Master Maker ROG edition

A hazai Asus és Coolermaster képviselete és a német Nanoxia támogatásával egy újabb házmód született.

Tartalomhoz a forma

Itt most folytatódhatna úgy, aki már nem mai gyerek az kapásból fújja, hogy Amfóra. De egyrészt nem ez a reklám helye, másodszor pedig szerintem már maga a cég sem létezik. Ha igen, elnézést.
A tartalom adott, a formát meg alakítom hozzá, bár szoktam mondani, ROG-os az út.
A következő poénomnál szerintem kiléptek nem csak a cikk olvasásából, hanem a PH!-ról is.
A dizájn kialakítását a kábelek elrendezésével, illetve harisnyázásával folytattam. Mivel az alsó részben eléggé szűk a hely, főképpen hogy a csatlakozók valamint a szivattyú is redukálja ezt, így méretre kellett szabnom a táp kábeleit. Ebből következik, hogy új csatlakozókat kellett forrasztanom. A gyári csatlakozókból való kábelkiszedéshez készítettem filléres kiszedőt. Két darab ipari tűzőgép kapocs két darab műanyag lap közé ragasztva meleg ragasztóval.

A méretre vágott kábeleket, mivel mind fekete így átvezettem a kialakított helyeken, hogy ne keveredjenek. Valahogy nincs kedvem kiméregetni, melyiken mennyi feszültség van és a megfelelő helyre kössem.

Pár héttel korábban, úgymond előre dolgozásként készítettem kábelfésűket 4 mm-es plexi lemezből, amivel ugye egy letisztult elrendezést szeretnék elérni.

Az alaplap bekötését követően a 2 db VGA bekötése következett. Itt még izgalmasabb a helyzet, ugyanis a tápegység mellett nem csak a 4db PCI-e tápkábelnek, hanem a vízhűtés csöveinek is helyt kell szorítani. A szó szoros értelmében.

Kezd formálódni

A kábelezést követően a kialakított csatlakozó helyekre beraktam a Nanoxia fittingjeit, aminek külön procedúrája van. Ugyanis először le kell venni a gyárilag rárakott dupla O gumigyűrűt, hogy a világító LED gyűrűt rá le lehessen tenni. Ez alá adnak egy szigetelő gyűrűt, ami megakadályozza a rövidzár lehetőségét, lévén a forrasztások a gyűrű alján vannak. Ezt követően kell visszarakni a tömítő gyűrűket, és lehet a csövet ráhúzni. A világító LED-ekhez szépen kivitelezett 30 cm hosszúságú harisnyázott kábel tartozik. Ezeket, hogy ne legyen kábeldömping a gép különböző részein, lévén 10 darab ilyen típusú lett beépítve, megfelelően el kellett vezetni, Ehhez már a csatlakozó helyek kialakításánál ügyeltem, hogy a kábelkivezetés a hátsó részre kerüljön, illetve magának a kábeleknek is készítettem megfelelő lukat, így a takaró lemezek alatt vezettem el őket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt