Sziasztok!

Gondolom, már veletek is megesett, hogy valamiből olcsót vettetek, és későn - néha szitkozódás, néha akár egészségügyi problémák felmerülése után rá kellett döbbennetek, hogy ilyesmin spórolni nagyon nagyon rossz döntés volt. Ilyen történetekre lennék kíváncsi, de hogy ne csak olvasgassak, én is megosztok veletek kettőt.

Annak idején, körülbelül 2011-2012 fordulóján a nagy sportmultiban megvettem a kerékpáromat. Az előzőt ellopták, mindennapos használatra kellett, sziklalovas - tízpróbás MTB. Nem sok pénzért, 55e HUF-ért megvettük, majd apa a céges platóson hazahozta nekem. Nagyon boldog voltam, madarat lehetett volna velem fogatni. A bicikli sorsa lassan arrafelé látszott alakulni, mint a kettővel ezelőtti bicajomé, ami egy áruházi (tesco) szemétkupac volt, de szétütni megfelelt. Sajnáltam volna még egy bicajt tönkretenni, így elkezdtem karban tartani, és költöttem is rá, ha olyasmit kellett rendezni, amihez nem értettem. Persze később azt is megtanultam, így már nem maradt rajta ismeretlen részlet. Már a harmadik szett külső gumit koptatom, túl vagyok legalább 10e km-en a kis csodaszamárral.

A legnagyobb hibám az volt, hogy tavasszal, amikor ráültem, nem fordítottam figyelmet arra, hogy a nyereg minden első bicajos héten nagyon feltört. Kellemetlen volt, de végül is annyira nem fájt, nem foglalkoztam vele. Kemény nyereg - gondoltam, biztosan csak el vagyok szokva a tekeréstől. A számokból is látszik, hogy ha mostanában nem is, de akkoriban elég sokat tekertem. A nyereg keménysége mellett még az is hiba volt - persze csak utólag vettem mindezt észre - hogy minimálisan hátrafelé döntve használtam, és nem igazán ismertem a kiállás fogalmát. És volt, hogy simán órákat töltöttem el ebben az ortopéd pozícióban. Ennek meg is lett a böjtje. A nyereg sajnos rossz helyen nyomott és sokáig, így belefutottam - vélhetőleg ezért - egy igen kellemetlen egészségügyi gondba, amin hála az égnek, nyeregcserével, pihentetéssel, étrenddel, szokások változtatásával sikerült - egyelőre - úrrá lenni. Aranyér. Ha egy minimálisan több időt fordítottam volna a helyes beállításra, és arra, hogy magamnak megfelelő helyen alátámasztó nyerget találjak, akkor megúszom ezt az egészet, és talán máig a fogalmat sem ismerem. Ezen nem lett volna szabad spórolni.

2010 volt az az év, amikor elsőként gitárt szereztem. Mert nem vettem ám, á, dehogy! Mindenféle levetett mobiltelefont, Jornada 680-ast, elemes hordozható hangszórót cserélgettem a mára jóformán megdöglött cserebere.hun, és így kerültek hozzám gitárok, vagy - hogy az igazi gitárokat ne sértsem meg - gitárszerű képződmények. Két-három év is eltelt úgy, hogy a Squier Bullet komfortérzete teljesen ismeretlen volt számomra. Volt ott minden. Roppant kartondoboz MSA nylonhúros rettenet, Görbe nyakú fémhúros Vorson western, Golden Ton - azt hiszem az auchanban ment fénykorában, de ezt is használtan vettem - elektromos nulla hanggal. Az első komolyabb ténylegesen használható és jó gitárjaimra az első megtanult akkordok után legalább 2 évet "vártam". Sőt, többet. 14 voltam az elsőnél, és tizennyolcadik születésnapomra kaptam meg a kiskedvencemet, egy Squier Classic Vibe 60s stratot. Egyszerű, de nagyszerű gitár. Az egész egy teljesen más dimenzió, mint az addigi rettenetes eszközök. Lehet egy olcsóbb hangszer is jó, de azok legtöbbször nem voltak beállítva sem, illetve az állapotuk is sokszor hagyott maga után kívánni valót. Persze megvan az előnye ennek a kupeckedésnek - megtanultam, hogy mit kell messze elkerülni, ha az ember hangszert vásárol, megtanultam, hogy mi a szép hang, mi a játékkényelem. De amin nem hiszem hogy már sikerülhet változtatni, azok a beidegződések. Tudni kell rólam, hogy az akkordozás-kíséret szintjén nem igazán lettem volna hajlandó megállni, és eléggé beleástam magam a témába. Nagy lelkesedés, helytelen tartás, de legalább jó sok gyakorlás. Nem baj, már így fog maradni, úgysem ez lesz a szakmám. Apropó, tanárt is kerestem, de egy volt az ügyeletes kisebbségi sor szélén, aki nagyon értette, hogy mit akarok - nagyon rendes ember, de nem repestek volna a szüleim érte, hogy arrafelé járkáljak, érthető. Úgyhogy nála összesen egyszer voltam, de az általa felvázolt rendszer és gyakorlatok alapján mentem végig a megismerni kívánt anyagon. Most elmondhatom, hogy ha nem is fergetegesen, de élvezhetően játszom, és - mint ahogy az bebizonyosodott - bandában zenélésre is alkalmas vagyok.

Bár így utólag is: bárcsak ne spóroltam volna egy jó hangszeren, amikor eldöntöttem, hogy ezt komolyan szeretném űzni!