Packard Bell TK-81 processzor cseréje

Bevezető, szerelés

Bevezető

Történt 4 hónapja, hogy a laptopom beadta a törülközőt az egyik pillanatról a másikra. Mivel már majdnem 4 éves gép volt, nem foglalkoztam a javításával (consumer gépek amúgy sem bírják tovább), ezért sürgősen (annyira sürgősen, hogy másnapra beadandóm volt egyetemen) kellett egy új gép.

Mivel egy hónapban többször is utaztam (kollégium és otthon között) ezért asztali gép nem jöhetett szóba, de mivel nem vittem minden nap magammal ezért extra strapabíróság sem kellett és az üzemidő sem volt mérvadó.

Utam a legközelebbi Tesco áruházba vezetett (vasárnap este 7-kor), ahol rövid nézelődés után beszereztem egy éppen akciós (100 ezer helyett csupán 85 ezerért) Packard Bell TK-81-et az alábbi specifikációval: AMD Athlon II P360, ATi HD 6650M 1GB, 3 GB RAM, 320 GB HDD.

A matt borítás (egyedül a monitor körül fényes a káva) sokat nyomott a latba vásárláskor (meg persze az alacsony ár).

Azóta került bele 8 GB-nyi RAM, az elmúlt hónapban pedig úgy gondoltam, hogy a processzort is lecserélem egy kis plusz teljesítményért.
Nem tudtam, mennyit nyerhetek vele vagy veszthetek a +2 maggal és a 2-szer akkora L2 cache-sel, de fejest ugrottam a dologba.
30 ezer magyar forintnak megfelelő USD-ért megrendeltem Ebay-ről a Phenom N970-et, ami egy hónapos utazás (és vámon való fennakadás után) végül meg is érkezett.

A gép végső konfigurációja tehát ez lett:
- AMD Phenom N970 2.2 GHz
- 8 GB DDR3 RAM
- ATi HD 6650M 1GB
- 320 GB HDD

A szerelés maga egy órás művelet volt. Több gépet is szedtem már szét elmúlt években, de ez a kis Packard Bell erősen leizzasztott (főleg a 32 fokos szobában).

A billentyűzet alatt 7, a gép aljában pedig közel 20 csavar található. Ehhez még hozzájön a Wifi-t és HDD-t rögzítő csavarok (szám szerint 4) és a masszív műanyag karmok amik a kávát egybe tartják.

Ezek után a hűtőventilátort tartó 3 csavar, végül pedig a processzorra (4 csavar) és a GPU-ra hűtőt ráfogató (2) csavarok.
A csere utáni újrapasztázás (MX-4-es paszta, biztos ami biztos) majd az összeszerelés már gyorsabban ment.

(Az mellékes, hogy a végén megmaradt 6 db csavar, és a touchpad bekötése kimaradt, de eddig még nem esett szét a gép. A tapi padot az elmúlt 4 hónapban pedig egyszer nem használtam, így hiánya nem egy érvágás.)

Ezek után a gép gond nélkül boot-olt. Egyből kapott egy 24 órás stressz tesztet, amit hiba nélkül vett a gép, tehát az Ebayes processzor hibátlan (*kopp kopp*).

Tesztek

Körülmények

Most pedig kielégítem a grafikon és statisztikai adatok szerelmeseit: jöjjenek a teszteredmények.

Windows 7 Ultimate (64 bit). Háttérben futó alkalmazások:
- Fraps
- Rainmeter
- Aida64

A szobahőmérséklet 32 fok.

A két processzorral mért eredmények mérése között alig pár óra telt el újratelepítés nélkül, így a körülmények egyeznek.

A P360 gyári pasztával mérve, N970 pedig MX-4-el.

Hőmérséklet

Alapjáraton mindkét processzor 60 fokon ment, maximális terhelés 2 magossal 79 fok, 4 magossal pedig 86-87 fok körül mozgott 2 óra után.

Játék tesztek

Minden játékot 1920*1080-as felbontásban, max. vagy ultra beállításokkal mértem (antialising-et bekapcsolva).

