Egy ismerősöm blogjában olvastam egy csodálatos születésnapról.
És valahogy nem értem, miért van az, hogy az igazi felhőmentes boldogság, csak bizonyos napokon jelenik meg az ember életében. Miért nem lehetne mindennap olyan nap, amire szívesen emlékszünk vissza.
Persze a rohanó élet, a mindennapi taposómalom, meg ilyenek, jönnek ilyenkor válaszként. De ezek csak kifogások. Hajlamosak vagyunk a magunk kicsi világában egy kis depresszióra, melankóliára, pesszimizmusra. Túl sokat foglalkozunk saját önsajnálatunkkal. Pedig az élet telis-teli van szebbnél-szebb dolgokkal, kicsi csodákkal. De nem látjuk a fától az erdőt.
Nem látjuk meg jót, a kellemeset, a szépet.
Folyton csak a boldogság kék madarára várunk, közben elmegyünk mellette. Mert hát ez a madár nem a felhők között szárnyal, hanem itt csipeget lent a földön. De aki az égbe néz, az nem látja, mi van a lába alatt, és olykor nagyon pofára is esik.
Álljunk meg néha egy-egy percre és nézzünk körül a világban. Nem igaz, hogy nincs erre idő. Csak rosszul gazdálkodunk vele. Sokszor, sokkal rosszabbra is fecséreljük a drága időnket.
A nagy rohanásban keríteni kell naponta 20-30 percet, amikor elfelejtjük a napi gondokat, és csak magunkkal, a körülöttünk lévő világgal foglalkozunk. Legjobb ilyenkor kimenni a természetbe, akár egy séta erejéig. De ne úgy, hogy rohanunk a villamoshoz. Egy hosszú téli időszak után sokszor látom, hogy amikor hirtelen melegebbre fordul az idő, az emberek kitódulnak a szabadba, a folyópartra, vagy akár csak a környékbeli parkba. Ha nem is sokáig, de pár percre élvezik a napsütést önfeledten. Sokan megbotránkoznak rajta, de hát ez volna természetes. Nem hiszem, hogy nem lehet időt szakítani erre. Akár munka után, hazafelé menet is. Az otthoni munka megvár, sőt egy ilyen kis „pihenés” után sokkal jobban mennek a dolgok.
Majd a nyári szabadságom idején! – hangzik a válasz sokaktól. De hát ez már megint csak egyszer egy évben. Én azt tanácsolom, hogy legyen, ha nem is mindennap, de legalább a szabadnapokon. De akkor legalább egy órára „menjél szabadságra”.
Egy régi bölcs azt mondta, hogy: „Nézd úgy a körülötted lévő világot mindennap, mintha most látnád először!”
Láttad már azt a pillanatot, amikor a rügy kipattan, a virág kibontja szirmait? Ugye nem sokat. Pedig ezek is a világ kis csodái közé tartoznak. Vagy el tudnád mondani, hogy munkába menet, a tőled ötödik házon, milyen tető van, milyenszínű a kerítése? Nem hiszem. Pedig nap, mint nap látod, és mégsem emlékszel rá. Nem furcsa ez? Látod így mész el a csodák, a boldogság mellett is, hogy nem figyelsz rá eléggé.
Nem követelek, csak ajánlom, hogy fogadd meg a tanácsom, és meglátod, az életed is sokkal könnyebb, jobb lesz.
Ezek után kívánom neked, hogy:

Legyen szép a napod!