Mostanában több helyen is belefutottam az öreg C64-esbe, legutóbb itt a fórumon, vagy a legváratlanabb helyen a Nintendo honlapján, ugyanis pár játék letölthető náluk Wii-re. Nemrégiben beruháztam egy igazi C64-re, de itt elfogyott a lelkesedés. Hiába gondoltam, hogy milyen jó lesz a régi játékokkal nagy TV-n játszani, de rá kellett jönnöm, hogy az összes játékom a PC-n csücsül, vagy már csak az emléke maradt meg.
Először próbáltam valami rendszer szerint csoportosítani a játékokat, de nem igazán tudtam besorolni őket, így lett egy toplista, pusztán a személyes kedvtelés alapján, minimális ismertetővel.
1-10. Még ma is gyakran futnak emulátoron:
Pirates! Kalózból királyi tanácsosig, mindezt pusztán rablással, fosztogatással. Ma tuti csak 18+ besorolással kerülhetne a polcokra, nem biztos jó, ha kiskorától kalózkodik a gyerek.
King's Bounty Minden körökre osztott fantazi stratégia őse.
Defender of the Crown Várfoglalás, királylány szabadítás, Robin Hood és lovagi tornák. Ahol sose sikerült kiütnöm az ellent.
North&South Másik kedvenc stratégiám, ahol már a sereget is nekünk kell irányítani. Vonatrablás, indiánok, egy cseppnyi humorral fűszerezve.
Commando Ez a játék pont egy időbe esett a jelenlegi kaliforniai kormányzó azonos című alá"szinkronizált" filmjével, amit rongyosra néztünk és nem érdekelt hogy egy szem csúzlival hogyan írt ki egy kisebb hadsereget.
Duck Tales Dagobert bácsi és a kiskacsák versenye egy világjáró pénzgyűjtő kalandban. Repülés, utazás, dzsungel, labirintus és szafari. No meg gonosz múmiák. Ja és tőzsde, de azon csak buktam.
Giana Sisters Ha meghal a kiscsaj cserélünk alapon, ez volt az a játék, amit majdnem egy élettel végig tudtam vinni, pálya átugrás nélkül. Nekem azóta a Marió a koppintás.
Scenario Európa foglalós egyszerű stratégiai játék, ahol a puszta nyers erő győzött. A játék alapja a pénzszerzés volt, bányákból, rablásból, gyarmatok kifosztásából és a minél több harci jármű.
Street Rod Ma is álmom egy régi amcsi autó, de túl racionális vagyok mintsem ilyenbe öljem a pénzem, maradt a virtuális autótuning.
Interkarate 2 vagy 3? Sima vagy plusz? Volt a másik ahol a bika jött de még átugrani se tudtam, itt viszont ketten is csépelhettük a gépet. Már ha nem minket alázott.
11-20. Amiket még mindig jó elővenni:
Pharaoh's Curse Kis Inidana féle régész, múmia, fáraó és egy egész embert elbíró denevérrel.
Miner 2049er A taposós játék, veszedelmes csirkékkel és csúszdákkal.
Oil Imperium A Dallas éra nagy játéka. Ugyan sose sikerült megnyerni, ötletes és különleges volt.
Artillery Duel Hegyoldal, fák, madárcsicsergés, meg két fekete tank. Vagy inkább ágyú.
Space Taxi Kis gravitációs repkedő taxi és mogorva ütésálló kuncsaftok. A ping-pongos pályán szerintem már borult a tervezők agya.
Tapper Utoljára egyetemi kollégistaként futottam bele a kocsmás játékba, ahol a gólyáknak kellett 5 szomjas vendéget kiszolgálni, majd meginni egy páleszt.
Barbarian A mortal kombat ősi, barbár változata, kardpörgetés, nyakazás és kis zöld hullarabló.
Silicon Warrior Az alap géphez adott cartridge legjobb játéka. Egyszerű ötödölő az űrben.
Rock n' Bolt A mozgó padlókat kellett a kis muksóval lecsavarozni, majd visszamenni a lifthez. Vége felé bonyolult, többképernyős pályákkal, de nem tudom mi a vége...
Rockstar megette a hörcsögöm. Bár teltházas koncerteket tartottam, aranylemez sose volt és emberi fül számára lehetetlen zenét játszott a banda. Egyszer egy klip bejutott a top 10-be. Ez biztos egy bug volt.
Ez eddig 20 játék, de még ennyi hátra van. Nem gondoltam hogy az a pár év alatt ilyen sok minden megfordult nálam.
Wings of Fury Világháborús géppel kellet bombázni szegény japókat. Örökélettel egészen játszható volt.
Wizard of Wor Kis lézeres emberkék irtották a szörnyeket egy szimpla labirintusban.
Bounces Gladiátorok karddal és labdával, ami mindig csak az ellenfél, izé, lukába ment.
Pac-Man
Ghost Busters! Az első film alapján készült játék, de habcsók bácsi mindig lerombolta a várost és vége lett a mókának.
The Last Ninja Amilyen híres játék volt én annyira nem szerettem. Ezt csak csalással tudtam majdnem végig vinni, de erre sose került sor.
Aztec Challange Cél: feljutni a piramisra. Akitől kaptam, fejből tudta mikor honnan jön a dárda, kocka, stb. Én nem voltam ilyen penge.
Super Pipeliner Két rendes munkás ember örök harca az elduguló vezetékkel és pókokkal.
Pit Stop II. Nagyszerű autós szimulátor mindenféle 3D-s erőmű nélkül.
Posseidon Kincse Egy teljesen magyar fejlesztés, sajna bosszantó bugokkal és cápákkal. Tenger mélyére kellett merülni és mindenféle hasznos dolgokat felhozni és eladni, így jobb felszerelést lehetett venni, kivéve levegő palackot...
International Soccer Szintén a gyári cartridgeról, annyira nem jött be, de fejjel végig tudtam vinni a labdát a fél pályán.
Paperboy Szelid bmx-es élete az utcán. Csodálom, hogy nem jöttek ki a házból, amikor az ablakon ment be a reggeli újság.
Street Sport Basketball Kis srácok 3-3 ellen. A zsákolóbajnoktól kezdve a félpályáról bedobom csodagyerekekkel.
Radar Rat Race Patkányok a labirintusban, sajtvadászat vaktérképpel.
Donald Duck Playground Donald kacsa dolgozik vasúton, reptéren, zöldségesnél, játékboltban, hogy a sok pénzből egy klassz kis játszóházat hozzon össze a kölöknek. Tipikus életre nevelő játék.
BC. Quest for tyres Magyarul gyalogkakukk néven futott, pedig csak az ősember robog egy keréken az ősnőhöz.
Boulder Dash A fiúk a bányában dolgoznak egyik változata, számomra ez az eredeti.
Kane Vadnyugati falusi játékok lehet. Sajna csak a lovaglásig jutottam benne, de a kacsavadászat bejött.
Midnight Resistance Mész és lősz játék, ahol a pálya végén jobb fegyvert vehettél, majd a végén kiszabadíthattad a túszokat.
Blue Max Sokáig kedvenc repülős játékom volt, pedig csak egy szimpla arcade béna nézetből.
Save New York 9/11-óta nem olyan vicces, de mi mindig azzal kezdtük, hogy szétlőttük a toronyházakat. Vagy csak simán belerepültünk.
Bruce Lee Gyerekkorunk nyávogós karate hőse, aki ugyan legyőzte Chuck Norrist, de később kiderült, hogy ez csak egy számítógépes trükk volt.
Hirtelen ennyi jutott eszembe. Remélem mást is elfog a nosztalgia és megtalálja kedvenc játékait az enyémek között.
A képeket a GB64.com oldalról nyúltam. [link]