Osama Bin Laden és Francisco Pizarro egy domb tetejéről néztek a békés falura. Afrika déli részén, a világtól elzártan élték a bennszülöttek boldog és egyszerű életüket. Nem volt tudomásuk a körülöttük levő civilizációról, emberekről, gépekről, internetről, tőzsdéről. Napról napra, stressz nélkül éltek. Úgy ahogy a körülöttük lévő világ szeretett volna, de sehogy sem sikerült. Osama törte meg a csendet.
- Még nem tudják mi vár rájuk.
- Nem, de egyszer őket is meglátogatja valaki hozzánk hasonló. - mondta Pizarro.
- Igen. És nem fogják élvezni.
- Te miért tetted? Miért vezetted azokat a repülőket a tornyokba?

Osama arcán gyűlölet látszódott.
- Azért, mert gyűlölöm azt az álszent bandát. Kihasználtak minket és miután már nem kellettünk, eldobtak minket. Az oroszok ellen jók voltunk golyófogóknak, de mikor mi kértünk volna valamit már elutasítottak. Utána éltük a saját életünket, de nem hagyták. A bosszú vezetett minket akkor is és most is. Allahért és az országunkért tesszük.

Pár perc csend után Osama megnyugodott és visszakérdezett.
- És te? Ti miért irtottátok ki az inkákat?
Most Francisco arcán látszott a fájdalom, mikor visszagondolt.
- Nehéz erről beszélni. Abban biztos lehetsz, hogy nem úgy volt, ahogy az a könyvekben van. Egyáltalán nem.

Francisco nagy levegőt vett és belekezdett.
- Minden szépen kezdődött. Amikor először találkozunk az inkákkal mindkét fél békésen üdvözölte a másikat. Meghívtak a városukba és mi is őket. Többször is együtt ünnepeltük egymás ünnepeit. Mikor náluk voltunk igazán kedvesek voltak és viszont. Sokat beszélgettünk, gondolkodtunk a pánsípok dallamára. Utána táncoltunk és énekeltünk szintén a pánsípok dallamára. Amikor üzletről beszélgettünk, a pánsípokat hallottuk a háttérből. Elalváshoz egy kis pánsípzenét hallgattunk, majd reggel azzal keltünk. Mikor az asszonyainkkal voltunk, akkor is pánsíp szólt valahonnan.

Francisco egy kis szünet után folytatta.
- Azt hiszik a történetírók, hogy a pénz és a vallásunk terjesztése vezetett minket, de ez nem igaz. Amikor már több éven keresztül a pánsíp az egyetlen hangszer, aminek a hangját fel tudod idézni, mert már minden mást kiszorított, akkor ideges leszel. Egyik nap elpattant bennem valami. Akkor jöttem rá, hogy ez így nem mehet tovább. A pánsípnak pusztulnia kell!
- Utálom azt a kibaszott pánsípot!