Morcosan baktatott a járdán kezében egy üdítős flakonnal. Szabad volt a mai napja, nem volt semmi dolga így kedve szerint tölthette el a hétvége első napját. A nap sütött és kellemes meleg volt. Póló és nadrág bőven elég volt. Kicsit lehetett volna jobb kedve is. Pedig lett volna rá oka a munkáját élvezi és sikeres is benne, jól keres saját kocsi, ház, ilyen fiatalon. Kevesen mondhatnak el magukról ilyen gondtalan életet ennyi idősen. Meg állt egy kereszteződésnél, unottan nézte a forgalmat. Azért a napsütést élvezte, szinte szívta magába. De jó kedve így sem lett. Tudta mi a baja, de nem tehetett semmit és ez volt a második legrosszabb. Az első, hogy tőle eltiltották. Egy motor suhant el mellette az úton szép hangja volt a hidrogén motornak. Enyhe szellő követte, egy eldobott papírdarabot ragadott magával és játszott vele, fel-felemelte vagy csak sodorta az aszfalton. Még az ő rövidre nyírt haját is megcirógatta, ami tetszett neki kicsit hűsítette. Figyelme az útra terelődött, elég nagy volt a forgalom, egymást érték a kocsik, motorok, furgonok az úton. Közben oda ért a kereszteződéshez. Megállt türelmesen várva a zöld jelzésre. Balra nézett, egy lány ült a sarkon lévő padon, ami a járdát követő beton szegélyen volt kialakítva. Huszas évei elején járhatott és ismerte is látásból. Enyhe pír kíséretében a lány egy „sziát” préselt ki az kicsiny ajkai közül. Tompa puffanásokra lett figyelmes a jobb keze irányából. Odakapta a fejét, még időben ahhoz, hogy lássa, ahogy egy sor szürke kráter születik egy fehér autó motorházán és kúszik tovább az üvegen, amely az első kettő után szinte szétrobbant. Ekkorra ért oda a következő fura zaj, mély dohogó ütemes hang, mint egy mély dob,… a háta mögül! Megperdült, a látvány egyszerre volt rémisztő és hihetetlen, egy sötét és világos színekben „pompázó” páncélozott jármű állt ötven méterre egy másik kereszteződésben, és szinte okádta a tüzet. Reflexei beindultak, bevetődött a beton szegély mögé. A lány lába felé tartott, aki még mindig a páncélost figyelte hátrafordulva kezét a szája elé tartva. Közben újabb fegyverek csatlakoztak a halálos zenekarhoz. Lövedékek csapódtak be mindenhol, fa és beton törmelék repült a levegőben vágódott az arcának, karjának, hallotta a gellert kapó lövedékek csendülését. Alig ért földet és víz fröccsent rá, az arcára is jutott, de nem zavarta csak egy csepp, amely rendíthetetlenül haladt a szeme felé. Letörölte, és ekkor minden vörös lett előtte. Kapkodva folytatta, ahogy rádöbbent mi is az. Felnézett a lányra, akinek egy ökölnyi lyuk tátongott a mellkasán, félelem és döbbenet ült a szemében. Eldőlt oldalra, szeme fakón meredt rá. Tompa hang ütötte meg a fülét kábultságának függönyén át. Lövések, de messzebbről, pár utcányira. TAMANA!
Feltérdelt és hátat fordított a támadóinak, már nem érdekelte semmi. Úgy lódult neki, hogy egy sprinter is megirigyelte volna. Egy sorozat követte, de már késő volt, közben beért egy épülte mögé. Őrült tempót diktált, már ott is volt a kis utca végén lendületvesztés nélkül kanyarodott be. Mindenhol zavarodott emberek rohangáltak. Süvítő hangra lett figyelmes, felnézve a hang irányába három harci helikoptert pillantott meg. Hatalmas iker csőlégcsavarjaik keltették a zajt. Recsegve keltek életre az orrban elhelyezett gatling gépágyúk kétméteres lángot lövellve. Szerencsére nem az emberek voltak a célpontok, hanem a kisváros központi kommunikációs tornya, amely kimagaslott az épületek közül. Loholt tovább, a levegő úgy tódult be a tüdejébe, mint egy hurrikán. A meleg ellenére a levegő szinte fagyosnak tűnt a forró testében. Fájt mindene szíve pörgött, mint egy motor, de nem lassíthatott, sőt még fokozta a tempót. Közel volt a cél, ahonnan a vészjósló fegyverropogást hallotta. Mint egy őrült úgy vágtatott, aki elé állt fellökte, mint egy papír bábút, a kocsikat egy két szökkenéssel átugrotta, milyen jól is jött most szerencsésen örökölt és az edzőteremben kidolgozott izmos teste. Az utca elkanyarodott balra, de ő csak áttörte az ember magas sövényt. Az kerten egy villanásnyi idő alatt átért. A túloldalt is sövény várta tudta jól szinte kirobbant a zsákutca végére.
Három alakot pillantott, meg. Nem! Négyen voltak, egy állt és három térdelt, két nő és egy férfi. Száguldott, már-már emberfeletti módon. Ekkor lövés dörrent és az egyik térdelő előredőlt hosszú haja fátyolként követte és amint elterült, mint egy lepel takarta be. Sikoly szakította szét a fegyver dörrenésének visszhangját. Velőt rázó volt, a szívét tépte. Nem, ugye nem. Az álló alak tovább fordította fegyverét. Már nem volt messze. Mint a lassított felvétel úgy látott mindent. Csupán pár lépés még. Az álló alak, egy katona felé fordította fejét, szeme lassan kezdett elkerekedni, nem nagyin hitte el, amit látott. Elrugaszkodott, úszott a levegőben, mint egy párduc. Nem a katonára vetette magát, hanem kicsit elé, bal karja, mint a satu egyik pofája ragadta meg a fejét a jobb pedig a tarkóját. A lendület vitte tovább, a katona megtermett volt plusz a fegyver és a páncélzat is növelte a tömegét, így úgy használta, mint egy oszlopot ívben meg perdült, hallotta a csigolyák recsegését amint elfordulnak egymáson és törnek darabokra. Csak később töprengett el milyen reflexszerűen is gondolkodás nélkül ölte meg. Fél térdre érkezett, ellenfele még csak térdre rogyott, de ő már a fegyveréért nyúlt.
Felállt, zihált majd felrobbant a tüdeje, majd balra pillantott. ÉLT! Vörös kisírt szemekkel nézett rá. De azok a szép szemek, istenem, félelem és szomorúság, kétségbeesés és megkönnyebbülés tükröződött benne, miközben sokkolva térdelt anyja élettelen teste mögött jobbján apjával, aki hitetlenkedve nézett rá. Nem nagyon tudták mi történik, nem mintha bárki is tudta volna…..