Hirdetés

CoolerMaster V6GT

Coolermaster V6GT

Nemrégiben össszerakott konfigurációmban nem akartam a gyári Intel hűtőt használni ezért úgy gondoltam ,hogy másik hűtő után nézek.
A processzorhűtőt egy i5 760-asra kell felraknom ezért olyat kellett választanom amihez van LGA 1156-hoz lefogató.
Sokfajtát kinéztem ,végül 3-ra le tudtam csökkenteni a jelöltek számát: Coolermaster V8,Coolermaster V6GT és a Noctua NH-D14.
Ezek közül a NOctua csak akkor lett volna ha be tudom szerezni 18000 magyar forintért,de ez sajnos nem sikerült tehát 2 versenyző maradt.
Itt már úgy gondoltam hogy inkább az újabb generációra teszem a voksot tehát vettem egy Coolermaster V6GT-t.Azért nem a sima V6-ot mert azt még nem lehetett kapni és annak ventillátorai pirosan világitottak ami nem illett volna az összképbe.

Ez a hűtü nemrég jelent meg a boltok polcain,tehát még az elsők között vettem elég olcsón
Alak:Mint az előző generációnak ennek is motor dizájnja lett/Itt a V8-asra gondolok, mert szerintem a V10 nagyon nem hasonlit egy engine-re/.Ami véleményem szerint szebb ,mint ha csak egy fémdarabból,lamellákból állna, de sajnos így hangosabb is mint a társai.
A régi V8-asról is az a hir járja hogy hangos és ez végülis bizonyitott tény sajnos.Eltérően viszont a V8-ason 1db ventit találtunk a hűtőbe ágyazva,most pedig 2db-ot kapunk hozzá.
Mindkét oldalt 6db V alakban elhelyezett heatpipe található.Ezeket azért helyezték el így ,hogy a hűtőn átfújt levegő jobban érje őket és hűtse le amit persze a másik ventillátor ki is szív innen.
Az egész hűtő asszimetrikus ,mivel lejt 5 fokkal.Ez szerintem nem sokat javít a hűtési kapacitásán de van rajta ,örüljünk neki.
Ventik:A ventillátorok persze Pwm-esek.Minimum 6v kell a működésükhöz és minimum forgási sebességük 800rpm ami szerintem nem is hangos persze ezt az rpm-et leszabájozva érik el.
A gyártó szerint 40.000 órát biztos kibírnak.Nagyon könnyen felszerelhetők .mindkét oldalon van hozzájuk egy-egy keret ,ezeket a hűtőre kell felpattintani bennük a ventillátorral.Bármilyen 12cm-es ventillátor belerakható ezekbe a keretekbe.
Itt megjegyezném ,hogy a hűtő sokkal könnyebben szerelhető mint korábbi társaik mivel a V8-ason nem lehetett csak úgy lekapni a ventillátort ha elromlott.Ez a tisztitás szempotjából is egy nagyon jó dolog.
Tartozékok: Kapunk a hűtőhöz minden lehetséges foglalathoz lefogatókat,tehát ebből a szempontból jó, hogy nem kell venni hozzá külön./LGA775,1156,1356,AM2,AM3/
Van még a dobozban egy Coolermaster paszta ,ami gondolom nem a legjobb minőségű./De mindig ajánlatos márkásat venni Pl:Arctic mx2-3/Kapunk még egy csomag csavart meg pár alátétet amelyeket minden modellnél persze és egy felszerelési útmutatót is amibe Magyar leírás is van!!!
Ez nem tudom hogy megtalálható volt-e az előző szériában ,de ez már nálam egy jó pont.

