Zopo C2

Bevezetés

A ThL W8 tesztje után néztem bővebben körül a "kínai piacon", mert eddig nem igazán foglalkoztam a kínai két SIM-es telefonokkal.

Ahogy nézegettem a telefonokat, rögtön megakadt a szemem egy számomra nagyon szimpatikus modellen, ez pedig a Zopo ZP980-as volt. Nagyon tetszett a külső megjelenés és hát nem utolsó sorban a Full HD kijelző is.
Viszont az árát egy kicsit soknak tartottam és gondolkodóba estem. Pár napra rá találtam rá a "kistestvérére", a C2-re. A 100 dollárral alacsonyabb árnak már nem tudtam ellenállni és megrendeltem. A két telefon közötti különbség, hogy a C2-es modell 4 GB ROM-mal rendelkezik.

Az Antelife-ról rendeltem, igaz ugyan, hogy 24 órás szállítás volt feltüntetve, de mint utólag kiderült, ez még presale telefon, ezért kb. egy hetet kellett rá várnom, mire raktárra érkezett. Türelmesen vártam és végülis április 28-án kaptam is egy tracking számot, SG posttal küldte a webshop.
Innentől már nem kellett sokáig várnom, mert május 7-én már meg is érkezett a telefon.

A telefon egy sima papírdobozba volt csomagolva, így mindenféle ellenőrzés nélkül megérkezett. :)

A telefonon gyárilag volt egy kijelzőfólia, ami számomra elég pozitív, és tökéletesen buborékmentesen van felrakva.

Maga a telefon jól össze van rakva, nem ropog, stabil mindenhol. Első kézhezvételnél a hátlap volt az, ami a legkevésbé tetszett, sima fröccsöntött műanyag, a képeken látható minta pedig csak tamponnyomás.

Hirdetés

Néhány nap után ezekkel megbarátkoztam, és ha csak ez lesz az összes hibája a telefonnak, akkor egy szavam se lehet ennyi pénzért...

Műszaki adatok

Röviden
Processzor: MTK6589
RAM: 1 GB
ROM: 4 GB
SIM: Dual, elsődleges a micro SIM, a másik sima méretű, mint a két kártyán tudja kezelni a 3G-t
Kijelző: 5" 1920x1080 SHARP
Rendszer: Android 4.2.1

Bővebben
ZOPO C2 FHD Quad Core Smart phone

Band
2G: GSM 900/1800MHz
3G: WCDMA 850/2100MHz

Sim Card: Dual SIM Card(one Micro SIM card) Dual Standby

Service Provide: Unlocked

Shell Material: Plastic

System: Android 4.2.1

CPU: MTK6589, Cortex A7 quad core, 1.2GHz;
GPU: PowerVR SGX 544

ROM: 4GB

RAM: 1GB

Screen
Display Size: 5.0 Inch
Type: Original SHARP SLCD screen, capacitive touch screen
Resolution: 1920 x 1080 pixels FHD screen, 440 PPI
Screen Color: 16000K Colors

Audio File Format: MP3/WAV/AMR/AWB

Video File Format: 3GP/MPEG4

Image File Format: JPEG/BMP/GIF/PNG/GIF

E-book Format :TXT/CHM/DOC/HTML

FM Radio: Yes, earphone needed

Earphone Port: 3.5mm

Card Extend: Support TF card up to 32GB extended

Data transfer: USB/Bluetooth

Mobile internet: WAP/WIFI

Camera: Dual Cameras, front camera 5.0MP, back camera 13.1MP with flashlight and auto focus, up to 4096 x 3072 pixels resolution; support full screen capturing

Language: English, Bahasa Indonesia, Bahasa Melayu, Deutsch, Espanol, French, Italiano, Nederlands, Portuguese, Vietnamese, Turkish, Russian, Arabic, Persian, Hindi, Thai, Simplified/Traditional Chinese

GPS: Yes, built in, also support A-GPS, With EPO assistance to speed up postioning

JAVA: No

WIFI: Yes, 802.11 b/g/n, support LDNA, WiFi direct and WiFi hotspot

Bluetooth: Bluetooth 4.0 with A2DP

Gravity Sensor: Yes

Multi-Touch: Yes , 5 point touch

Dimensions. 143.3 x 70 x 8.5mm/5.64 x 2.69 x 0.33 inch (ultra narrow betel)

