Hirtelen felindulásból vettem a Wiit, az eladó is próbált lebeszélni, hogy az nem nekem való, nem jó első konzolnak, meg hát a grafikája se az igazi, de nem hagytam magam. Lett sok-sok játékom, pár még megvan, pár már nincs, néhány pedig csak arra vár hogy újra legyen TV-m.
Hirdetés
Kezdjük azokkal, amik elsőre jók voltak, vagy legalábbis annak tűntek:
Új platform, új járékok, új irányítás. Amilyen jól nézett ki a reklámokban, annyira nem volt jó a Red Steel. Habár mindenki Mariót meg Zeldát várta, én a kaszabolós kardosat választottam. Bár néhol bugos volt a játék (alapvetően nem a hibákat keresem egy játékban), csak egyszer ragadtam be úgy egy bárpult mögé, hogy nem tudtam kijönni és újra kellett kezdeni a pályát. Nagyszerűen kombinálja a játék a kard és lőfegyver használatot, de sajna nem szeletelhetünk fel mindenkit karddal, illetve a nehéz, kardos ellenfelet se lőhetjük szimplán le, pedig ez gyakran jól jött volna...
A játékot ugyan nem játszottam végig, kicsit felbosszantott egy savepoint bug (hopp, volt több is), de a time freeze miatt megszavazok egy esélyt a folytatásnak. Remélem a kard is jobban fogja követni a mozgást és nem le-fel kombókkal lehet csak haladni.
A másik kezdő játékom az Alien Syndrome volt. Igazság szerint, ha nem edződtem volna annyit Diablo nézeten, akkor ez a Sega játék nagy csalódás lett volna. Ha már megvettem végigviszem alapon játszottam csak vele, egyszer kipróbáltuk ketten is, de nem volt az igazi. A játékmenetbe beleeröltettek egy kis sztorit is, aminek sikerült alulmúlnia a Red Steelt is. A bossfightok nem sikerültek túl nehézre, talán csak egy volt ahol nem jutottam túl elsőre. A játék persze szerepjáték is, ami kb a statok szétosztásában ki is merül, viszont a DNS hekkelés nagyszerű ötlet volt a fejlesztőktől. Kár hogy csak kb a játék felénél jöttem rá, hogyan kell csinálni...
A Wii megjelenésekor ez volt a várva várt játék, ami majd eladja konzolt. Lehet hogy itt megkövetnek engem a Zelda fanok, de ez egy félkész játék. Maga a játék szép és jó, bár a amikor a főhős átváltozik farkassá és a twilightban bóklászik, hát nekem majd kifolyt a szemem. Ezt lehet a TV rovására is irni, de nekem a homályos effekt nagyon betett. Ami miatt viszont a félkész érzetet adta, az beszéd teljes hiánya. Ok hogy sok nyelv nem fér rá, vagy hogy egyáltalán nincs hely a beszédnek, de ez a tüptürüptürüp a feliratok alatt, háááát, véleményes. Talán a játék felénél sem jártam, amikor feladtam az egészet. Nem láttam esélyesnek, hogy összegyűjtsek mindent, vagy hogy egyfolytában utánanézzek a neten hogy hol merre kell menni, mert kimaradt valami, de egy kört megért. A játék amúgy tényleg nem rossz, a vívás nekem nagyon bejött, de a kamera mozgás sajna betett nálam. Anno a TombRaider (a legelsőben) bejött, pedig sokan szidták a fix követést, de amikor kanyarban kellett futni Zeldával majd ugrani és ezt a kamera 100%-ban nem támogatta. Kész vége, nem tudok vele játszani. Béna vagyok.
Billy&Mandy is azok közé tartozik, amiket nem tudtam végig vinni, de ez inkább azért mert a vége felé nehéz és nem tudom az utolsó pályákat unlockolni. Viszont hosszú estéken át tudtam püfölni benne a többieket. A rajzolt grafika, szétverhető, aktív platformok, fegyverek, egymás dobálása elég sokáig le tudott kötni. A játékot akár négyen is játszhatják, bár nagyon könnyű elveszteni a karakterünket a pályán. Valójában nem sokat játszottam mások ellen, mert valahogy csak nekem jött be. Sajna régóta porosodik és nagyon kijöttem az irányításból (mondjuk ez a Wii hátránya, vagy kombókat memorizálni is béna vagyok). Nagy kedvencem, de már nem játszok vele.
Nagy Sims rajongó vagyok. Nincs is annál jobb, mint fáradtan hazamenni, majd egy virtuális fickót/lányt elküldeni dolgozni, hogy legyen pénze Tv-re, ágyra, hogy kipihenje a napi munka fáradalmait. A Sims Castaway egy hajótöröttről, vagy egy egész csapatról szól. Persze mehetünk egyedül is, ekkor kellemes társunk lehet a faradott tökfej, vagy a kis majom. A szigeten persze rengeteg gyűjtögetnivaló van, amit egyrészt meg lehet enni, vagy különböző használati tárgyakat készíthetünk a fésűtől kezdve a lakóházig. Persze ahogy jobb eszközeink vannak, úgy nő Simünk igénye is. Már nem csak éhes, hanem társaság, művészet és más-más igényei lesznek. A játék mehet a végtelenségig, vagy építhetünk egy tengerálló hajót és sikeresen hazajuthatunk. Persze közben ne feledjük el felfedezni a sziget titkait is. Mielőtt mindenki lefikázna, ezt sikerült végig játszani, de egyszer elég volt.
A SW: CloneWars The Lightsaber Duels viszont egy tévedés volt. A film vagy a rajzfilm sorozat végigjátszását vártam, de ez nem az. Szimplán egymás ellen lehet kardozni, bár szép és jó a rajzfilmből átvett grafika, de míg más játékoknál nem olyan feltünő, hogy a kontrollert le-fel, jobbra-balra kell csak lóbálni, itt minden kombó erre épül. Oké, lehet szúrni is. Kb 30 percet töltött a Wiiben, sok esélye nincs nálam.
Ezen kívül van még négy GameCube játékom, mert az a korszak is kimaradt, illetve ezekkel próbáltam pótolni a Wii kezdeti játékhiányát. Csak a Baldurs Gate: Dark Alliance-t játszottam végig (még egy Diabló klón), az Eternal Darkness már félbe maradt (mert este féltem egyedül). Két nagy név, mint a Beyond good&evil és a Tales of Symphonia pedig arra vár, hogy bekerüljenek egyszer a konzolba, de erre sose került sor. És hogy időtálló is legyen az egész, a Wii-től elköszöntem 2017-ben, bár néhány ritka játékot még begyűjtöttem Wii nélkül (a remény diadala az ész felett) ezeket is eladtam apránként. Egy korszak zárult le, de egy teljesen másik kezdődött. Cseppet se bánom.