GTAIV-Episode From Liberty City

GTAIV-Episode From Liberty City

Azért irom ezt a kis ismertetőt, hogy bárki kiakaszthassa a két kiegészitőt 100%-osra.
A két kiegészitő külön-külön végigjátszható és az alapjáték tehát a GTAIV nélkül is működnek.
A story-ról csak anyit, hogy felfedezhetők benne átmenetek, fedések amik kapcsolódnak az alapjátékhoz.
Ez persze csak részben igaz, mert az alapjátékban nem igy vannak a jelenetek, de a fejlesztők jó munkát végeztek.
Személy szerint a The Lost and Damned sokkal jobb mint a The Ballad of Gay Tony, de mindkettővel el lehet szórakozni egy darabig.
A játéktér, házak, utak minden ugyan az, kivéve pár kocsit és motort amiket csak ezekbe a kiegészitőkben találunk meg, az alapjáték nem tartalmazza.
A 2 játék tartalmaz pár nehéz részt, ami néha felidegesitett mert nem tudtam 3.-ra se megcsinálni , de sebaj próbálkozni kell mig kész nincs.
Elég gyorsan végigjátszhatók, olyan 10-12óra elég is rá.Nekem 1 dolog nem volt szimpatikus benne, mégpedig az, hogy csak 1 mentési pontunk van a játékban ez nem mindig jó pont ,
mert a város másik végéről vissza kell motorozni vagy esetleg kocsikázni azért, hogy elmentsd a játék állást.
Na de következzen a leirás:

Razer Lachesis

Razer Lachesis

Irtam egy rövid beszámolót a Razer Lachesisemről.
Azért e melett döntöttem mert nagyon pontos ,jó fogása van számomra és mert megfizethető.
A Lachesis szimmetrikus formájú, tehát jobb és bal kézbe egyaránt jól belesimul. Talán ez az egér nevezhető a legendás Diamondback utódjának.
Persze, van annyira egyedi, hogy ne kelljen máshoz hasonlítgatni. Teste egészen karcsú, de feje hatalmasra szélesedik ki.
Felső részét a selymes tapintású fekete, alját pedig a szokásos, fényes anyagból alakították ki.
a Lachesis hátán kéken lüktet a kígyós Razer embléma, és ugyanezzel a színnel világít görgetője is.
Első pillantásra látszik, hogy a Lachesis inkább ujjas/karmos fogáshoz illik, mint tenyereshez. Azért a háta elég magas, és az egér elég hosszú ahhoz, hogy ne csak ujjbegyeinkkel támaszkodjunk rajta.
Százgrammos súlyával a könnyebb, de azért nem a pehelysúlyú modellek közé sorolható, ami szintén az ujjas fogásnak kedvez.
A hatalmas fő és görgető alatti gombok mellé még további hatot szórtak szét a Lachesisen. A görgető mögött, a hüvelykujjas és a kisujjas részen is találunk kettőt-kettőt.
Annak ellenére, hogy a Lachesis a DeathAdder árkategóriájába tartozik, nem cipőfűzős, hanem hagyományos bevonatú a farka, mint az Abyssusnak.
Alul ezúttal lézerszemet találunk, 3G-set 4000 dpi felbontással. Érdekes, hogy a Razer párhuzamosan fejleszti a lézeres és hagyományos optikát, egyszer az egyiket, másszor a másikat használva.
A széles fej miatt úgy tűnhet, hogy a Lachesis érzékelőjét a Razernél megszokotthoz képest kicsivel hátrébb tették. Optikai csalódás ez, mert most is teljesen középen van.
Fölötte látható még egy profilváltó, és természetesen itt van a három jellegzetes, nagyszerű minőségű csúszótalp.
A Lachesis muta muta a világ legnagyobb viperaféléihez tartozó kígyó: a vadonban akár háromméteresre is megnő.
A Razer egerek családjának legnagyobb tagja is joggal kapta ezt a nevet, ugyanis az eddigiekhez képest felszedett jó pár millimétert.
Kialakítása is sokat változott: új formájával még precízebb, biztosabb - de némiképp fárasztóbb - fogás érhető el.
Nemcsak esztétikai élmény szempontjából kellemes az eszköz tetejét borító, az előző modellek gombjáról már ismeretes, gumis tapintású műanyag - ezúttal már az oldalsó gombok is ebből készültek.
A Copperheadhez hasonlóan itt is pulzáló kígyóformával szembesülünk a hátlapon - akárcsak egy ragadozó, amely a prédát figyelve mozdulatlanul összpontosít!
Nemcsak a formát és az anyagválasztékot érintik a változtatások, hanem a beltartalmat is. A Lachesis megkapta a Razer új, 3G lézeres szenzorát, amely 4000 dpi hardveres felbontásra képes - szenzációs!
A legszebb az egészben, hogy a meghajtóprogram segítségével szinte fokozatmentesen, 125 dpi-s lépésekben állíthatjuk, az előre definiált lépcsők helyett.
Mind a kilenc gombot saját ízlésünknek megfelelően programozhatjuk, és a világítást is ki-be kapcsolhatjuk: akárcsak a Habu esetében.
A Razer új egere kiváló termék. Valójában nem is egér, sokkal inkább célszerszám, amelyet csak és kizárólag arra készítettek, hogy játékokhoz használjuk.
Speciális kéztartást igényel, ezért folyamatos, mindennapos használatra nem a legtökéletesebb.