Net Weight(Including battery): 154g

Standby Time: Theoretically 250 hours

Other Feature. 3G, WIFI, GPS, FM, Bluetooth, Ebook, Email, Messaging, wallpapers, calendar, calculator, clock, camera, Play Store, compass, accelerometer sensor, proximity sensor, etc

Package
Size: 188 x 107 x 61mm/7.23 x 4.11 x 2.34 inch
Weight. 500g

Accessories:
2 x 2000mAh Battery, 1 x USB Cable, 1 x Charger, 1 x User Manual

Bekapcsolás után

Az első bekapcsolás után szinte egy rögtön használható telefont kaptam, ugyanis egyetlen egy felesleges kínai szoftver sem volt a telefonon. A kártyám mérete miatt csak a második SIM foglalatot tudom használni, de tökéletesen működött elsőre így is minden.

A rendszer 4.2.1, egy az egyben a ZP980-as készülék rendszerét kapta, olyannyira, hogy a beállítások/A telefonról menüben a modellszámhoz is ZP980-at ír.

Sehol egyetlen leírásban eddig sehol nem találtam arról információt, hogy a C2 és a ZP980 között lenne bármi más különbség, mint a ROM méret.
Feltételezem, hogy ha a rendszer teljesen azonos, akkor a mögöttes hardvernek is azonosnak kell lennie.

A magenta szolgáltatót használom, a kártya berakása után rögtön felismert minden beállítást és használható volt.

A Google fiókot is zökkenőmentesen sikerült beállítani és használni.
A leírás alapján mind a két foglalatban képes 3G-t használni. Ez így is van, mivel a micro SIM foglalat az elsődleges és a „sima” SIM foglalat a másodlagos. Csak a másodlagos foglalatot használom és így is tökéletesen működik a 3G.

A telefon "térereje" szerintem jó, ugyanis egy Samsung Galaxy S Plus volt, amit használtam előtte, és nagyjából megegyezik a két telefon használhatósága e szempontból.
Ami viszont sokkal jobb a Samsunghoz képest, az a WiFi, jelentősen erősebb ugyanis a Zopo WiFi jele. Ott ahol a Samsung már eldobta a WiFit, ennél még mindig van 1-2 jel.

Maga a rendszer jó, ugyan nem hibamentes, de jó és használható. Túl sok új dolgot nem találok benne az elődhöz (4.1) képest. Ebben már van többujjas vezérlés, pl. ha az állapotjelző sávot egy ujjal húzom le akkor a szokásos eseményeket lehet megtekinteni, ha viszont két ujjal húzom le, akkor gyors beállításokat ki és be kapcsolgatni.

A SIM beállításoknál be lehet állítani, hogy melyik SIM-et használja telefonáláshoz vagy üzenetküldéshez. Ezt sajnos nem tudom tesztelni, mert nincs micro SIM kártyám, de feltételezem, ez a menü nem sokat változik a többi kétkártyás modellhez képest.

Megtalálható ebben a készülékben is a kínai telefonoknál tipikus be-/kikapcsolás ütemezése is.

Van azért néhány apróbb bosszantó hiba, de ezt leginkább nem a telefon hibájának tekintem, hanem a rendszerének, amit remélem azért a későbbiekben javítanak. Megesett már, hogy elfelejtette bekapcsolni a kijelzőt hívásnál és csak egy akksikivétellel tudtam helyrebillenteni.

A memória használat se túl optimális, mert simán megeszi a 7-800 MB-ot is. Több helyen is olvastam már, hogy tipikus probléma néhány telefonnál a 3G eldobása. Valóban tapasztaltam, hogy a 3G-t olykor eldobja, de szerencsére ez még nagyobb gondot nem okozott, csupán csak annyit, hogy átváltott mobilnet közben EDGE-re.

A processzor egy MT6589-es QuadCore, amely 1,2 GHz-en fut, szerintem kellően erős, ugyan én nem használom játékra, de az eddigi használat során nem tapasztaltam lassulást, simán, gördülékenyen működik.

Az Antutu teszten 11592 pontot kapott, mindenki döntse el, hogy ez kinek mire elég.

