Hirdetés

2020. július 3., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

PIPO Smart S2 – könnyűsúlyú versenyző

Jó képernyő, dupla kamera, erős hardver nagy tárhellyel, teljes értékű USB Host porttal, olcsó áron.

[ ÚJ TESZT ]

Prológus és kicsomagolás

Prológus

A sztori ott kezdődött, hogy február környékén végre volt keret a technikai naprakészségemet növelni, és hosszú gondolkodás után a táblagép beújítása lett a végső döntés. Körülnéztem a fronton kompetens versenyzők után nézve, egyből szemembe ötlött a ConCorde Tab One, és Hardveraprón egy szerencsés véletlen útján megláttam a Window N70-eset, ami ugyan noname, de mindenhol jót írtak róla.

Hirdetés

Elkezdtem hát keresni, hogy honnan lehetne megvenni ezt a kínai táblát, találtam is egy boltot, ahol összehasonlítottam az árát a magyar ConCorde árral, és a két gép hardveres adottságait is összevetettem. Végül a Window mellett döntöttem, és pihent egy keveset a dolog. Amikor kb. 1 hét múlva újra körülnéztem, a Window korántsem tűnt olyan jó választásnak, elsősorban azért, mert rájöttem, hogy amire elsősorban szeretném használni (filmnézésre például), arra a 7 inch túl kevés lesz (ebben mondjuk a ConCorde sem volt jobb).

Ezért, immáron új standardokkal, áttekintettem a kínai ipar csodáit, és kiszúrtam egy 8 inches, Pipo S2 nevű hardvert, kétszer 1,6 gigahertzes processzorral, 1024x768-as képernyőfelbontással és 16 GB belső tárhellyel. Utánaolvastam, és sok pozitív értékelést találtam róla, úgyhogy megrendeltem 135 dollárért (szóval nem egészen 30 000 forintért, és még a szállítás is ingyen volt).

Na de pont rosszkor! Február közepén van az egyik legnagyobb kínai ünnep, az újév, amikor minden be van zárva. Ezzel a kis figyelmetlenséggel együtt a csomag eljuttatása Magyarországra majdnem 2 hónapot vett igénybe. Amikor kézhez kaptam végre, már meglehetősen izgatott voltam, hogy milyen lesz maga az eszköz, persze benne volt az is, hogy mi van ha átvertek, és nem is működik vagy törött, de szerencsére nem ez történt.


A csomag, még kibontás előtt

Kicsomagolás:

Amikor felbontottam a csomagot, és kivettem a dobozt, rögtön átnéztem a tartozékait. Az Észak-Amerikai töltő mellett egy képernyővédő fólia, egy mini-USB kábel és egy PIPO felirattal szitázott agybadugós fülhallgató volt található.

A töltő:
Na ezzel volt a legtöbb problémám. Ugyan a töltőhöz mellékeltek egy átalakítót, de az a brit, nem süllyesztett tápaljzatokhoz volt kitalálva. Ezért szombat délelőtt mehettem levadászni hozzá egy adaptert, amit legvégül a Media Marktban találtam meg, 2500 (!!) forintos áron. Nevetséges.
Ennek az apró problémának a kiküszöbölése után nem volt vele baj.

Fülhallgató:
Silány minőségű, de végszükség esetén tökéletesen megfelel. Épp a hétvégén ment tönkre a fejhallgatóm, így amíg azt nem tudtam kicseréltetni, ezt használtam az iPodomhoz is, és bár szörnyű volt a hangminősége, legalább szólt.

A mini-USB kábelről nincs mit mondani, teljesen átlagos minőségű.


A dobozból kipakolva

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.