Bye PET Palack, hello SodaStream

Nem először fordult elő, hogy a PET palackos gyalázattal megszívom. Tegnapelőtt hátizsákomban PET palackokkal a Lidl-ben jártam úgy, hogy mind a két automata tele volt. Ilyenkor ugye vásárolni sem tudok bemenni, mert a hátizsákkal a szabad hely el van foglalva. Ezért átmentem a Tescoba, ahol legalább az egyik működött. Ott meg a szokásos zsákos figurára kellett várnom. Ezen várakozás alatt fogalmazódott meg bennem, hogy én ezt tovább NEM csinálom! Eddig a szállítást pl Tesco házhozszállítással oldottam meg. De a logisztika- mivel a NER-nek nem fogom otthagyni az 50 Ft-kat - így is engem terhelt. Kevésbé azon honfitársaink, akik nem váltották vissza a PET palackokat így is 33 milliárd forint extraprofitot hoztak nekik össze. Mivel szóda kell, de nem akarok többet PET palackkal kínlódni, ekkor döntöttem el, hogy alaposan utánajárok a dolognak, és ha minden oké, akkor rendelek magamnak. Kiszámoltam mindent pontosan. Tisztított víz, és szódagép. Utána néztem, hogy helyben hol lehet cserélni , illetve mennyibe kerül a csere 60 illetve 80 literenként. Mikor elég 60 literre a patron, és mikor 80 literre stb.

Megrendelés:


A fekete drágább volt 6%-kal

Nos 60 literre akkor elég ha palackonként 5x 1 másodpercig nyomjuk a gombot, mert erősre akarjuk, 80 literre meg akkor, ha palackonként csak 3x, azaz kicsit gyengébbre.


Új CO2 CQC patron ára 12990 Ft

A CQC a Cylindre Quick Connect rövidítése.
Ez a SodaStream újabb rendszerének neve, amelynél a szén-dioxid-patront nem kell betekerni (mint a régi menetes változatnál), hanem egyszerűen csak bepattintani a készülékbe. Ez a gyorscsatlakozó-megoldás kényelmesebb és biztonságosabb, mert csökkenti a rosszul betekert patron miatti gázszivárgás esélyét.

Hirdetés

Ha kiürül a patron, akkor csak cserélni kell a viszonteladóknál:

A csere átlagosan 3490 Ft-ba kerül. Ilyenkor leadjuk a régit, és kapunk egy újratöltöttet. A géphez eleve jár egy teljesen új, az benne van az árban. Viszont megfontolandó a tartalékpatron vásárlása is, mivel ebben az esetben, amikor kifogy a géphez kapott, azt úgy tudjuk behelyezni, hogy nem kell várni arra, hogy elmenjünk valamelyik SodaStream viszonteladó partnerhez, egyszerűen kicseréljük, majd amikor lesz időnk akkor elmegyünk leadni a régit, felvenni az újratöltöttet, és közben folyamatosan tudunk szódavizet használni otthon. Ez megadja a sokkal kötetlenebb formáját a szódavíz ivásnak, hiszen otthon korlátlan csapvízmennyiség áll a rendelkezésünkre, és abból bőséges szódavizet tudunk létrehozni.

Egy kis matek:
Egy új patron ára 13 E - 16 E Ft között mozog. Ez azt jelenti, hogy amennyiben erős szódavizet csinálunk 60 liter jön ki belőle, ami literenként: (13 E Ft-os patron árnál) 216,6 Ft-ra jön ki. 80 liter esetében: 162.5 Ft-ra. Nem valami olcsó, de mondjuk a márkás kólánál még így is kedvezőbb... na de!
Ez csak az első töltésig érint bennünket, mert onnantól 3490 Ft-ra esik a procedúra ára!
Így pedig 60 liter esetén 58.1 Ft-ba kerül egy liter szódavíz elkészítése a SodaStream-el, ha pedig kicsit enyhébbre vesszük a dolgot, akkor 80 liternél már csak: 43.625 Ft-ra.!
Csak viszonyításképpen:


A Tescoban a sajátmárkás ásványvíz literje 73 Ft.Azt még el is kell hozni, és ha nem akarom visszavinni a PET palackot, akkor a 1,5 literes 109 Ft-os összeg mellé még 50 Ft betétdíj is társul.

Szóval ilyen számok mellett eldöntöttem, hogy megrendelem a gépet.
Az Alzából rendeltem, mert nagyon jó áron is volt, és sok mindent rendeltem már tőlük.

Na meg több mindent is rendeltem egyszerre most. Ameddig nem láttam meg, hogy 6%-kal olcsóbb a fehér mint a fekete, addig ingadoztam, hogy fehér vagy fekete legyen e. Ez így, meg az, hogy már fehér dolgokból is van elég sok mindenem, UV-s fertőtlenítő, billentyűzet, egér, oszlopventilátor, klíma, LCD óra, stb... meg mégis az amerikai stílusú 4 konyhába megy, hát legyen fehér. Szerintem jól is néz ki! Az összeszerelése gyerekjáték, vezetéknélküli, nem tartalmaz semmilyen elektromos alkatrészt, nincs benne motor sem, így nem igényel elektromos csatlakozóaljzatot sem. Vásároltam hozzá két darab extra FUSE White 2 x 1 l-es palack – mosogatógéppel kompatibilis Tritán palackot is. Így elég ha naponta egyszer elkészítem a hármat, ezeket 0,8 l-ig kell tölteni, azaz napi 2,4 liter szódavíz, melyből legalább 2 mindig a hűtőben van.
Szörpöket lehet a SodaStreamtől is vásárolni, de ennek az ára elég borsos, mert 440 ml-ből 9 liter szénsavas üdítő jön ki, Vásárlás: SodaStream Szörp - Árak összehasonlítása, SodaStream Szörp boltok, olcsó ár, akciós SodaStream Szörpök, igaz akkor igazi Pepsi, 7up, stb Colád lesz. Ha megnézem, hogy Pepsi Cola colaízű szénsavas üdítőital cukorral és édesítőszerekkel 2 l - Tesco Groceries, a boltban 350 Ft egy liter Pepsi, akkor 9 liter belőle 3150 Ft-ra jönne ki, de SodaStreamnél 3000 Ft-ba kerül a szörp 9 literre, azaz 1 liter 333 Ft + a CO2 ára, ami 43,6 Ft/l, így igen, kicsit drágább is ( 377 Ft), viszont ugye sokkal kényelmesebb.

Részemről mindenkinek ajánlom egy ilyen, vagy alternatív márkától való szódakészítőgép beszerzését, mert kényelmet ad, időt takarít meg, és megment sok idegességtől is!

Köszönöm, hogy elolvastad!

Update: a tartalék:

Még van hozzászólás! Tovább