PolyCore Defense bemutató

Amikor egy játék nem akar több lenni kategóriájában, mégis ezt olyan minőségben teszi, ami miatt érdemes róla beszélni.

Előszó

Manapság oly sok játék készül évente, hogy rengeteg gyöngyszem egyszerűen nem látszik a sok szemét közt, így elvész a homályban. A piac telítve van félkész, szinte játszhatatlan, és pénzlehúzásra készült tucat játék átverésekkel. Csak a Steamen 2021-ben több mint 11 ezer játék jelent meg.

Jómagam is teljes véletlenségből találtam erre toronyvédős játékra. Ránézésre a sokadik gyorsan összedobott, tucat játéknak tűnt. Szerencsére a fejlesztő – aki nem mellesleg egy személy csupán – felrakott egy demó verziót is. Így adtam neki egy próbát. Örülök amiért ezt megtettem, mivel csak a demóval sikerült több mint 5 órát játszanom. Ekkor olyan dologra szántam el magam, amit eddig nem tettem Steamen, teljes áron vettem meg egy játékot. Ami így se volt drága, potom 8,2 Euro. Most kb. 110 óránál tartok a játékban, a befektetésem már bőven megérte.

A játék felépítése

Szokványos toronyvédős játék, ahol az ellenség egyre erősödő hullámokban érkezik, megadott útvonalakon, és megpróbál eljutni egyik pontból a másikba. A feladatunk ennek megakadályozása különféle védelmi tornyok felállításával, illetve erős képességek használatával. Minden hullám közt megáll a játék, ilyenkor van időnk gondolkodni, új tornyokat elhelyezni, vagy fejleszteni a már meglévőket. Természetesen mindez megoldható támadás közben is. Az ellenség a tornyokat nem támadja, a céljuk a Mag elérése a pálya végén, hogy ott felrobbanva megsemmisítsék azt.

A játékban tapasztalati pontokat szerzünk az ellenség megölésével, így szinteket lépünk. Ezek függetlenek az aktuális pályától. Minden szinten kapunk egy elosztható pontot, amit passzív képességekre költhetünk. Mindez mellett új tornyokat és aktív képességeket is kapunk bizonyos szinteken. A maximum szint elérésekor mindent megszerzünk, szóval nem kell olyan döntést hoznunk, amit később megbánnánk. Arra a passzív képességre adunk pontot amire akarunk, illetve azt a tornyot oldjuk fel előbb ami szimpatikusabb, végül mindet megkapjuk.

Minden pályát négy nehézségi fokozatban indíthatunk. Míg a könnyű és közepes fokozat a kezdőknek jó, addig a negyedik fokozat (Hardcore) csak a nehéz kihívásokat keresőknek ajánlott. Itt a Mag életereje csak a tizede, és minden passzív képesség ki van kapcsolva. A játék sebessége 5 fokozatban állítható. Így mikor felállítottunk egy jó védelmet akkor felpörgethetjük az eseményeket. Ha egy pályát tökéletesre végzünk, azaz a Mag teljes életerővel rendelkezik az utolsó hullám végén, akkor az az úgynevezett Ace-olása a pályának. Ez amolyan extra kihívás, és megtalálható a toronyvédős játékokban. Mindegyik pálya folytatható az utolsó hullám után, ez a Végtelen mód, szintén extra kihívás, hogy meddig bírjuk az egyre nehezedő hullámokat visszaverni.

Pályák

A játékban 18 pálya található, három kategóriába osztva, 6-6 pályával. Az első hat pálya nem okozhat gondot senkinek, itt mindösszesen egy út vezet a végcélig, sok kanyarral, ami jól bevédhető. Majd következnek a kicsit nehezebb, két úttal rendelkezők. Bár ezek is maximum nehezebb fokozaton jelenthetnek némi kihívást. Végül az utolsó pályák, ahol három út vezet a Maghoz, amik itt-ott csatlakoznak egymáshoz. Ezek már azért több taktikát igényelnek, pláne, ha tökéletesre, azaz sérülés nélkül szeretnénk végezni. Külön megemlíteném a legutolsó pályát ami 4 bejáratos, limitáltabb torony elhelyezéssel, így az előzőekhez képest sokkal nehezebb.

