Külcsín

Mint látható, ez már a -1 verzió, ami a réginél lényegesen gyorsabb, bár a gyorsaságot még itt is másodpercenkénti kilobájtok dimenziójában érthetjük.

Létezett ennek a meghajtónak (is) RLL változata (ST-277R fedőnév alatt), csapnivaló megbízhatósággal, de cserébe 77MB formázatlan kapacitással.
Ezt úgy érték el, hogy RLL kódolást használtak MFM helyett, így egy sávba 26 szektor fért el 17 helyett. Amúgy fizikailag, és elektronikailag is pontosan megegyezett az MFM változattal, csupán szigorúbb tesztnek felelt meg a gyártás végén. Elviekben minden MFM meghajtó formázható RLL-ként, és vice versa, de tudnunk kell, hogy ezzel a megbízhatóságot feláldozzuk a +50% hely és a gyorsabb működés oltárán.

Szemből nézve általában egy műanyag takarólapot láthatunk, ami jelen esetben hiányzik. Felfedezhetjük a feltűnően "precíz" gyártási műveletek jeleit (sorja), a fejekhez vezető hajlékony szalagkábelt, illetve az aktivitást jelző zöld LED-et. Ez XT vezérlőknél villog, ahogy a maiaknál is megszokhattuk, AT vezérlőnél viszont amíg ki van választva a meghajtó, addig folyamatosan ég. Néhány meghajtó itt tudja elmondani, mi a baja, gyakorlatilag kimorzézza nekünk villogtatással a hibakódot.

Profilból láthatjuk azt rugalmas felfüggesztést, amit akkoriban minden meghajtónak kötelezően be kellett építeni. Itt a fura alakú lemezt gumi alátéttel rögzítették a meghajtóhoz. Jelen esetben a bal oldali alatt nincs gumi, így azt ki is cserélem menten.

Igen fontos részlet ez, hiszen ezek a monstrumok szó szerint az asztalt is rángatták maguk alatt seekeléskor, így muszáj volt valami rezgéselnyelést alkalmazni, különben a fejkar berezonálhatott, és annak beláthatatlan következményei születhettek.

A sárga szivacsszerű anyag, ami fentebb fut, az a tömítés a burkolat két fele között.
Régi keletű urban legend, hogy a merevlemez belsejében vákuum van, szeretném ezt megcáfolni. Néhány régi szerver meghajtóba védőgázt szoktak volt pumpálni, de ettől eltekintve, tiszta, szigorúan pormentes hegyilevegő van benne, hiszen a fejek is légpárnán úsznak működés közben. A pormentességről részben a tisztaszobában történő összeszerelés, részben pedig a belül elhelyezett finomszűrő igyekezett gondoskodni.

Íme a klasszikus ST506 csatolófelület személyesen (létezett ez a meghajtó SCSI kivitelben is valamilyen elborult okból kifolyólag). A bal oldali élcsatlakozó az adatkábelé, a jobb oldali a vezérlőkábelé. Utóbbi mellesleg sima mezei floppykábel, persze a csavarást leszámítva. Közöttük a jumperblokkal lehetett a meghajtót 1-4 közötti címre beállítani, a maradék négy tüske egyéb működésbeli funkciót állított, gyári tesztet indított, normál használatkor ezekre nem volt szükség.

Itt látható a lezáró ellenállás, amit az egy vezérlőkábelre felfűzött meghajtók esetében a legutolsóra kötelező volt feltenni, a többiről pedig eltávolítani. Az adatkábelből minden drájvra külön darab jutott.
Ez a kis sárga ellenállásháló az évek alatt olykor elkallódik, ez sajnos megnehezíti a beüzemelést, ha nincs kéznél egy pótlás. Van meghajtó, ahol ez fixen be van forrasztva és jumper segítségével kapcsolhatjuk.

Alatta a lemezforgató motor vége látszik. Ezt egy fémlemezzel földelni szokás, ugyanis forgás közben a lemezek statikusan felöltődnek, és ez a töltés a fejek felé kisülve csúnya dolgokat tud okozni, újabb ráncokkal gazdagítva a homlokunkat. Sajnos, mint jelen esetben látható, a lemezke itt sérülékeny helyen volt, le is tört onnan (pótolom természetesen).
Még lentebb látható az elektronika gyártási dátuma: 1990. 19. hét. Ez egy elég kései darab, ekkor már gyártották a legendás 3.5" 40MB-os ST-157A típust, ami már IDE felülettel bírt.

Korabeli meghajtókon kötelező elem volt a földelő csatlakozó, amit én még egyedül csak a magyar gyártmányú Proper XT-mben láttam bekötve, máshol magányosan árválkodott, hiszen úgyis minden alkatrész a fémházhoz volt csavarozva.

Ezzel végére is értünk a történetnek.
Miközben a meghajtót boncoltam, a muskátlik között kihajtott a macskagyökér... azaz Pamacs cicám élvezi az őszi napsütést :)