Már majdnem letelt a harmadik vasárnapi ügyeletem is eseménytelenül, amikor szólt a feleségem, hogy csörgött a telefonom, de nem tudta felvenni. Éppen a telefon miatt hordok idehaza is oldalzsebes nadrágot, de a délutáni heverészős zenehallgatáskor kitettem az asztalra, aztán ott felejtettem. Na mindegy, majd visszahívom. Biztosan a főnök szólt volna, hogy visszaveszi az ügyeletet, hiszen már háromnegyed hét van, hazaértek a strandról.
Már az is gyanús volt, hogy vonalas számról hívtak. Nincs szerencsém, menni kell! De még kollégát is kell kerítenem, mert egyedül nem megy.
- Halló, tessék!
- Szia Jóska! Lenne egy sürgős fuvar. Hadra fogható vagy?
- Igen. Gyere!
- Hol vagy?
- A teheneknél.

Úgy rémlik, régebben mintha tanyaként határozta volna meg ezt a helyszínt. Bár az barokkos túlzás volt, hiszen nincs ott semmiféle tanya. Lényeg, hogy tudom hol keressem. Magamhoz vettem egy flakon vizet, hiszen bizonyára szükség lesz rá. Alacsonyan jár már a nap, a kora délutáni 38 fok alább hagyott, de még most is 30 fölötti.
(Emlékszem egy slágerre ifjú koromból. Úgy azonosítottuk be, hogy „Monakó,” bár az volt a címe, hogy 28 fok árnyékban. Gondolom, ez akkor azt jelentette, hogy baromi meleg. Hol vagyunk már ettől?)

A telefonhívás után 10 perccel már úton voltam. Felveszem Jóskát, s ott is vagyunk fél órán belül. A körforgalom után talán ha 200 méter a földútig, de a lehajtott napellenző alatt is vakító nap miatt nehezen vettem észre. Nem jött utánam senki, nem hoztam rá a szívbajt senkire a vészfékezésemmel. A rövid kövezett szakaszon még az egyes sebességi fokozat is majdnem sok volt. Később a mély keréknyomok miatt voltam kénytelen nagyon óvatosan haladni. Sáros időben nem is kockáztatok, olyankor kijön a kolléga gyalog. 3-400 méter lehet a távolság. Az egyik parcellán egy kisgatyás öregasszony forgatja a szénát. Biztosan egy szomszéd „birtokos”. Nem ismerem, így nem is integetek neki, figyelem az erősen tagolt terepet magam előtt. Jobbra az út mellett egy fa árnyékában meglátom az első tehenet. Nem istállóban, vagy szín alatt, még csak nem is karámban. Egyszerűen ki van kötve egy fához, és ott él hónapokig...vagy talán évekig. Nekem egyik tehén olyan, mint a másik, nem veszem észre, ha cserélődik az állomány. Az alom ki tudja mióta hízik alatta? Mintha fészek lenne. A földútnak egy leágazása visz fel a dombra, ahol hasonló tehénfészkek sorakoznak. Van talán egy éve is, amikor fuvaroztam ide tetőlemezeket, de azóta se épült ide semmi. Az állatok kinn vannak a szabadban, állandóan kikötve, kitéve esőnek, hónak, pusztító kánikulának. Jön lefelé egy K-25-ös Zetor pótkocsival. Büszke is vagyok magamra, hogy 60 év távlatából is felismerem ezt a gépet. Átvág a fészkek között, és elhalad amerről én jöttem. Jóska leugrik a vonórúdról, hogy megkérjen, álljak hátrébb, s legyek türelemmel egy negyed órát.

Annyi még belefér, de nem is tehetek mást, várok. Kiszállok a kocsiból, mert legalább mozog a levegő, kevésbé szakad rólam a víz. Éppen a kút mellett parkoltam le. Talán 6-8 méter mély de nehéz megállapítani. Az alján megcsillan a víz. Nem sok lehet benne, mert a búvár szivattyút is kivették belőle, ott van letéve összetekert slaggal a fürdőkád mellett. A kád szolgál itatóvályúként, de most csak egy kis sár van az alján. A közelben kacsák csipkedik a kemény fűszálakat. Jó sokan vannak. Három generáció. A legfiatalabban még sárga pelyhesek. Csőrüket úgy csattogtatják, mintha a vízből szűrnék a táplálékot. Víz persze közel s távol egy csepp se. Gyerekkoromból emlékszem, mennyire imádják a vizet ezek a madarak. De ha nincs, hát nincs. A három macskának ez nyilván nem okoz gondot. Önfeledten kergetik egymást. Aztán az egyikük egeret hoz a szájában.

Letelik a negyedóra, de még mindig várnom kell. Visszaülök az autóba. Még az ajtót is behúzom, mert jön egy borjú a kúthoz, hosszú láncot húzva maga után. Bizonyára elszabadult, most keresi a vizet. Körbejárja a kutat, fejét bedugja a fürdőkádba, hallom, amint nyalja a sarat. Sokat nem segít. Tovább kutat. A fás-bokros dzsumbujban áll a személyzet szállása, egy kiszuperált munkás lakókocsi. Azon túl nem látok, csak hallom, ahogy zörögnek az üres vödrök. Van nálam egy flakon víz. Másfél liter egy borjúnak nem sok, de valamennyit enyhít a szomjúságán. Utána megyek, de elszalad előlem. Fogok egy üres moslékos vödröt, kiviszem az útra, ahol az állat láthatja, és beleöntöm a vizet. Vissza kell ülnöm a kocsiba, hogy oda merjen jönni. A tükörből figyelem. Sokára fedezi fel. Talán két korty lehetett, de még egy darabig forgatja, nyalogatja a vödröt.

Aztán megjött a Zetor a szénával, hozza a kisgatyás öregasszonyt is. Mehetünk? Ugyan, dehogy. Még szét kell porciózni. Már egy órája, hogy elindultam hazulról. Be is esteledett.
Aztán megjön Jóska.
- Még iszok vizet, aztán mehetünk!