Linux Mint Debian Edition

Előszó

Bevallom a bosszúság késztetett arra, hogy egyáltalán próbát tegyek a Linux Mint nemrég bejelentett Debian Edition változatával. Sokfelől hallottam már, hogy mennyire állati jó, és még stabil is. Ez nem lenne rossz, gondoltam, mivel az utóbbi időkben kicsit bosszantott az, ahogy az Ubuntu-ban jelentek meg hibák, vagy a régieket újabbak váltották. Mivel egy munkagép áll rendelkezésre, az is fix volt, hogy VirtualBox-ba fog előállni szemrevételezésre a tesztalany. Ennek persze vannak hátrányai a kézzel fogható előnyök mellett, többek közt az is, hogy nem derül fény olyan esetleges problémákra, ami egy konkrét -- nem virtuális -- vason akkora gondot jelentene, hogy a felhasználó rituális önégetéssel vetne véget az életének, gondolok itt a saját tapasztalatból defektes dolgokra, mint pl ATI GPU, broadcom wifi, vagy Optiarc meghajtó.

Telepítés

A telepítéshez a VirtualBox által felkínált alapbeállításokon egy kicsit módosítottam: 10 GiB SATA merevlemez, 512 MiB RAM, 1 CPU, 64 MiB-os 3D gyorsítással rendelkező grafikus rendszer, ICH AC7-es audio, intel 820540EM hálózati adapter NAT-tal. Ezekkel a beállításokkal egy átlagos Linux-alapú rendszer Gnome-ot használva szépen elszaladgál, még a compiz effekteket is be lehet lőni.

A live DVD szépen elindul, és már lehet is ismerkedni a dolgokkal, nagyobb gáz esetén a telepített rendszer helyreállításra is lehet használni, én most egyből nekiestem a telepítés szekciónak. Korábban megnéztem, hogy milyen minőségű a magyarítása a rendszernek, de nem voltam vele teljesen elégedett, így maradjunk a US/English megoldásnál.

Az egyedüli bajom a korábbi megszokás ellenében cselekvés mellett az volt, hogy egyes alkalmazások félig vagy egyáltalán nem voltak lefordítva, de egy igazán nagy pozitívuma az lehet egy lokalizált telepítésnek, hogy a Gnome panelen használt naptárt csak magyar nyelvi beállítás mellett tudtam rábeszélni arra, hogy a hét első napja a hétfő. Ez mondjuk Gnome adottság, bár az Evolution-nél már ezt be lehet rendesen állítani.

Az első nagyobb fejtörést a partícionálásos szekció okozta. A problémával már a DOS 3.x-es verziójánál megismerkedtem, de ahogy teltek-múltak az évek, egyre egyszerűsödött ez a művelet, hiszen a szoftverfejlesztőknek is áll elég use-case a rendelkezésre, hogy pár gyakoribb esetet felkínálhassanak a telepítés során. Az Ubuntu ezt meg is teszi, itt azonban kicsit gondolkozóba estem. Utólag rájöttem, hogy nem voltam ezzel egyedül, ugyanis a neten találtam pár leírást arra vonatkozóan, hogy hogyan kell partícionálni egy LMDE telepítéskor.

Mivel egy teljesen üres lemezre szándékoztam feltalicskázni az operációs rendszert, létre kellett hozni egy új partíciós táblát, aminek a típusát is nekem kellett kitalálni -- gondoltam az alapbeállításként feltüntetett “msdos” jó lesz (jó lett). Erre már rá lehetett tolni egy ext4-es partíciót elég egyszerűen. Még vagy két alkalommal ráhozza a felhasználóra a gyomorideget egy-egy figyelmeztetéssel, hogy minden adatot el fog veszíteni, aztán már használatba is lehet venni. A GParted-ből kilépve “természetesen” nem frissül az a lista, ahol ki lehetne választani a rendszernek szánt területet, erre a “Refresh” gomb szolgál.

