Hirdetés

2024. június 18., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#27403) Kabala válasza Pug (#27400) üzenetére


Kabala
csendes tag

"A nagyvállalati, beágyazott és a semi-custom (konzolos) processzorok divíziójának bevétele szerény 5 százalékos növekedést könyvelt el, a tavalyi 563 milliós bevétel 592-re nőtt. Ez a semi-custom iránti növekvő keresletnek tudja be a vállalat, minek tetőzését a következő, harmadik negyedévre várja a vezetés. Ahogy az előző negyedévben kiderült, mind a Sony, mind pedig a Microsoft frissített játékgépeken dolgozik, melyekbe az AMD szállítja majd a központi egységet.

Valószínűleg utóbbinak köszönhető az apró növekedés, az Xbox One S megjelenése ugyanis két héten belül megtörténik. Ezen felül még három új konzolra számíthatunk a következő nagyjából egy év során. A Microsoft, a Nintendo, illetve a Sony is új gépekkel jelentkezik majd, ami nagyjából 2020-ig összesen körülbelül 1,5 milliárd dollárt hozhat az AMD konyhájára. Az összeg nem nagy, arra viszont továbbra is jó lehet, hogy gyengébb időszakokban víz fölött tartsa a vállalatot."
[link]

Ez teljesen nyilvános info hogy az amd nagyon kevés profitot termel a konzol gpukkal. Maga az amd is elismerte, és kb. mindenütt a ph! kívül írtak róla.
Ráadásul a 1,5 miliárd usd az egész konzol életútra előre jelzett nyereség, hosszú évek alatt kéne ennek befolynia.
Oszd le mondjuk 6-8 évre, és nézd meg mit kaszál a csúnya buta nvidia aki nem vett részt a konzol bizniszben mert az amd volt a nyerő a fejlett apukkal, mit kaszál a kb dupla akkora tegra-s autó piacon.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.