Tegnap este erősen filozófikus hangulatba keveredtem, és azong elmélkedtem a fiam békés szundizását nézdegélve, hogy ha minden ember ilyen kis drágaszágnak születik, akkor mi és mikor, meg miért romlik el, hogy végül a többségből ostoba fajankó lesz felnőtt korára.
És hogy milyen rohadtul fontos, hova születik az ember. Hiszen lehet valaki tehetséges festő, vagy lappangó zeneszerző-óriás, ha például egy vietnámi földműves családba pottyantotta a gólya, akkor a büdöls életben nem vakarja ki magát a rizspalánták közül.
És ki tudja, hány millió, vagy milliárd, jobb sorsa érdemes ember szerencsétlenkedik a földön, csupán a születési helye miatt örök boldogtalanságra kárhoztatva.

Aztán el is határoztam gyorsan, hogy mindent meg fogok tenni, hogy kicsi Bacsó boldog, kiegyensúlyozott felnőtt legyen. Ha kőműves szeretne lenn, akkor abban támgatjuk, ha meg űrhajós, akkor abban. Bár ez utóbbit nem nagyon hisze, mert már attól is rosszul van, ha picit gyorsabban ülök le, miközben a karomban tartom.

Jut eszembe: Tsibe, ha erre jársz, külön üdvözlünk Bacsóval!