Még egy fogós kérdést tesz fel a telepítés során a kis ravasz: hová telepítsük a GRUB-ot. Egy alkalommal az előző évezredben a LILO-t telepítgettem, és egy hasonló kérdésnél rossz választ adtam. Az eredménye az lett, hogy ugrott a partíciós tábla, és vele együtt a win95 alatt tanyázó összes adat. Kicsit bosszús voltam. Mivel itt csak egy VM image-ről volt szó bátran választottam a felkínált opciót, de emlékeim szerint az Ubuntu is ugyanide telepítette. Más kérdés, hogy azért ezt is meg lehetett volna oldani úgy, hogy a telepítést végző felhasználót ne zavarja össze feleslegesen, ezek a dolgok edzett rendszergazdáknak valók :)

A fájlok másolása során egy tömör kis összefoglaló olvasható, ami bár nem egy erős marketinges anyag, de nyugtatólag hat egy ismerkedő munkásember számára. Az egyik kulcsmondat is itt olvasható: szempont volt az, hogy a lehető legjobban hasonlítson az eredeti rendszerre (Linux Mint), miközben egy hatékony és robosztus debian munkálkodik a kezünk alatt.

Telepítés végeztével még lehet kicsit babrálni a live rendszerrel, kézi újraindítással lehet elkezdeni a melót.

Első lépések

Indításkor a GRUB egy barátságosan zöld-kék képernyővel fogad -- a tudósok a mai napig is vitatkoznak azon, hogy a zöld vagy a kék szín hat inkább nyugtatóan, hát itt most van mindkettőből, valamelyik biztos bejön. A GDM is barátságos Linux Mint témával indul el, ami a bejelentkezés után is marad -- hát nagyjából hasonlít is a Mint 9-re, és a Mint-re jellemző alkalmazások is megtalálhatók, Mint specifikus menüvel, és Mint Update-tel. És mindennek a hátterében egy megnyugtató Debian Testing dübörög, wow.

Első körben huss letöltöttem a frissítéseket, és rögtön láthattam is, hogy bizony ott figyelnek azok a csúnya-gonosz non-free szoftverek, amik az alap Ubuntu/Debian/Fedora rendszerekben nem kaptak helyet, mint pl a Flash player (pfejj, köp). Bár Linuxon edzett férfiak nevetve telepítgetik ezeket a dolgokat a kedvenc operációs rendszerükön, nem árt észrevenni, hogy ezekre a dolgokra márpedig szükség van, bármennyire is büdös egy nyitott szoftverekre épülő közösség számára.

Hagytam a frissítéseket, hagy telepedjenek, ez egy jobb internetes kapcsolat esetén pár perc. Fontos megjegyezni, hogy az LMDE a manapság népszerű disztribúcióktól eltérően rolling release, azaz nem kell 6-12 hónaponként újratelepíteni, ha friss rendszert szeretne az ember

Őszintén szólva nem ragadott magával a Linux Mint téma, de egy kicsit elszoktam a Windows-ra emlékeztető felépítéstől is, és a továbbiakban legszívesebben lecseréltem volna a témát a megszokott bugyikék chrome-like stílusra, és a faenza ikonkészletre, de a teszt akkor egy kicsit felemás lett volna, így nem tettem.

Néha előfordul, hogy egy fajsúlyosabb dolog kerül frissítésre, mint pl a GRUB. Ekkor a Mint Update dob egy-két eldöntendő kérdést, ami elől a nyúl-lelkületű laikusok könnyen elszaladnak más csinálni. A GRUB esetében ez a kérdés természetesen ismét az, hogy hova tegye a kuffert, amire a telepítés után bátran nyilatkoztam, hogy természetesen “/dev/sda”.

A nagyobb lélegzetnyi első frissítés után biztos-ami-biztos alapon újraindítottam a gépet, és akkor jött az első meglepi, ami emlékeztetett arra, hogy mivel dolgozom: a GDM-téma véletlenül átváltozott Debian-osra, megbomlott a rendszer integritása :) Engem mondjuk annyira nem zavart a dolog, de ismét egy fekete pont a “desktop ready” minőségellenőrzési bizottság részéről.

A bejelentkezés után szerencsére a már megszokott zöld izé fogad, és végre el lehet kezdeni birtokba venni a rendszert. Egy pillantás a home könyvtárba: OK; menü: OK; panel, notification area: OK...

Nagyjából rendben is volnánk. Egy kicsit faragni kéne a méreteken, kéne compiz, meg normális betűk. Először is akkor a VirtualBox Guest Addition kéne, amit többféleképpen lehet aktiválni, de a legpraktikusabb módja az, ha telepítem a virtualbox-ose-guest-x11 csomagot, ugyanis ez dölgik le minden kernelfrissítéskor. Terminalt szoktam inkább használni az ilyen műveleteknél, hát el is indítottam egyet: höhö... vicces idézetekkel fogad. Másodjára már nem annyira vicces, sokadjára inkább zavaró, majd megkeresem, hogy hol lehet kikapcsolni. Meglepetés volt, hogy nem kellett build-essential csomagot letölteni, a Guest Additions ugyanis igényli, tehát ez is ott figyel alapból egy friss gépen. Egy újraindítás után tehát kicsit nagyobb lesz a kép, meg lesznek desktop effektek... hát a compiz egy fatális hiba okán sajnos volt nem életképes, mivel nem talált GL-alapú közművet. Némi gulgizás után rábukkantam egy szomorú bejegyzésre, miszerint a libgl1-mesa-dri csomag egy orbitális véletlen folytán elfelejtett települni, ígyhát ezt sajnos kézzel kell pótolni. Na itt már elkezdett a dolog emlékeztetni az Ubuntu-ra. Újabb kiszállunk-beszállunk, és már be is lehetett kapcsolni a compizt -- ami “egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következő felirattal: Vigyázz! A leopárd harap!” -- Desktop Settings/Window. Nice, green.

Még egy dolog volt, ami morcosan konstatáltam, az pedig a betűkezelés. Bármilyen beállítást próbálgattam, bármilyen betűkészlettel, még az Ubuntu fontot is kipróbáltam, de a lényeg, hogy cirkalmas, körülményes, nevetségesen kinéző betűrajzolatot láttam mindenhol. Már-már a KDE 4 GTK motorjára emlékeztetett, helyenként annyira csúnya volt. Ez a részemről egy elég rossz pont, mivel a KDE 4-re többek közt emiatt nem sikerül megtalálni a visszavezető utat.

Illetve még egy: nem sikerült még felfognom, hogy egy live rendszer, vagy az alapbeállítások miért ekkora orbitális betűket használnak. Figyeltétek már azt, hogy ugyanez egy Windows esetében hogyan működik. Legalábbis amire emlékszem, az ettől lényegesen mutatósabbra sikerült, de ez az összeállítás pusztító.

Alkalmazások

Alaphelyzetben hasonló szoftverekkel gazdálkodhatunk, mint a 10.04-es ubinál, bár itt eleve települ pár extra: gedit, root terminal, tomboy, f-spot, gimp, OOo, firefox, thunderbird, giver, gwibber, pidgin, transmission, brasero, mplayer, rythmbox, vlc, gufw, sun jdk 6 ... apróságok.
De lássuk azt, ami nekem mint ubuntu felhasználónak szemet szúrt. Először is nincsenek játékok!!! Hát kérem... fel vagyok háborodva, és nem találom a szavakat, hogy kifejezzem a csalódásomat. Egy ilyen alapvető dolog, mint a pasziánsz, vagy az aknakereső nincsen benne az alapvető alkalmazások közt... szégyen :)

Ellenben van egy zsír Network Tools, amivel el lehet végezni pár apróságot, amihez korábban mindig a terminált vettem elő: ping, netstat, traceroute, port scan, finger, whois... Ez igen, egy desktop rendszer nélkülözhetetlen elemével gazdagodtunk megint. Talán hasznosabb is, mint az aknakereső.
Van egy fasza Hardinfo névre keresztelt segédeszközünk, ami szintén fontos lehet... annak, aki egyfolytában a gépét szereti zsírozgatni, polírozni, mert én utoljára akkor vettem elő ehhez hasonlót, amikor egy Windows-os gépen túlhúztam a videokártyát -- kb 5 éve. Mindegy, valamire csak jó lesz. Szintén hasonlóan hasznos a Power Statistics nevű eszköz, de inkább nem is részletezem.

Találtam egy Backup Tool nevü szerszámot, amivel fájlokból, vagy szoftvercsomagokból lehet biztonsági mentést készíteni, avagy visszaállítani. No, hát alakul ez, ha egy gizike nem is fogja ezt naponta pörgetni az ujjai közt, de elég hasznos tud lenni, ha valami oknál fogva a jól előállított rendszerünk biztonságát féltjük. Elvileg lenne haszna annak is, hogy rendszeres mentés készüljön, de ezt legalábbis GUI-n keresztül nem tudtam elérni.

