életét vesztette. Egy nagyon jó Dán versenyző, aki hét alkalommal vett részt ebben a küzdelemben, 34 éves volt. Nyugodjon békében.
Végül ismét az Audi egyik kocsija nyert, méghozzá a kettes rajtszámú. Vezetői Tom Kristensen, aki most kilencedik alkalommal tudta megszerezni a győzelmet, Allan McNish, aki most harmadszor győzött és Loïc Duval. Igy az Audi tizenkettedik alkalommal nyert a gyártók által támogatott csapatok közt. Utánuk következett a Toyota Racing nyolcas rajtszámú autója amit Anthony Davidson, Stéphane Sarrazin, Sébastien Buemi vezetett. Harmadik pozíciót a hármas rajszámú Ausi szerezte meg Marc Gené, Oliver Jarvis, Lucas di Grassi vezetése által. Csak 1 kör hátrányuk volt, igy a vezető 348 körhöz képest. Egy rekordot is döntöttek ma, méghozzá, hogy az 56 induló versenygépből 42 be tudta fejezni az egy napi száguldást. Többször volt bent a safety car is, mert az időjárás nagyon változó volt és nagyon sokszor a pálya két részén teljesen más körülmények uralkodtak.Érdekesség, hogy a felvezetőkörben Henri Pescarolo vezette a piros Audit. Több évfordulót is ünnepeltek a verseny alkalmával. Az Aston Martin a századik, a Corvette az ötvenedik és a Porsche pedig a visszatérést méghozzá dupla győzelemmel. Még emlitésre méltó talán az 56-os garázs, ahol ebben az évben nem teljesen egyedi koncepció foglalt, helyet, mivel a Green GT visszalépett. Jövőre viszont egy teljesen egyedi koncepció foglal majd helyet, ami a Nissan által fejlesztett Zeod. Teljesen elektromos hajtással készülnek a jövő évi futamra.
24 Heures du Mans 2013
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
3
24 Heures du Mans 2012
Elérkezett ennek a versenynek is a vége. Ma 15:00-kor leintették az idei Le Mans futamot, melyet 1923 óta rendeznek Franciaországban a La Sarthe versenypályán. Ez volt a 80. itt megrendezett küzdelem, mely most sem volt unalmas és esemény nélküli. 35 verseny autó tudta befejezni a futamot az 56-ból, ami rekordnak számít. Nem született nagy meglepetés hiszen az Audi ebben az évben komoly ellenfél nélkül vágott neki a viadalnak. Ennek eredménye az , hogy mind a 4 kocsijuk végig ment és ök állhattak az LMP1-es kategória első 4 helyén. Elsőnek az 1-es számú Audi R18 E-tron Quattro, majd az ikertestvére a 2-es számú. 3. lett a 4-es számú Audi R18 Ultra, majd mögötte a másik iker 3-as rajtszámmal. Utánuk következett a Rebellion Racing autója, mely szerintem szép teljesítményt ért el. Csupán 2 körrel maradtak le az Audi mögött. Még említésre méltó az 56-os boxból induló prototípus melyet a Nissannal karöltve hoztak létre. Érdekes forma, de mégis nagy teljesítmény kis tömeggel párosult. Sajnos még tegnap kiesett/kiejtették méghozzá egy Toyota. A versenyző minden erejével próbáltt újra életet lehelni a kocsiba, hogy eljusson a boxba, de nem sikerült. így csüggedve hagyta el a pályát a versenyző.
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
0
CoD:Modern Warfare 3 tudnivalók
Perkek
Perk 1
Recon-Minden ellenefelünk, akit robbanással sebzünk pirosan jelölve lesz a radaron, azzal együtt, hogy merre néz
Recon pro-Az előzőeket kiegészíti azzal, hogy a gólyósebezte embereket is kijelzi a radaron
Sleight of hand-50%-al gyorsabban újratölthetjük a fegyverünket
Sleight of hand pro-Fegyver felvétel és váltás is 50%-al gyorsabb
Blid eye-Az ellenséges légi egységek és földi őrszemek sem látnak minket
Blid eye pro-Gyorsabban bemérjük rakétavetővel a légi egységeket, valamint extra sebzést ad ellenük
Call of Duty Modern Warfare 3 all intel locations
Itt egy video azoknak, akik meg szeretnék csinálni a single playert 100%-ra
Ez alapján nagyon könnyedén összekapkodhatók az ellenséges intelek
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
2
PH!-s Modern Warfare 3 játékosok listája
Ebben a belyegyzésbe találhatjátok az összes PH!-s Modern Warfare 3 játékost.