Razer Lycosa

Razer Lycosa

Irtam egy kis beszámolót a Razel Lycosa-mról.
Elősször is ,hogy mért ezt választottam?
Azért mert a valós terv az vol,hogy Logitech g15 lesz, de az 25k-ba került és ezért e mellett döntöttem.
Rendkivül jó billentyűzet! Igencsak sokoldalú!
A védőfólia lehámozása után a Lycosa vékonyságától ámultam el. Ehhez a vékonysághoz
nagy lapáttal tesz hozzá a könyöktámasz formája.Akinek viszont ez inkább kényelmetlenséget
okozna, bátran leveheti, azonban arra mindenképp ügyelni kell, hogy a csúszásgátlóval be
vont támasz csavarokkal van rögzítve. Ne feszegetéssel ugorjunk neki!
A numerikus terület fölé elhelyezett panel gyakorlatilag a dedikált multimédiás gomb
okat helyettesíti, méghozzá nem is akárhogy. Elég egy érintés a világító jelre és mári
s lehalkíthatjuk, elnémíthatjuk és megállíthatjuk az éppen hallgatott zeneszámot. A
lépegetésért sem kell az egérért nyúlnunk, ha valami bántja a fülünket, akkor egy érintés, és
máris jöhet a következő szám. A billentyűzet világítása is itt kapcsolható, azonban a Lycos
ánál egy különleges móddal is kiegészült a világítás. A teljes QWERTY kiosztás mellett
lehetőségünk van csak a WASD terület megvilágítására is. Ez bizonyára sokaknak hasznos
lehet, de talán ha már van ilyen játékmód, akkor más billentyűk is beleférhettek volna.
10mentehtő játékprofilja van ami állitható.A tetején csatlakoztatható hozzá bármilyen beviteli eszköz!
Akár a headsetünket is csatlakoztathatjuk hozzá(mikrofonosat akár) Csuklóalátéttel is kényelmes egyaránt!
Eléggé strapabiró és a billentyűgombok szinte sose kopnak.
Egyetlen egy hátránya van talán mégpedig az, hogy mivel fekete és olyan anyagból van ami szinte vonzza a port elég sűrűn kell takaritani a hozzá kapott kis törlőkendővel.
Nagyon jó árban van tehát megéri megvenni aki szeretne egy ilyet.

Melyiket vegyem?

Hali mindenki
A múlt héten elromlott az egerem és eldöntöttem ,hogy elég a pár ezer forintos egerekből
hiszen sokat játszok és kellene mostmár egy megbizható ,gamer egér.
Sok variáns volt eddig de ezeket lecsökkentettem 2 -re.
Azért irtam ezt a belyegyzést mert ne tudom eldönteni melyiket válasszam.
Csak az egyiket fogtam eddig a kezemben és az kézre állt.A másik pedig nagyjából ugyan olyan.
Tehát a 2 esélyes:
Razer Lachesis 10k