Aztán ott van a Mint Update, ami a rendszer frissességéről győződik meg naponta többször is. Mivel az LMDE közvetlenül a Debian Testing tározóit használja, ennek van létjogosultsága, de megint azt kell, hogy mondjam, hogy nem egy igazi desktop jellemző az, ha épp naponta többször is frissítgetésre buzdít a rendszer. Tény, hogy inkább legyen naprakész, mint roncstelep.

Aztán megakadt a szemem egy Upload Manager nevű alkalmazáson. Eleinte nem tudtam értelmezni a dolgot, kerestem a használatának a lehetőségeit, végül ismét a gugli barátom segített kibogozni. Arról van ugyanis szó, hogy célzottan egy gizike itt definiál feltöltési utakat (ftp, sftp, scp), majd később a fájlkezelőből egy jobb-gombos menüvel el lehet küldeni oda bármit. Idáig az elmélet, gyakorlatban egyelőre még nem sikerült előcsalogatni egyik beállított szolgáltatásomat sem, bár a notification areában nagyon ott volt kétszer is a manager ikonja. Könnyen lehet, hogy én vagyok a szűk keresztmetszet ennél a pontnál, de nem megy. Ellenben Nautilus-szal eddig ez soha nem okozott problémát, de a Gnome-ban szállított “Connect to server” felirattal ellátott mount manager is triviális egy olyannak, aki tisztában van azzal, hogy az FTP vajon mi, de még egy droidnak is 5 perc alatt betanítható (dialóg ablakban adatok megad, ok, és copy-paste). Igaz, hogy ez utóbbit a Mint Menu gondosan elrejti, csak a Nautilus File-menüjében lehet megtalálni.

Itt jött el az a pont, amikor én a magam részéről nemkívánatos dolognak kezdtem érezni a Mint Menu-t. Elsőre pofás, és talán előremutató újítás a keresővel tarkított all-in-one menü, de őszintén szólva engem eddig csak zavarba hozott, és hátrányomra kímél meg olyan dolgoktól, amit nem véletlenül találtak ki. Szépen fogtam, és beállítottam a régi megszokott kis menüt felül, és rájöttem, hogy az alapbeállítás még valamit elrejtett: sehol nem volt munkaasztal váltási lehetőség. Idegesítő apró dolgok, amiket szépen egyesével kell beállítgatni, és lassan oda lyukadok ki, hogy van végre egy Ubuntu-ra (Debian-ra) emlékeztető rendszerem, és kezdem kiutálni a Mint-specifikus dolgokat. Mondjuk nem sajnálom. Még kidobom a témát, és meg is vagyunk...

Még telepítek...

Első lépésben legyenek windows-os betűk. SUSE esetében ez induláskor ott van, Ubuntu-nál egy msttcorefonts csomagot kell telepíteni, esetleg az ubuntu-restricted-extras nevű all-in-one csomagot. Kerestem itt is, de nem találtam. Egy guglis találat azt javasolta, hogy contrib és non-free komponenseket vegyem fel ahová tudom. Próbáltam, de kiakadt párszor, és egyáltalán nem sikerült a kérdéses csomagot elővarázsolnom. Jóóóvan... Majd egy XP példány alól esetleg átmásolom a nyomoronc betűket, úgyis retek módon rendereli már most azt is, ami van...

Következő páciens a Chromium. Kinek a pap, kinek a paplan, nekem ez jön be. Ubuntu alatt a PPA-s ágat használom, itt a már beállított tározókból telepíthető, mondjuk a Software Manager segítségével, de inkább terminálból :) Kicsit el vannak maradva a jóemberek a verzióval, de ez a Chromiumnál nem nehéz.

Folytassuk a Skype-al. Nem emlékeztem rá, hogy mennyire erőltették meg magukat a fejlesztők, arra sem különösebben, hogy ennek van-e repository-ja, de az oldalukon ott figyel egy Debian Lenny változat, ami később kiderült, hogy megfelelő verzió, és ez legalább hiba nélkül elszöttyög, nincsen vele nagyobb fennakadás.