Később esetlegesen magyarok által bérelt szerverek is ide kerülnek majd.
A CoD:MW3 topik itt található. Játékkal kapcslatos kérdéseket ott felteheted és nagy valószinüséggel választ is kapsz.
PH!-s játékosok névsora
Hogyan kerülhetek fel a listára?
A listát folyamatosan frissitem. Csak a steam alkalmazásban használt felhasználóneved kell megadnod egy hozzászólás formájában, és amint észreveszem felraklak a listára.
A steam és a játékban használt neved nem mindig ugyan az!
A közös játékhoz fel kell venni a kiszemelt játékost a steamben.
Játékosok nicknevei (PH!nick - steam nick):
SWAT 4 hiba Help!!
Az lenne a gondom hogy az augusztusi Gamestarhoz kapott lemezen lévő SWAT 4 telepités után az inditásnál ezt dobja ki
a program nem indul el mert MSVCR71.dll hiányzik
Aki tudja a megoldást ne tartsa magában!
Ha megvan a megoldás törlöm a belyegyzést
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
8
Corsair Hydro series H70
Corsair H70
Nemrég váltottam le a szép kis CoolerMasler V6GT-m. Jó kis hűtő volt, de úgy gondoltam mivel nagyon sok helyet foglalt és elég hangos volt ezért új hűtő után nézek.
Már rég érdekelt ez az úgy nevezett kompakt vizhűtés, ezért ezeket is átfutottam.
Más léghűtést is néztem, de akkor még nem volt nagyon kapható a BeQuiet Dark Rock Pro.
De még azzal sem volt biztos, hogy elfért volna alatta a 4db Corsair Dominator ram.
Viszont kaptam az alkalmon és gyorsan elpasszoltam az én hűtésem. majd még aznap kaptam egy jó ajánlatot és nyélbe is ütöttem az üzletet.
Be tudtam szerezni 17k-ért egy Corsair H70-est minden tartozékkal és sok garival.
A hűtőhöz 2db 12cm-es Corsair ventillátort kapunk, amik 1600RPM-en pörögnek gyárilag tehát érdemes lecserélni őket valami halkra. Itt ajánlanám az Arctic,Scythe és Noctua ventillátorokat.
Továbbá kapunk még a ventillátorokhoz átalakitókat és egy Y elosztót is ami praktikus lehet.
Kapunk még minden lehetséges foglalathoz lefogalókat és az ezekhez szükséges kisebb alkatrászeket./csavarok alátétek stb../
Itt kiemelném, hogy a ventillátorok felfogatásához mindenképpen használjuk az alátéteket és még szerezzünk be legalább 8db-ot, hogy biztonságosan fel legyenek fogatva.
Ha ezt nem igy tesszük akkor lehetséges, hogy a viztartály kilyukad.
A hűtő ugye 3 részből áll. Viztartálybol ahol a viz kering és lehül, egy pumpábol ami keringeti a vizet a rendszerben és az őket összekötő csövekből.
Itt a pumpa bele van épitve a CPU-val érinkező CPU block-ba ezért hivják kommpakt vizhűtésnek.
A CPU block érinkezik a processorral, vagyis egy kis része ami teljesen rézből készült igy jobban vezeti a hőt. A radiátor aluminiumból készült amire 2db ventillátort tudunk felcsavarozni a mellékelt csavarok segitségével. 12 és 14cm-es ventillátort is fel tudunk rá tenni. a radiátort és a pumpát erős műanyag csövek kötik össze. Kapunk még egy felszerelési útmutatót ami szerint kell felhelyezni a hűtőt!!!
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
2
24 Heures Du Mans 2011
Véget ért a legendás 79. 24 órás verseny amit újra az Audi nyert, ahogyan a tavalyit is,
Ezzel a győzelemmel együtt 10 alkalommal nyert az Audi egyik kocsija. Most a 2-es rajtszámú Audi versenyzői állhattak a dobogó legfelső fokára. Sajnálatos módon a másik 2 kocsijuk kiesett a hosszú futam alatt. Az egyik még az első órákban a másik pedig az esti-éjféli órákban ütközött egy Ferrarival mikor az Audi összetört. Végül az Audi utolsó reménysége a 2-es rajtszámú kocsi lett ami 13 másodperccel a Peugeot 9-es rajtszámú kocsija előtt meg is nyerte a versenyt. A harmadik helyen a 8-as rajtszámú Peugeot ért a célba. Nagyon érdekes, nehéz,tanulságos és igazán embert és kocsit próbáló verseny volt az idei.