Razer Imperator 16k

Mindkét egér nagyon tetszik ,nagyon jókat olvastam róluk
és mindenképp a 2 közül kell választanom mert a Razer Lycosahoz ezek illenek.
Ja melyik egérpad illene hozzá
Razer Goliathus speed
vagy
Razer Goliathus controll
Tehát annyi lenne a hogy aki olvassa ezt a bejegyzést irjon egy hsz-t arról ,hogy melyiket venné és miért.
Előre is kösz a szavazatokat :R

Akvárium

Még mindig nincs kész de felrakok pár képet az akváriumomról.
Csak annyit róla hogy Juwel márkáju 60 literes akvárium.
Kb 2 éves ,van benne jelenleg 2 kő és növények,5 fajta hal és sötét barna világos barna és krém szinű kavics.
Az 5 féle halfajba benne van:
2 Fekete tetra
2 Szifó
3 Molly
1 Stendhal hal
1 Pettyes algaevő csik
1 Pakisztáni diszcsik

Tervezek még bele egy fa diszt és növényeket ,meg ha összejön egy hátteret is.

Kis jellemzés:

Fekete terra:Dél-Amerikában,füleg Paraguayban és a Guaporé folyó medencéjéból származik.
Gilisztákkal,kis rákokkal és főleg rovarokkal táplálkozik.Jól megtűr maga körül más halfajokat.
Ennek a halnak a tartása nem igényel különösen nagy szakértelmet,ezért akár kezdőknek is ajánlott.
23 fokos vizben tartandó és 8cm-re nő meg

The biggest idiot in the world

Ezt a videót amikor megláttam több percen át fetrengve röhögtem. :D
Nem tudom valódi-e de nagyon állat :DDD
Mindenkinek ajánlom ;)

[link]

Call of Duty Black Ops All intel locations

Egy videó mely segit összegyüjteni a CoD: BO singelplayerében található összes intelt.
Nekem is nagy segitségemre volt mivel szeretem ha minden 100%-os :)

[link]

Harisnyázás

Itt vannak az Atke által árult harisnyák.

Kézdőthet a munka

Irok egy kisebb összefoglalőt a harisnyázás menetéről és persze kommentálom képekkel és tapasztalatokkal is hátha valakinek segithet ez az irás ,hogy ilyesmibe kezdjen bele.

A harisnyázáshoz szükséges kellékek eszközök:
-táp vagy hosszabitók
-hegyes olló
-cellux
-zsugorcső
-harisnya
-sok sok idő és türelem

Harisnyázandó dolgok:
-24 pin
-4pin
-8pin VGA
-6pin VGA
-HDD kábelek
-Ház kábelek
-Ház ventillátorok
-Xigma Blue 12cm
-Xigma Blue 14cm
-Xigma Blue 14cm

Kész lett
nagy szenvedés volt az eleje,de amint belejöttem fél perc volt egy csati és ment minden ahogy mennie
kellett,Az ujjaim nagyon fájtak és elvágtam őket vagy 8 helyen de szerintem ez mindent megért.Nagyon elégedett vagyok az Atke féle harisnyákkal.Szerintem a gépek magukért beszélnek:

Egy kis MOD

Mivel új konfigot vettem és a régit bele kellett rakni valamibe,ezért elővettem a régi házat és
elkezdtem tervezgetni, rajzolgatni.Azért döntöttem a régi ház mellett mert min. 10k-ért vettem volna olyat ami tetszik is és fekete meg minden és gondoltam belefogok egy kis komolyabb MOD-ba. Fél óra után kész is voltak a tervek.

-Vágdosás,fúrás

Úgy gondoltam nem elég jól szellőzik a ház ezért nekiálltam ki vágdosni pár ventillátornak a helyét.
Előre vágtam egy 12 helyet a HDD tartók helyére.
Szerettem volna valami egyedit is bele,ezért kifúrtam pár lyukat, hogy a ventillátor mellé felfogassak egy
HDD-t.
Másik komolyabb vágást kellet ejtenem a kábelek elvezetése miatt.Ezeket lecsiszoltam és veszek majd rájuk élvédőt ha lessz újabb tőke.

Csiszolatlan vágások