A TeamViewer egy érdekes szotver. Amikor korábban nem volt linuxos változata, mindenki okosan az egyes vnc változatokat javasolgatta, de a nagy szakértők közül egy sem értette a TeamViewer lényegét. Aki nem ismerné, a TeamViewer szintén vnc-n alapuló képernyő-megosztó eszköz, a nagy különbség itt viszont abban van, hogy nem kell vacakolni a hálózati elérések beállításaival, routerekkel, proxykkal, egyszerűen csak elindítja az ember és egy (v több) központi szerveren keresztül a csapat többi tagjaival össze tudja varázsolni a megosztandó tartalmat. See, different... bár hasonló, de egyszerű, mint a faék. Hálistennek ők sem specializálódtak bubira, plusz pont nekik is.

Már régóta fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mennyire jó az IBM által fejlesztett irodai csomag, az OOo-alapokon nyugvó Lotus Symphony. Kicsit átszabták, kicsit faragtak rajta, adtak hozzá ezt-azt... megnézném. Hát tározóból nem fogom telepíteni, irány az oldaluk, ahol regisztráció ellenében már az enyém is lehet a cucc. Regisztráció kész, letölt... Hát első nap nem jutottam tovább, ugyanis a szolgáltatás üzemen kívülre került. Már kezdtem arra gondolni, hogy a magyarországi regisztrációval lesz a gond, de később meggyógyult a dolog, és máris választhattam a következő linuxos változatok közül: RHEL, SLES és Ubuntu, és bármit próbáltam, csak és kizárólag egy darab RPM csomagot találtam. (Update: valaki jelezte, hogy sikerült belépnie az IBM ID-jával, és le tudja tölteni a Hardy csomagot is) Nomost láttam már alien-t (ti. amivel rpm-ből deb-et lehet gyártani), de ne hülyéskedjünk már, basszus, ez kezd egyre komolytalanabbá válni. Ennek az üzenete nagyjából annyi, hogy “fijjugg, itt az IBM-nél, a linuxos rendszerek egyik nagy támogatójánál, úgy gondoljuk, hogy a desktop linux a RHEL és a SLES, a többire nagyívben és különösen nagy adagokban...” No kicsit reszeltem vele, de feltelepült, és egyből kiszúrtam, hogy sajnos nem készítették fel GVFS használatára. Erre az OOo is csak az utóbbi időkben ért meg, és sokáig viccesnek tartottam, hogy a Gnome és a Nautilus csilivili képességeit az ilyen dolgok húzzák vissza a retekbe. Viszont szemre jobb minőségű a doc/docx import, amit egy mezei piros ponttal értékeltem is, bár LMDE szempontjából irreleváns. Ami inkább fontos: nem volt triviális a telepítése ezen a rendszeren, a használata sem teljesen hibamentes, de ha egyszer beindul...

Volt még pár apróság, ami nekem hozzátartozik a megszokott szoftvercsomaghoz: Gnome Commander, Avidemux, Exaile, Pitivi, vpn kliensek, meg pár ennél is kevésbé lényeges dolog. Ezek telepítése már repository-ból pöccre ment, sőt ami igazán meglepő volt, hogy az Ubuntu-nál megszokott kis reszelések nélkül egyből ment a vpnc. Hát ez már a Debian hatása.

Multimédia

Uhh. Az előbb telepítettem az exaile-t, de nem indul el. Nosza megint gugli, és aszongyahogy “As for Exaile it hasn't been updated in Debian since January, and it is several versions behind upstream. Personally I would either find a new music app, or compile it from source.” És természetesen ez egyben azt is jelenti, hogy magában a debian testingben hibásan van összeállítva, mert vagy elfelejtették, vagy senki nem szeret vele foglalkozni, vagy egyszerűen mindenki utálja, és tesznek rá. Óóóó nagyszerű. Vajon mennyi ilyen kis apró meglepetés érne, ha erre építeném a desktop-ot?! Mondjuk a Maverick-nél is belefutottam egy “kis” problémába, amikor rendszernyomorító függőséget társítottak hozzá.

Alapból tartalmaz persze egy Rythmbox nevezetű lejátszót, ami szép és jó, meg működik is leginkább, de valahogy nekem nem áll kézre. Mindenesetre annyi biztos, hogy akinek az iTunes lejátszója bejön, az ezzel is el tud majd szöszölni. Itt természetesen nincsen meg az Ubuntuhoz fejlesztett kompozit ikonok a hangkezeléshez, üzenetjelzéshez, de ez annyira nem hiányzott.