XFX GTX 285 Black Edition
XFX GTX 285 Black Edition
Csináltam egy kis tesztet az XFX GTX 285 Black Edition kártyámról, mert kiváncsi voltam mennyit javult a grafikus teljesitmény.
Használat előtt újra lett pasztázva, jó kis MX-4-el ami miatt terhelve fokos, terheletlenül pedig 45-46 fokos a GPU.Persze ez gyári hűtéssel.
Ez 1-2 fokkal hűvösebb mint általában.
A VGA adatai:
GPU kódnév GT200
Gyártási folyamat 55nm
Videó memória 1Gb
Memória tipusa GDDR3
Stream processorok 240
Memória bus 512-bit
Mag órajel 690MHz
Memória órajel 2600MHz
Shader órajel 1572MHz
DirectX 10
A tesztkörnyezet:
Intel Core i5 760 3.2Gh
Asus P7P55D Pro
CoolerMAster V6GT
Corsair Dominator 2x2Gb 1600MHz Cl9
XFX GTX 285 black edition 1Gb
WD Caviar Blue 500Gb
CoolerMaster RC690 pure black edition
Chieftec CFt 14cs
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
3
Galaxy GTS 250
Galaxy GTS 250
Csináltam egy kis házi tesztet a Galaxy GTS 250 videokártyámról mivel a közeljövőben cserélve lesz.
Már nagyon rámfért a csere, mert nem birja szegény Full HD-ban a játékokat, de azért egy teszt erejéig még megnyúztam egy kicsit.
Sajnos ezzel a Ref. hűtővel elég meleg a kártya, de nem vészes.
A VGA adatai:
GPU kódnév G92b
Gyártási folyamat 55nm
Videó memória 512mb
Memória tipusa GDDR3
Stream processorok 128
Memória bus 256-bit
Mag órajel 738MHz
Memória órajel 1836MHz
Shader órajel 1100MHz
DirectX 10
A tesztkörnyezet:
Intel Core i5 760 3.2Gh
Asus P7P55D Pro
CoolerMAster V6GT
Corsair Dominator 2x2Gb 1600MHz Cl9
Galaxy GTS 250 512Mb
WD Caviar Blue 500Gb
CoolerMaster RC690 pure black edition
Chieftec CFt 14cs
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
3
Hirdetés
Percről percre
ma Szimpatikus külső, szegényes hardver, kellemes ár és plecsni.
it Több mint 20 ezer AI által generált töltenek fel a platformra minden egyes nap.
it A helyi kormány felfüggesztette az összes Falcon 9-landolást.
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Íme, a One UI 8
ma A korai tesztelés alatt álló felület sokkal hamarabb elkészülhet az előző verziónál.
Az Intelt is utolérte az USA új exportkorlátozása
ph A Gaudi AI gyorsítók Kínába szállításához is engedély kell majd.
Blades of Fire - Középpontban a harcok
gp A teljes változat jövő hónap második felében érkezik PC-re és konzolokra.
Akciófigyelő: két olcsó, de már dokkolós porszívó is akciós a Ranvee boltjában
ma A Proscenic és a Liectroux is azokra lő, akik kedvező áron keresnek dokkolós robotot.
Ismét elérhető a One UI 7 a Galaxy S24-re
ma Az indiai ütemterv szerint a Galaxy S23-nak viszont májusig várnia kell.
NINJA GAIDEN: Ragebound - Bemutatkozott Kumori
gp A PC-re és konzolokra szánt játék valamikor idén nyáron érkezik.
Már nem csak vízhűtőket kínál a CPU-kra a Sharkoon
ph Az A40, A50 és A60 nevű fejlesztések a klasszikus levegős módszer erejében hisznek.
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- PlayStation 4
- WOT - Roham
- One mobilszolgáltatások
- Ismét elérhető a One UI 7 a Galaxy S24-re
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen egeret válasszak?
- Hardcore café
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- További aktív témák...