Bevezető

Üdvözlök mindenkit, ez az első cikkem itt, úgyhogy szívesen veszek bármiféle építő jellegű kritikát. Az írás témája kicsit talán száraz lehet, de próbáltam lazább megfogalmazással bemutatni.

Nos, úgy alakult, hogy nemrégiben beszereztem egy meglepetés csomagot, amiben 4 db csodálatos MFM merevlemez, illetve két hozzájuk tartozó AT-s vezérlőkártya lapult. Teszteletlenül vettem őket, tehát zsákbamacskát játszottunk, így nem nagyon ámultam el, hogy valamilyen szinten mind az összes meghajtó beteg volt, illetve csak az egyik vezérlőkártya éledt fel eddig.

Én azonban - lehet kicsit mazochista vagyok - azt a sportot űzöm, hogy amit rám sóznak hibás szemetet, azt is megpróbálom életre kelteni. Van, mikor ez sikerül, ilyenkor elismerő mormogással megveregetem a vállam, aztán van, mikor nem, olyankor jegelem az ügyet és előrelátóan félreteszem későbbi, türelmesebb időkre (mielőtt hirtelen ketté találnám klopfolni egy bármilyen kezem ügyébe kerülő tárggyal).

De térjünk vissza a mostani esethez. Bár az aukciót inkább a finom portékának tűnő ST-4096-ok miatt csaptam le (majd írok róluk is egy posztot), de most foglalkozzunk a két másik gyöngyszemmel, az ST- 251-es kávédarálókkal:

Íme a Seagate cég legendás terméke.

Jellemzők: MFM kódolás, 40 MB hely (6 fej, 820 cilinder), léptetőmotoros fejpozicionálás, jellegzetes hanggal.

Eléggé elterjedt volt a korai 286-os időszakban, amit inkább az alacsony árának, mintsem a kevésbé fényes megbízhatóságának köszönhetett (mondjuk egy Kalok, vagy Miniscribe típusút ebben is lekörözött).

A beszerzett két példány közül az egyik mutat életjeleket, bár sajnos hangos, mint a gőzeke (csapágyasra járatták). Huzamosabb ideig dolgozni mellette nem túl lelkesítő tevékenység lenne, így ő inkább a dobozban pihen a többi társával, hátha megnevelődik időközben.

A képen bal oldalon látható példány már tizenéve állomásozik a gyűjteményemben, és eleve a címkéjére írt hibával érkezett hozzám: az előző tulajdonosa szétszedte, és kézzel DJ-zett a lemeztányérokon, közben letépve két olvasófejet. A típus agyonverhetetlenségét igazolja, hogy ez amúgy a működőképességét nem befolyásolta, 20 MB-osra formázva, simán felkúszott rá a DOS annak idején. Természetesen tele van bad sectorokkal, így használva általam élesben sosem volt. Persze ki is dobhattam volna, de az már nem én volnék.

Jól is tettem, hogy megtartottam, ugyanis most előléptetem alkatrészbázisnak.

A jobb oldali delikvens már friss áru. Sajnos fel sem pörgött, de miután megkapta a donor panelját, már indult, ráadásul egész kulturált hangerővel. Ellenben, mikor a kalibrálásra került a sor, még a szokásosnál is borzasztóbb hangok törtek elő, amitől a korai örömöm menten elröppent.

A második hiba ugyanis az, hogy a léptetőmotor nem volt hajlandó mozgatni a fejeket, bár a tengely forgott. Ez akkor szokott előfordulni, ha a mozgató fémszalag elpattant a fejek forgókarján. Mivel a parkolópályán lévő darabban ez a szalag ép volt, így szegény meggyötört donor meghajtómat ismét előástam védett rejtekéből, és újra szétborítottam az asztalon.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!