A pályák elég egyediek és változatosak. Erdő, rét, sivatag, téli táj, tengerpart, de van itt űrállomás, kazamata, kastély és játékszőnyeg kirakós kockákkal. Minden pálya úgy lett tervezve, hogy elfér a képernyőn, így jól átlátható.
A fejlesztő ígérete szerint a pályák mennyisége bővülhet a későbbiekben.

Tornyok

A játék kezdetén összesen három toronnyal rendelkezünk. Viszont ahogy fejlődünk, és szinteket lépünk úgy egyre több tornyot kapunk meg véglegesen. Amit feloldottunk azt egyből használhatjuk.
Ami különösen érdekessé teszi ezeket a tornyokat, azok a felszerelhető modulok, amiket vehetünk rájuk a harcmezőn. Ugyanis itt nem egyszerű toronyszint-fejlesztés van, hanem tetszés szerinti sorrendben fejleszthetjük tornyainkat a modulokkal. Egy gomb segítségével azt is láthatjuk, hogy a lerakott tornyainkon mennyi modul van felszerelve, ami jó segítség, mikor már több van a pályán elhelyezve.

Vegyük példának a Minigunt. Rakhatunk rá lőtávolság növelő modult, vagy sebzésnövelőt, esetleg tűzgyorsaság növelést, de van hozzá rejtőzködő ellenfelek kiszúrása illetve a repülő egységek lövése. Végül megvehetjük a hozzá tartozó összes modult, vagy csak párat, amire éppen szükségünk van. Ezek tényleg csak alap típusok, más később feloldható tornyoknál sokkal érdekesebbek is megtalálhatóak. Minden toronyhoz tartozik 5-6 modul, amivel bővíthető. Ezek vizuálisan is látszanak a tornyokon.

A tornyok közül van itt lángszóró, rakétavető, forgó pengék, savazó, célkövető drón, aknatelepítő. Nem sorolom fel az összeset, de így képzeljük el a többit is, mindenféle hasznos kis modul rendszerrel. Érezni minden modulnál, hogy erősödött a torony. Mivel mindegyik torony hatásos így tetszés szerint kombinálhatjuk őket, nincs egy bevett séma, amit követnünk kéne.
A tornyokon beállítható a fókuszpont, azaz, hogy mire lőjenek. Például az elsőre a sorban, legtöbb életerővel rendelkezőre, leggyorsabbra, repülő célpontra stb. Minden toronynak egyedi színű "lebegő" számokkal látható a sebzése a harcmezőn, ami mutatja melyik torony lövi éppen az ellent.
Összesen 14 torony van a játékban, ami már így is elég soknak számít, de az ígéretek szerint ez még bővülhet.

Aktív képességek

Minden pálya előtt választhatunk egy nagyon erős képességet. Ezeknek a képességeknek 4-5 hullám kell, hogy újratöltődjenek, emiatt okosan és jó pillanatban érdemes elsütni. Összesen hat képesség közül választhatunk. Itt megjegyezném, hogy a képességeket lassan elosztva szerezzük meg, ahogy szinteket lépünk.

Ezek sorrendben a következők: a mag sebezhetetlensége egy időre, idő megállítás, villámcsapás az összes ellenfélre, orbitális csapás egy területre, összes torony sebzésének a megduplázása egy időre, végül pedig tornádók, amik végigsöpörnek az útvonalakon. Mindegyik elég erős képesség, hogy az adott hullámban megváltoztassa az erőviszonyokat a mi javunkra.

Passzív képességek

Ezeket a játékban Perknek hívják. Összesen 15 van belőlük. Ezeket úgy kell feloldani, ami után már automatikusan működnek pályákon. Sok közülük véletlenszerű, százalék eséllyel történő bónusz, ami játék közben nagyon jól működik, nem egyszer pont akkor fog aktiválódni, amikor legjobban szükségünk lesz rá.

A teljesség igénye nélkül felsorolok pár képességet. Amik közvetlen bónuszokat adnak, ilyen az olcsóbb torony árak, több XP, több életerő a Magnak, olcsóbb modulok, több kezdőpénz. És amik eséllyel történnek, ilyenek a lerakott torony teljes árának visszanyerése, egy véletlenszerűen választott modul a toronyra mikor elhelyezzük, aktív képesség újra használható.
Akkor érezzük ezek mennyire hasznos kis bónuszok, mikor Hardcore nehézségen játszunk, ahol ezek mind ki vannak kapcsolva.

