2024. május 31., péntek

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Szép modellek 3

    Első rész

    Második rész

    A harmadik nyár leírása előtt muszájnak érzem összefoglalni, hogy miket bizniszeltem, adtam-vettem cserélgettem, mert visszatekintve nagyon összefolynak már az emlékek, hogy mit mikor, hogyan és kivel üzleteltem.

    Az idén nyár végi üzleteket kihagyom a számításból, mert nem akarom megtörni a történetmesélést ennyire up to date elemekkel. Update: Szükség volt megemlíteni legalább az egyik nyár végi boltot, majd a végén kiderül, miért.

    Első modellem: Carisma F14

    Simán hívhatom modellnek. Hát igen, általános iskola 3-4. osztálya körül kaptam, és csak az enyém volt. Annak idején a HP-nyomtatókhoz adták ajándékba: 7.2v nikkel akksival, és komoly, kristálypáros 27mHz-es adóval. Az én távirányítós autóm volt a legkomolyabb. Nem kért semmit, csak szép lassan ette a spur kereket. Amit meg kell hogy jegyezzem, soha nem cseréltem, csak a motort állítottam közelebb hozzá. Ez volt a gyerekkori autózásom megalapozása. Jó erős volt a bazári játékokhoz képest, 380-as méretű motorja volt, és egész jó kis első felfüggesztése. Hátul meg merev híd. Fujj.

    Folytatás...

    TheLázs 8 éve 3

  • Szép modellek 2

    Előző post: [link]

    Az első nyaramat követő télen meg is lett az első 3D-helim. Nem mertem nagyot álmodni, de nem is volt nagy baj belőle. Sok-sok szimulátorozás után jutottam végülis arra az elhatározásra, hogy egy MCPX-klónt veszek, a Wl-toys V922-modelljét. Talán az első 5-10 ember között voltam, akinek volt magyar honban, hiszen még a forum.rcmodell.hu-s témát is én nyitottam. Az elején áldásos volt a szimulátoros tapasztalat megléte, hiszen sikerült óvatos körözésekkel szokni a gépet gyakorlatilag koccanások nélkül, majdnem egészen 10 startig. Utána viszont - hát, jól jött volna még némi szimulátoros gyakorlat.

    Ahhoz, hogy kicsit jobban képbe kerüljek a konkrét időpontokkal, felütöttem a régi blogomat. Jó és rossz volt egyszerre olvasni :) Sok bullshit született ott, eléggé rossz stílusban, de élmény volt visszatekinteni. Kicsit olyan, mintha az öt évvel fiatalabb Én tőlem kérne tanácsot.

    Folytatás...

    TheLázs 8 éve 0

  • Szép modellek

    Ez az utolsó nyaram a "cégnél". A cég az Alamodell siófoki játék és modellüzletet takarja. Igazából azt terveztem, hogy megírom az aktuális épülő-szépülő modelljeimet, és a jó-rossz tapasztalataimat a rendelt illetve vásárolt termékekkel. A poszt azonban szerintem sokkal többet érdemel. Kérlek, ne értsétek félre, nem reklámnak szánom, csupán visszatekintésnek. Jól esik csokorba szedni a történéseket, és végigmazsolázni, hogy hogy is zajlott ez az egész. Talán a téma és a stílus következményeképp felismeri valaki, hogy már írtam a témában, évekkel ezelőtt. Nos, azt a loginomat teljesen elhagytam egy email fiók hijack miatt. Erre már jobban fogok vigyázni :)

    16 éves voltam, amikor először bementem Attilához. Nem tudtam, hogy működik egy R/C helikopter, és akkor szinte még semmi nem volt belépőszinten, csak a koaxiális helikopterek. Semmit nem tudtam a kereskedelemről, a vállalkozások működéséről, meg úgy a világról általában. Ott kezdtem el kamatoztatni már az első nap, ami az iskolai nyelvórákról rám ragadt, mind az angol, mind a német nyelv tekintetében.

    Folytatás...

    TheLázs 8 éve 8

  • Nyár közepe

    Na, a tervek és a megvalósulás. Minden nyáron voltak tervek, amik egyszerűen nem fértek bele vagy idő, vagy egyéb problémákból adódóan. Idén nyáron elkötelezett szándékom volt zenélni egy jóbaráttal egy kisebb kávézóban a város kellős közepén. Na ez, például nem valósult meg. A Balaton kerülése már tervben van, de még van vissza némi idő. Basszameg, tényleg, szállás. Nagyon kellemetlen. Kell gyorsan szerezni az északi part közepére 13.-ról 14.-re virradóra két darab gyékénydikót, amin elalszunk, és fedél is lesz a fejünk felett.

    Amivel szerintem jó úton járok, az egyrészt a munka, másrészt a motor. Lassan, de biztosan kerülnek elő a bakik, és szerelődnek meg. A blokk szét lett húzva, berúgókar, szimering, tömítések, és dugattyúgyűrű cseréje lett elvégezve az erőforráson. Hajtás után némi olajcsepegést tapasztalok, ez nem tűnik jónak. Illetve a benzincsap ülepítőpoharának tömítését bőrből kivágva pótoltam, ami a semminél százszor jobb, volt egy tűszelepcsere, hogy a karburátor közelítsen az optimumhoz, illetve volt némi állítgatás. A féketéskor fellépő szitálást az első lengővilla tengelyének meghúzásával értem el, az első világítás rakoncátlankodásáért pedig egy-két kivételes esettől eltekintve a bilux kapcsoló volt a felelős. A hátsó még mindig nem ég, de azt elvileg úgyis a töltőtekercsről fogom táplálni, majd jó lesz az úgy. Melegen az alapjárat még mindig nem egy világbajnok.

    Folytatás...

    TheLázs 8 éve 0

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.