Ne menj el!
A Világon élő összes népnek:
Ezt az egy embert féltsétek!
Pazar technikai vívmányok:
Őt, az egyetlen Lányt óvjátok!
A gépszörnyek nagy tengerét
Huzalok hálózzák szerteszét,
Vezérük erőtől lüktető lélekkel
Küzd a gépies, kegyetlen élettel.
Egy másik emberi agy féltekét
Vérerek hálózzák be szerteszét,
Cukrot adva idegsejti áramért,
Táplálva a benti, brutális zenét.
Közeleg az óra, a nap, az a hét,
És elhalkul az utolsó szívverés.
Vándorol a testtel, messze földre
Más dimenzióba, idegen terekre.
Csak tova, csak el, kilométerekre,
És még nem is fülelt az ember,
Nem borult, hogy hallja, a testre,
Az első dobbanás az utolsó lenne?
Kusza és utópisztikus egy álom,
Egyetlen nyíllal támogatta Ámor.
Az sem talált mást, csak szemet,
Hagyva bevérezni a fájó sebet.
Egyre csak szűkül be a kilátás,
Omló alagútban ilyen a rohanás.
Nem lehet menni sehogy vissza,
Nincs kitérő sín, rejtett kulissza.
Nem lesz esti koncert, hazautazás,
Társalgás, jókedv és boldog órák,
Amit sugárzott önmagából a Lány.
Elmúlt már végleg, sajnos lejárt.
Nincs bocsánat, nincs kegyelem,
Nincs találka, nincsen szerelem.
Nem fog többé vörösizzón a vas,
Szívvé olvadni, soha, de soha!
Szenvedett az ember mindenért,
Nem sokat pedig, keveset kért,
Egy csodás Lány cseppnyi idejét.
Küzd és szenved a szerelemért.
Akart nagyon, túlnőni négy kretént,
De nem fogta meg a Lány kezét.
Csak araszolt lassan, lépésenként,
Mint hangya egy morzsa kekszért.
Talán attól, hogy elmegy messze,
Randevúkra, ismeretlen helyekre,
Elhiszi, hogy az egyik szeret még,
És hagyja magát, hogy szeressék!
Adott lassan siker, csomó pénz,
Karrier, és szakmai elismertség,
De hol a kellő, boldog háttér?
Hol a végtelen, mit egy társ ér?
Társ nélkül mire jó vajon az élet?
Örömöt e nélkül hogy remélhet?
A Lánynak szól, maradjon éber,
Mert e sorok közt társa fészkel!
A Világon élő összes népek:
Ezt az egy embert nézzétek!
Pazar technikai vívmányok:
Őt többé nehogy szolgáljátok!
Felé csak félve, ritkán ha lestek,
Nem mertétek elvinni, ha kérte,
Egy kósza, kézzel írott üzenetet.
Mindent szépen köszön nektek.
Arról ti csak oly keveset tehettek,
Hogy álma hamar bevégeztetett.
Nem adtátok a támogatott teret,
Amivel a Lányt kapta volna meg.
Mindannyian pont őtőle féltek,
Pedig rég elfordult felőle az élet,
Csak egy dologra viszi már a lélek:
Lassan térdet hajt szerelmének...
