A magas fűben rohanni kezdett a réten, egészen a végéig. A tüdeje sípolt a fáradtságtól, a szíve majd kiugrott az izgalomtól mire odáig ért, ahol már csak az út volt, meg a patak. A tehenek sehol. Elindult visszafelé, de már csak botorkálva, hiszen nagyon elfáradt a rohanástól. Visszaért a cövekig. Úgy gondolta, hogy a másik irányban nem lehetnek, hiszen ők, Lajossal arról jöttek nemrég, látniuk kellett volna. Na – gondolta – az a legkevesebb, hogy jól elvernek, de biztosan el is zavarnak. A faluban találnak helyettem akár tíz másik gyereket is. Összeomolva ballagott tovább szembe a patak folyásával. Olykor meg-megállt, hátha valami csoda folytán meglátná a teheneket. Aztán egyszer csak a Bodri jött szembe vele.
- Hát te meg honnét kerültél ide? Nem tudod hová lettek a tehenek? Neked tudnod kell, vagy ha nem, hát szimatold ki! Elvégre kutya volnál, vagy mi.

Bodri mintha megértette volna. Megfordult és futni kezdett arra, amerről az imént jött. Sanyi utána. Vége volt már erre is a rétnek, úgy kellett átbújni a bokrok között, s követni a patak kanyarulatát a forrás felé. Alig volt néhány méternyi tisztás, ahol a két tehén heverészett, s békésen kérődzött.
- Na hát itt vagytok? Jól rám ijesztettetek. Honnét a csudából jutott eszetekbe átbújni a bozótoson?
Nem volt a réten elég helyetek? Na, akkor hagylak is benneteket békén. Megyek én is eszek valamit. Már ha kapok a gazdasszonytól. Utánam nem igen hozza, de ha ott vagyok csak ad.

Aztán mégis tévedett, mert azt látta, hogy jön felé az asszony, kezében egy csuporral. Átjött az úton, jött egyenesen felé. Sanyi nagyon elcsodálkozott, mert ilyen még nem fordult elő. Amikor hallótávolságba értek, az asszony azonnal a lényegre tért.
- Hol vannak a tehenek te gyerek?
Micsoda szerencse, hogy nem korábban jött, mert akkor bizony nem tudta volna a választ.
- Ott benn az árnyékban – mutatott a háta mögé.
- Az imént hova szaladtál arra lefelé? - tette fel a leleplező kérdést, miközben a mosoly bujkált a szája sarkában.
- Csak úgy.
- Nem a teheneket kerested? - faggatta tovább, de már nem tudta megállni nevetés nélkül.
- Jól megijedtél mi? Elő ne forduljon még egyszer, hogy elcsavarogsz, mert megmondom az uramnak, aztán miután jól elver a nadrágszíjjal, mehetsz is isten hírével. Nem kell nekünk olyan cseléd, aki nem végzi a dolgát. Csavarogni otthonról is mehetsz. Ide meg hozunk mást.

Erre most jól jött volna egy bocsánatkérés, meg valami fogadalom, miszerint többet nem fordul elő, de Sanyi ilyeneket még soha nem mondott, de nem is fog. Csak lehajtott fejjel állt ott, mint akit odaszögeltek.
- Na, nesze, egyél aludt tejet, aztán majd hozd be a csuprot! Megígéred, hogy nem csavarogsz el máskor?

Sanyi nyúlt szótlanul a csuporért, de fel se emelte a fejét, csak szaporán bólogatott.
Már a szájában volt a fakanál, amikor fel mert nézni az asszonyra, aki jóságosan mosolygott, és kedvesen megsimította a gyerek csatakos loboncát.
- Le kellene már vágni a hajadat is. - mondta csendesen, majd elindult a ház felé.

Sanyi nagyon megkönnyebbült. Boldogan kanalazta befelé az aludt tejet. Amikor végzett, be is szaladt az udvarra, a kútnál elöblítette a csuprot, és az ágasfára borította, hogy megszáradjon. A Bodrival együtt visszaballagott a tehenekhez, s ők is lefeküdtek a fűbe.
- Na, Riska! Most én is kérődzöm egy kicsit, úgy tele van a bendőm.

