Minél többet agyalok rajta (a szövegeken, a két fő tárgy összefüggésein), annál jobban tetszik.
Nagyon intelligens mű: a párkapcsolati dráma síkjából fakadó drog-múlt és a (mintegy mellékesen, ám azért kellően hangsúlyosan kifejtett) aktuális társadalomkritikát nagyon ügyesen párhuzamosítja, illetve analóg módon felelteti meg. Ahogy Malcolm kitöréseiben kikéri magának, hogy beskatulyázzák "politikai fekete"-kategóriába, közben kifigurázza ennek hátterét és rámutat abszurditására, egyszersmind alá is támasztja az eredetileg kifogásolt skatulya valóságosságát, hiszen ő maga sem tud eme ideologikus szemléletmódon kívül állni, érvelni. Amiképp a drog, úgy az ideológia (critical race theory, és ennek kulturális-gazdasági megnyilvánulásai) is "valós igényt" kívülről, szándékoltan "elégít ki", pestisként fertőzve meg áldozatait, akik nem fogják tudni teljesen kivonni magukat a hatása alól, így az újratermelődés garantált. A tyúk vagy a tojás szindrómáig jutunk, melynek a film zárása is hangsúlyt ad: nem megoldás, hanem megoldatlanság, lezáratlanság búcsúztatja az epizódot, melybe betekinthettünk.
A probléma alapja pedig - amiképpen a kapcsolatok esetében is - a kommunikáció, az önismeret és az empátia figyelmen kívül hagyása. A filmben a vitázó felek lassan ébrednek rá önmagukra - a másik vádjai által, mely vádakat pusztító szándékkal hajigálják a másik fejéhez. Ezáltal ugyan őszintébb és mélyebb lesz a kettejük kapcsolata, de egyúttal a bizalom is megsínyli az új információkat. Kapcsolati szinten új alapokra kell helyezni a viszonyt, vagy meg kell szüntetni, társadalmi szinten ez még komplikáltabb, hiszen több szereplős, sokkal több személyes és közös élmény, érdek, cél és szándék kuszálja a szálakat. Gyönyörűen szimbolizálja a film a békés, szeretetteljes együttlét alatt csordogáló gyűlöletes ellenérzések fenyegetését, mely bármeddig fajuló helyzetet robbanthat egy perc alatt.

Ilyen értelemben most helyre tudtam tenni magamban a The Sunset Limited-et is egy kalap alatt, mely két erős színész kamaradrámájában sokkal üresebbnek hatott, és tényleg kevésbé kiforrott (szövegek, rendezés, stb.) terén. Túl nagy falat (teljesen eltérő világfelfogások ütköztetése egy beszélgetős filmben) volt Tommy Lee-nek - ezt talán szimbolikus jelenetekkel operáló "normál" filmben jobban meg lehetett volna ragadni, mint "ülve-érvelve"...

"Szerintem."