Számértékek:

- Minecraft 25-30-ról 40 FPS. A pálya generálása közben mindkét processzor 20 FPS-t produkált.

- Cod 8 22 FPS-ről 30-35-re ugrott és megszűnt a betöltő képernyő alatti erős szaggatás. Teljesen játszható lett single playerben, Antialising-et kikapcsolva akár multizni is lehet.

- Mafia 2 antialising bekapcsolva csak 3 FPS többletet jelentett a benchmark szerint (játék közben sem javult sokkal). antialising nélkül ismét csekély változás mutatkozott. A játék tehát inkább GPU mint CPU függő.

- Sims 3-nál elég nehéz dolgom volt: 20 FPS-től 60-ig mértem mindent. Egy átlag játék közben 2 magos AMD-vel 25 FPS volt, míg a 4 magosnál 30-35 körül mozgott.

- egy kicsit régebbi játék a Torchlight, ahol hatalmasat ugrottak az értékek: 70 FPS-ről 100 FPS-re nőtt. Tény és való, hogy 60 felett ezek a számok nem számítanak egy ilyen játéknál, de meglepő, hogy egy régebbi játékot mennyire meg tud dobni +2 mag és a kétszer akkora cache.

MNBerti engedélyével pedig itt néhány gameplay videó hasonló konfigurációjú gépről:
http://www.youtube.com/user/MNBerti/videos

Videókártya kínzás

Húzás címszóval kíváncsi voltam, hogy teljesít a gép megemelt GPU órajellel (nem huzamosabb ideig való használatra, csupán kíváncsiságból).

Barkácsoltam egy házi hűtőállványt (két darab fa, és egy 30cm-es szobaventilátor), rá a laptop és jöhetnek a mérések.
Pár órával később beláttam, hogy hőmérsékleti értékeket felesleges táblázatba foglalnom, mivel maximális hőmérséklete 60 fok volt, az átlag pedig 55, minden más érték e között a két szám között mozgott.

Később a kis szerkezet nélkül is ráengedtem a húzó programot, de így sem lett a dolog vészesebb.

A videókártyát az MSI Afterburner-el húztam meg 600(GPU)/800(RAM)-ról 750/950 MHz-re.
(MSI Afterburner-el való húzáshoz a cfg fájlban kell két sort átírni, ennek nézzen mindenki maga utána, és persze csak saját felelősségre).

Hőmérsékletek

Alap órajelen 600/800-on játék alatt 71 fokon volt a GPU, míg húzva 750/950-en 74 fok 2 óra játék után.
Annak ellenére, hogy közös hűtőn van a két egység, a GPU hőmérsékletének nem volt hatása a CPU-ra.

Játék tesztek

Eredmények:

- Minecraft és CoD 8 csak keveset nyert a húzásból.

- Mafia 2-nél játszhatóvá vált antialisinggel a játék, nélküle pedig 35 fölé ment.

- Sims 3-nál megszűntek az apróbb akadások, és a minimum értékek nem mentek 25 alá amik eddig 15-10 körül is voltak.

- Torchlight ismét hatalmasat ugrott: 130-150 közötti értékeket mértem, nagyobb csatáknál 80-ig esett le ez a szám.

Összegzés

Megérte-e a processzor csere? Erre nem tudok válaszolni. Ami a csere fő oka volt, ott beváltotta a hozzá fűzött reményeket (egy időben futtatni Adobe Flash-t, Illustratort, böngészőt és Autodesk 3DS-t különösebb szaggatás vagy lassulás nélkül, illetve renderelés), de a játékoknál picit többet vártam a cache méret növekedésétől.

A hőmérsékletektől féltem, hogy mennyire lesz forrófejű a gép, de kellemesen csalódtam.
Ha ilyen kánikulában nem állt le a gép, és nem ment 90 fok fölé a CPU, már elégedett vagyok (miután a régi Asus-om alapjáraton 90 fokon járt).

Nyár vége fele még kerül bele egy SSD, amiről szinti készül majd egy rövid írás.