Ez a boldog időszak egész addig tartott, míg le nem esett a hó. Akkor már nem lehetett legeltetni, az erdész is sokat volt otthon, nem kellett a cseléd. Ismét a napi élelem megszerzése lett a fő gondja. Próbált az apjának kedvébe járni. Kézbe vette a szekercét, és elkezdte a járomfaragást. Legalábbis próbálkozott vele, de nem olyan egyszerű mesterség az. Nehéz egyenesre faragni a fát, amikor kifordul az ember - illetve az ember gyereke - kezéből a szerszám. Lassan azért megtanulta legalább a kéreg lenyúzását. Nem volt ez hosszadalmas elfoglaltság, hiszen nem önállóan dolgozott, csak segített az apjának. Segíteni persze annak nehéz, aki nem csinál semmit.
Vajkó Jóska egyszer azzal állított be hozzá, hogy menjenek el az ő apjához szenet égetni.
- Mehetek édesanyám?
á Menjél! Aztán mit fogsz ott enni?
Ez a kérdés kicsit meglepte, hiszen idehaza ritkán kérdi meg, hogy mit enne. Vagy ad elé ételt, vagy nem, de kérdésként szinte soha nem merül fel, hogy mit enne, vagy egyáltalán enne-e valamit. Most viszont kapott a nyakába egy tarisznyát kenyérrel, szalonnával és 3-4 fej vöröshagymával. Ez annyi étel volt, hogy elég lesz akár két napra is. Ebben a pillanatban olyan érzése támadt, hogy mégis szereti őt az anyja. Többnyire kételkedett benne, hiszen hatalmas veréseket kapott, sokszor ok nélkül. Még olyan is előfordult, hogy megtaposta. Ezt nagyon nehéz lenne szeretetként értelmezni.

Elindultak Jóskával. Szerencséjük volt, mert még gyalogolni se kellett. Petőfi bácsi épp a kocsmából jött kifelé, s meglátta a két fiút, tarisznyával a vállukon.
- Hová, hová fiatalurak? Tán csak nem világgá?
- Megyünk édesapámnak segíteni a boksánál.
- Te a Jani fia vagy ugye? Akkor gyertek velem, éppen neki megyek fuvarba.

Felugrottak a szánra, s már suhantak is lefelé a Sötét-völgyön. A két nagy muraközi ló alig bírta visszatartani még üresen is a szánt, annyira nekilódultak a meredek lejtőnek. Petőfi bácsi nem győzte eléggé hangsúlyozni, hogy mekkora szerencséjük van a fiúknak ővele. Azt nem nagyon hangoztatta, hogy neki mekkora öröm, hogy van kivel beszélgetni. Bár nem volt szükséges kimondani, annyira egyértelmű volt. Be nem állta szája. Egyfolytában beszélt.
- Van itt nálam egy kis jóféle daróci savanyú. Megkóstoljátok? Ha nem, hát nem. Én azért csak nyelek belőle egy kicsit, mert egészen kiszáradt a szám.

A zsákjából előkotorta a fonott üveget, kicsit lecsendesítette a lovakat, hogy nyugodtabban ihasson. Láthatóan igaz volt, amikor savanyúnak mondta a bort, mert akaratlanul is beleborzongott.
- Pálinkám sajnos nincs, azt a kocsmában kellett meginnom, de majd veszek, ha viszem a szenet a gyárba. Na! Nem gondoltátok meg mégis? Hát akkor elteszem. Nem is tudjátok, mi a jó.

Üveghuta felé kanyarodtak. A temetődomb túloldalánál álltak meg, mert oda volt már készítve egy jó nagy rakat bükkfa. Abból kellett vinni a szénelő helyre.
- Na, ha már itt vagytok, legalább ledolgozhatjátok a fuvart. Majd csodálkozik az öcsém, ha jön, engem meg már nem talál itt. Azt gondolja majd, hogy megtáltosodtam, amiért ilyen gyorsan megrakodtam. Neki az egyik lován még meg kellett igazíttatni egy patkót, azért nem jöttünk egyszerre. Majd apádnál bevárom. Fordulunk ma még vagy kettőt legalább. Nem igen lesz már ez a télen begyújtva, talán be se rakják, de had legyen ott, mert tavasszal ha sár lesz, nem tudunk majd menni a szekerekkel. A gyárnak pedig folyamatosan kell a szén. Holnap talán már bontjuk is az egyik boksát. Legalább ott is segíthettek. Az sokkal könnyebb mint a fa, csak...na, majd meglátjátok.

Amikor megérkeztek, meg is látták a Jóska apját alig lehetett megismerni. Olyan fekete volt, mint az ördög. Csak a szeme fehérje világlott.
- Megjöttem édesapám! Szaladt oda Jóska ahhoz a nagyon kormos emberhez, aki a boksa oldalát ütögette egy fával. Ja, vagy maga az Béla bátyám?