Ellenségek

Az ellenfelek kinézetre amolyan ufó gömbök. A méretükből lehet tudni mennyire erősek, mindemellett mindegyik egyedi színben pompázik, beleértve az életerőcsíkjukat is, így könnyen átlátható hova kell koncentrálni. Minél nagyobb annál lassabb, viszont több az életereje és nagyobbat sebez a Magon, ha eléri. Ehhez jönnek még a különböző módosítók, ezek bónuszok az ellenségnek. Mindezek vizuálisan láthatóak az ellenfeleken. Mindemellett látható, hogy a következő hullámban mennyi, és milyen ellenfél jön, és azok módosítói. Néhány példa ezekre a módosítókra: Gyorsabb mozgás, fele sebződés, megnövelt életerő, gyógyulás, láthatatlanság, osztódás stb. Ezek lehetnek kombinálva is, ami igen komoly fejfájást tud okozni.

Van egy különösen veszélyes ellenfél, a Szállító, ami ha megsemmisül, akkor előjön belőle az összes ellenféltípusból egy. Kivétel ez alól a legnagyobb, a Halálgép, aminek rengeteg életereje van, cserébe nagyon lomha. Viszont pár kombinált módosítóval (pl. láthatatlanság és gyógyulás) megáldva elég veszélyes, akárcsak a már említett Szállító. Könnyedén keresztülmennek egy nem jól felépített védelmen.

Grafika és hangok

A játék Unity motort használ és a mostanában divatossá vált poligon grafikát. Nem egy next-gen ugyan, mégis szép és látványos, nagyon jól passzol ehhez a játékhoz. Élvezetes nézni ahogy a tornyok irtják az ellenséget. A robbanások, lövések, fények és árnyékok a helyükön vannak. A grafikai beállítás sajnos nem finomhangolható, kimerül a szokványos alacsony, közepes, magas, stb. beállítási lehetőségben.

A hangokra se lehet panaszunk. Ezek is nagyon rendben vannak, lövések, robbanások, vágások, élvezetes hallgatni ahogy a tornyok dolgoznak.
Mind a hangokról, mind pedig a vizuális effektekről elmondható, hogy megfelelő visszajelzést adnak a tornyok működéséről, bevitt találatokról, robbanásokról.
A zenéje nem túl emlékezetes, de legalább nem zavaró. Hasonlít a régi árkád és konzol játékok zenéire. Prüntyög a háttérben, szinte észre se vesszük.

Végszó

Közhelyesen elmondható, hogy a PolyCore Defense egy szép iparosmunka. Nem kíván világot megváltani, vagy új szintre emelni a toronyvédős játékokat. Viszont amit tesz, azt profin csinálja. Szórakoztató, látványos, megfelelő mind kezdő, mind pedig a veterán játékosoknak. Tele van mindenféle okos funkcióval, ami megkönnyíti a kezelhetőségét és átláthatóságát a harcoknak. Ráadásul teljes értékű játék, nem korai hozzáférés. Van demó verzió is, amit mindenkinek ajánlok figyelmébe, érdemes tenni vele egy próbát.

A fejlesztő "Tork" egy szimpatikus ember, és szívesen fogadja az építő jellegű kritikákat és ötleteket. Saját bevallása szerint igyekezett a játékosok igényei szerint alakítani a játékát, visszajelzések alapján. Ezt jómagam is megtapasztalhattam, ahogy ötleteim egy részét beépítette a játékba vagy hibákat javított gyorsan.

A játék jó minősége illetve a fejlesztő pozitív és rugalmas hozzáállása késztetett e cikk megírására is.
Jó példával szolgálhat a többi fejlesztőnek, hogy ne csak a pénz legyen motiváló, hanem maga az alkotás és annak minősége. Olyasmit letenni az asztalra, amivel mindenki jót szórakozhat.

Megjegyzés: A játék kapott egy ingyenes frissítést (2022.11.18.) két új pályával, két új toronnyal, ranglistával a végtelen módhoz, pár hasznos új funkciót és javitásokat.

A játékot és a demót itt találjátok:
[PolyCore Defense]

Előzmények