Multimédia

A kijelzője az csodálatos, nincs mese, a Full HD az egy élmény. Antutu természetesen 1920x1080-as felbontást ír és 480 dpi-t.
A színei szerintem nagyon szépek és tiszták. Ugyancsak a Galaxy S Plus-szal tudom összehasonlítani, mellétéve a Samsung színei túlzóak és túlszínezettek, a Zopo színei sokkal természetesebbek.

Maximális fényerő mellett, még erős napsütésben is látható és olvasható. Egy újabb apró hiba, hogy automata fényerő mellett kb. 50-60%-ig állítja csak a rendszer, valahogy ez fölé nem hajlandó menni. Ez a fényerő viszont napsütésben nagyon kevés. Feltételezem, ez megint csak a rendszer hibája és remélem, hogy javítani fogják.

Mindenféle HD videót zökkenőmentesen lejátszik, bámulatosan szép. Lejátszás közben a kijelzőt forgatva sem akadozik a videó.

A hangja elég jó, mondhatom hogy kiemelkedő, valószínű, hogy jót tett a Yamaha chip a hangzásnak. A saját hangszórója, hát ne várjunk csodát, mégiscsak egy pici hangszóróról van szó, de hallgatható és elég hangos is.

A hozzá kapott handset nem agybadugós, nekem ez jó, mivel utálom az agybadugósat. A hangzása szép, telt, bár hiányzik belőle a basszus. Próbáltam viszont egy minőségi fejhallgatóval is, na, azzal már teljesen más a helyzet. Tényleg szép a hangzása, minden hang a helyén van, szép telt. Fejhallgatóval nekem egy picit halk volt, lehet, hogy egy kis háttér buherával lehet még rajta emelni, de azért meg vagyok vele elégedve így is.

Antutu szerint a hátlapi kamera 12,6 megapixel, a hátlapon 13,1 szerepel. Teszek fel néhány képet, amit a telefonnal készítettem. Bővebben nem kívánom kommentálni a képeket, mindenki döntse el, hogy kinek hogyan tetszik. Részemről egy telefontól ne várjunk csodát, akármekkora is lesz a megapixel, az csodát nem fog tenni egy képen.

A kameránál elég sok mindent lehet állítani, színeket, telítettséget, stb.

Az elülső kamerára az Antutu 8 megapixelt ír, pedig aleírásban csak 5MP van, mindenesetre a videóhíváshoz messze több mint elég.

Fotózásnál természetesen ki lehet választani, hogy az első vagy a hátsó kamerát szeretnénk használni.

Videó készítésénél 5 lépésben lehet beállítani a felbontást. HD videóval teszteltem, szép gördülékeny, szaggatásmentesen rögzít. Ehhez persze az kell, hogy megfelelő sebességű legyen a kártya, amire rögzítjük a videót.

Akku, GPS, Végszó

A GPS pontosan és gyorsan teszi a dolgát. Az első próba során a második emelten az erkélyen teszteltem és kb. 1 perc alatt 4 holdat fogott be, én ezt teljesen elfogadhatónak és jónak érzem. Menet közben is teszteltem szintén pontosan és jól tette a dolgát.

Az akku egy 2000mAh-s, nálam az egy napot nagyon sok nyomkodással is simán kibírja, de az átlagos napi használatom mellett 2 napot bír a telefon és még a második napon este is 30% körül áll. Hozzáteszem: úgy, hogy nálam folyamatosan megy a mobilnet!

Összehasonlításképpen a Galaxy S Plus-ommal, amiben 1650mAh-s akksi volt, és csak egy napot bírt ki, ha viszont neteztem rajta egy kicsit, akkor már gondot okozott az egy nap is. Én maximálisan meg vagyok elégedve az akkuval.

Van üzenetjelző LED is. Töltésnél pirosan, feltöltött állapotban zölden világít, ha üzenet érkezik, akkor pedig diszkréten, zölden pulzál. Egyszer sikerült már kék színt is előcsalni belőle, de bevallom őszintén, nem tudom már, milyen értesítésnél.

Összességében nekem nagyon tetszik a telefon. Úgy érzem, hogy bőven megérte azt a kb. 60.000 Ft-ot, amibe került. Egyelőre biztosan nem fogok tőle megválni.

A méretét egy kicsit szokni kell, főleg a zsebben hordás során, de pár nap után már nem feltűnő.

Azóta történt