Akkor mondjuk nézzünk filmeket. Ez viszonylag egyszerűen ment, mivel korábban is úgy tudtam, hogy a mindenféle csúnya non-free kodekeket a Mint telepíti. Amivel meg gond lenne, ilyet mondjuk én nem találtam, azt a vlc többnyire lejátssza. Ez a része tehát pipa. Képnézegető részemről szintén pipa, nagyjából hozza a Windows-ban megszokott képnézegető funkciókat, de sokkal többet nem. Fényképek kezelésére pedig ott figyel a korábban Ubuntu-nál is megszokott F-Spot. Ezt most lecserélték a Shotwell-re a Maverick-ben, aminek az ötlete szintén egy idealisztikus elv mentén született meg, ugyanis az F-Spot csúnyagonosz C#-ban lett megírva és a Mono framework-öt használja. A közösség egy része már egy ideje élesen bírálja a Mono-t és a ráépülő eszközöket mondván, hogy licenszproblémákat rejt magában a dolog, meg amúgy is a Microsoft-Novell irányából jó dolog nem jöhet... Most ugyanezek az emberek mély csendben vannak, amikor a Java-ról derülnek ki hasonló problémák.

Videokezelés avidemux-al szintén nem okozott gondot, hálistennek ezt valamiért gondosabb kezek tartják karban, mint az exaile-t. A Pitivi szintén megyeget, kezd megint nyugodtabb lenni az összkép.

Eredmény

Lehetne még sokat beszélni az operációs rendszerről, de sem olyan forradalmi dolgot nem találtam benne, amitől leszakadna az arcom a csodálkozástól, de még annyira nem is olajozottan forognak a fogaskerekek. Benchmarkot persze le lehetne zavarni, de én úgy gondolom, hogy amikor a használhatóság az igazi kérdés, akkor a disztribúciók közti teljesítménykülönbségek nem számítanak addig, amíg nem válik zavaróvá a különbség.

VM-ben tesztelés miatt nem tudtam kipróbálni a wifi-kezelést, és a mobil-alapú hálózati kapcsolatok kezelését. Ez annyira nem bánom, mert igen nagy valószínűséggel hasonló dolgokat tapasztaltam volna, mint a Lucid esetében. Nincsen persze Ubuntu One, amit bizonyára saját hülyeségből, de Maverick alatt nem sikerült beüzemelni, illetve nincsen kifinomult hang-menü a tray-ben. Nincsen Ubuntu bolt, de ha lenne sem valószínű, hogy használnám, nincs túlkomplikálva, túllihegve, de néha az az érzésem, hogy pár helyen normálisan letesztelve sem.

Összességében azt kell mondanom, hogy egy kicsit csalódtam. Nem mondhatni, hogy nagy lenne a felhajtás az LMDE körül, de ami terjeng körülötte légkör, az becsapós. Nem igazi desktop operációs rendszer, nem egyszerű, nem evidens, csak olyan, mintha abba az irányba indultak volna el. Egyetlen dolog nagyon hiányzik: egy olyan segítség, mint amit az ubuntuguide.org nyújt.

Nekem maga a kernel verziója sem a kedvencem, pláne a HAL megléte -- utóbbi nálam okozott egy kis zűrt korábban. Nem hozta el azt az érzést, hogy jól összerakott, és hogy valóban odafigyelnek az apróságokra is. Amennyire szidják a keményvonalasok az Ubuntut a hibái miatt, annyi kritikát ez a rendszer is megérdemelne. A magam részéről felejtős. Néha elértem azt a pontot -- pedig tudtam, hogy csak tesztelem -- hogy annyira elborult a tekintetem, mint ahogy valószínűleg a címben utalt eposzi hősnek, amikor sokadjára ébredt rá arra, hogy társaival az utazásuk során sokszázadik alkalommal sétáltak bele nyáladzó szájjal Homérosz egy újabb csapdájába, és egy vereteset káromkodott... ami nem mutatna jól egy Logout-os írásban.

Azóta történt

  • Az Ubuntu Unity mizéria

    Kisebbfajta hisztéria van kibontakozóban a desktop linuxok körül az utóbbi egy-két hónapban

Előzmények