Béla, a Jóska apjának az öccse, aki egyébként is nagyon hasonlított, ilyen szenesen meg pláne. Jót nevetett, amiért a gyerek összetévesztette őket.
- Apád most a kunyhóban pihen. Az éjjel ő ügyelt. Tudod, állandóan figyelni kell, nehogy belobbanjon, mert akkor oda van két heti munkánk. Látom, hoztad a cimborádat is. Az Ádám fia? Na, gyerek itt kitanulhatod a szénégető mesterséget. Apádtól úgyse sok mindent tanulhatsz.
- Dehogyis nem! - vette védelmébe az apját Sanyi. - Már segítek neki a járomkészítésben.
- Hát, az se rossz mesterség, csak sokat kéne belőle eladni. Mennyit csinál? Egyet-kettőt egy hónapban? Hányan is vagytok testvérek?
- Akik otthon lakunk négyen, de összesen heten.

Nem igazán értette, hogy jön ez a járomkészítéshez, de nem is nagyon törte rajta a fejét. Körbejárta a boksát. Nem látott még ilyet korábban. Füstölt rendesen, de jó meleg volt. Körülötte jó széles sávban nem is volt hó. Kicsit odébb állt egy ugyanilyen kupola alakú földdomb. Az nem füstölt, de az is meleg volt. Neki is támasztotta a hátát, de még a karját is kitárta, hogy az is melegedjen. Úgy sütött, mint Győrben a mamócska kemencéje. Még abban is hasonlított, hogy nem találta, hol rakják a tüzet. A kemencén ugyan megtalálta kinn az ámbitus felől, de ezen semmi nyílás nem volt. Na, de idővel majd kiismeri magát itt is. Úgy tervezték, hogy nem is mennek haza Karácsonyig.
A hangos beszédre Vajkó Jani is előjött a kunyhóból. Megmutatta Petőfinek, hová rakja le a fát, majd a gyerekeknek megmutatta, hol lesz a helyük. A nagy fehérségből belépve alig láttak valamit a félhomályban. Ablak nem is volt, csak az ajtón jutott be a fény.
- Na, üljetek le, ne fogjátok el a világosságot!

A kicsi helységben az ajtó két oldalán volt egy-egy priccs, középen egy kis vaskályha. A füstcsőben volt egy könyök, így nem a tetőn dugták ki, hanem az ajtó fölött. A kunyhó végében keresztben valami polcféle, botokból. Ott volt néhány tarisznya, meg a tetőre is fellógatva néhány csomag az élelmiszerekkel. A földön egy nagy fonott üveg, az ivóvízzel.
- Na legények, itt lesz a szállásotok legalább egy hónapig. Rendezkedjetek be! Oda valahova akasszátok fel a tarisznyát! Mi Bélával felváltva lakunk idebent, a másik priccs lehet valamelyikőtöké. A másik meg a földön alszik, csak a kályhát fel ne rúgja. A munka pedig az lesz, hogy holnap kibontjuk a boksát. Jönnek Petőfiék két szánnal, és hordják a gyárba. Majd valaki ki is jön előtte megnézni a minőséget. Attól függ majd, hogy mennyit fizetnek érte. Ezzel már nem sok dolgunk van, ami most ég, csak figyelni kell rá.
- Ha amazt elhordták, a helyére kezdhetjük rakni a következőt. Na, abból kivehetitek a részeteket! Legalább erősödtök egy kicsit.

Másnap reggel jött egy könnyű szán. Két bundás ember szált le a hátsó ülésről. Kezet nyújtottak a szénégetőknek, akik ekkorra már lekaparták a kész faszénről a földet. A kibontott boksából kézbe vettek néhány elszenesedett fadarabot. Nézegették, forgatták, kezüket húzogatták rajta, hogy mennyire maszatol, összeütögették, néhány darabot eltörtek. Másik helyről megint kivettek darabokat, és azokat is sokáig nézegették, majd elvonultak, hogy egymás közt beszélgessenek. Aztán a Vajkó fivérekkel is hosszasan beszélgettek, végül kezet nyújtottak, és elmentek.
- Na! - köpött egy nagyot Vajkó Jani.
- Valami baj van édesapám?
- Van is, meg nincs is.

Ennél többet nem mondott a gyerekeknek, hanem a tegnap idehordott fához ment kivett közüle egy vékony szálat, és tiszta erőből elhajította.