Idős hölgy lépett be, reszketeg kézzel nyújtotta felém a kulcscsomóját s megoldást remélt.
Az apus mérges, mert eltört a kulcs…, a hátsó kaput nyitotta évekig, kéne helyette egy másik, eltört és elhagytam a másik felét.
Elszürkült, kifényesedett kulcsvég lógott a karikán, az idő rajta hagyta az eltelt évek nyomát.
A zárba illő része hiányzott, a hölgy bizalommal hozta be a karikán fityegő részt.
Első gondolatom az volt, hogy ezzel nem tudok mit kezdeni, de láttam a néni segélykérő pillantását, hogy ezt ilyen egyszerűen nem lehet elintézni.
Mindenképpen megoldást remélt tőlem, próbáltam a tudomására hozni a nehéz helyzetem, hogy az a rész, amelyről meg tudnám állapítani a kulcs eredetét, pont az hiányzik.
Nem értette.
Nénike! Ez a fél kulcs, a kulcs azon része, ami nem másolható, ez a karikára függeszthető rész, nem ezzel nyitották eddig a zárat.
Hjaj aranyom, ne mondjon már nekem ilyeneket, mert a férjem borzasztó dühös lesz, ha megtudja, hogy elrontottam a kulcsot.
Áhhh, ne gondoljon vele néni, a kulcs felett eljárt az idő, mint ahogy felettünk is eljár majd.
Hjaj, aranyom, maga nem ismeri a férjemet, ha az egyszer ki kel magából, akkor zeng a ház.

Nénike! Ez csak egy apróság, nem tragédia, ha a kulcs eltörött, hát eltört, nem láb, nem kéz, pótolható.
Figyeljen csak, megmondom, mit teszünk. Maga hazamegy, előveszi a lámpást, kisszékre ül és lerajzolja a zár formáját és abból meg tudjuk állapítani a kulcs pontos formáját. Le lehet szűkíteni öt félére. A Kulcs formájából láttam, hogy Lővér 1-80-ig, ha látnám a zár formáját, akkor könnyebb helyzetbe lennék.

Hjaj aranyom, nem tudok én rajzolni, ne kérjen tőlem ilyet…
Néni! Nem bonyolult ez, megoldjuk, mielőtt a papa megtudná. Csak tessék hazamenni, leülni a kapu elé és lerajzolni a zárat.
Fiacskám, ne tegye ezt velem, nekem az már úgy sem sikerülne, öreg vagyok én már az ilyesmihez, az öregem meg zsémbes.

Elővettem a Lővér lenyomatokat, beszámozva 1-80-ig. Mutattam neki a kinyomtatott lapot, hogy csak ennyit kérek, nem bonyolult. Tessék lerajzolni, hogy néz ki a zár, nem kell tőle félni.
Hjaj drágám, ne csinálja ezt velem, nem mai csirke vagyok és csak állt s reszketett a kezében a kulcscsomó a közreműködés és problémamegoldás szikrája nélkül.

Utolsó próbálkozás, igyekeztem erőt adni neki, lelket verni belé, hogy ez nem, olyan nagy probléma, próbáljon egyszerűen hozzáállni, csak vegyen elő egy fehér lapot és rajzolja le, nem baj ha elrontja, nem osztályozzuk, csak az apus miatt…
A néni ideges lett és zaklatásnak vette, sebesen kibicegett és mérgesen legyintett, még az ajtóban zsebre gyűrte a törött kulcsot és villámot szórt a szeme, ahogy kifordult.

Alig, hogy hazaértem, a kisebbik fiam Benjamin már szaladt is elém, hogy apa nézd, mutatta a fehér lapot, hogy mit rajzolt, mit ábrázolt. Pár kék kriksz-kraksz, de úgy beszélt róla, mint ha én írnék tanulmányt a semmiről. Látott egy mesét és próbálta a lecsapódott élményeket rajz által tükrözni. Félretoltam udvariasan és képmutatóan, hogy mindjárt fiam, de a szívem mélyén nem elodáztam a rajz megtekintését, hanem egyáltalán nem voltam rá kíváncsi.
Rántott húst, sült krumplit és házi bort szerettem volna fogyasztani, szusszanni egyet.
Terhemre volt a gyerek.
Persze, én szoktam fegyelmezni néha a nejemet, amikor kiborul a bili a két gyerek miatt, hogy mit őrjöngsz? Neked ez jutott, más meg egy életen át hordja tolószékben orvoshoz, gyógytornára, Gyurcsókhoz, só barlangba. A mieink csak elevenek, ennyi, tudni kell őket kezelni.
Néha úgy tekintek magamra, mint a bölcs apa, s mikor fáradtan érkezek haza, s a két gyereket elemében találom, legszívesebben begipszelném őket, csak, hogy le tudjak ülni az asztalhoz csöndben, és bámulni a szemben lévő hegyet. Még az ajtó nyitása is irritál, mert nincsenek rám tekintettel. Kinyit, becsuk és azonnal kinyit, majd egy kérés, hogy apaaaa…
Dühroham kerülget belülről, nehezen állom meg, hogy egy egész napi fárasztó munka után ne kiabáljam le a haját.
Felemelem a hangom s, annyit kérek, hogy hagyjátok nyitva azt a rohadt ajtót, mert egész estig ki s be fogtok járni.
Leoltás, villanyoltás. Néha szívesen eldiskurálnék a nagyobbik fiammal, már alig várom, hogy betöltse a 18-at és legurítsuk az első sört. Volt már rá példa, hogy elengedtem magam és megbeszéltünk őszintén dolgokat. Nem vele van a baj, úgy érezheti magát, mint én a nénivel szemben, fafejű vagyok. Mikor az M nulláson két hétig kint voltam gépeket őrizni, akkor egy egész napot töltöttünk egy fa tetejében. Ásványvíz, tökmag kiló számra és vihogtunk, mint a szamarak. A mai napig szívesen emlékszik rá, és előveszi, mint jó emléket, ha ingerült vagyok, hogy apa, az milyen jó volt.

A feleségem nagypapája mielőtt meghalt, együtt beszélgettünk a nagyszobában. Lassan, mint egy vén teknős a zsákmányát, süteményt majszolt. A szája szélén ott maradt a morzsa, de annyira beszélt, és olyan sok mondanivalója volt, hogy nem volt szívem megzavarni őt és szólni neki, hogy törölje le. Csak az én tökéletességre törekvő világképemet bántotta a morzsa a szája szegletében. Az öreg csak mondta a magáét, lendületesen, hogy, amikor Ő még. Groteszkül hatott a nagy barna, krémes morzsával, esetlen ember látszatát keltette és nem volt szinkronban a mondanivalóval. Kínosan hallgattam.

A kisebbik reggelente kakaóval indít. A világból ki tudná kergetni az anyját, ha nem adna neki minden reggel friss, meleg és finom kakaót. Legalább két pohár, de ha jó a huzatja, akkor ümmm, ümmm és mutatja az üres poharat. A nejem csak azért ingerült ilyenkor, mert se a kávéját, se a reggelijét nem tudja elfogyasztani a saját fenekén. Ha percnyi csönd van, akkor valahol az alvégről egy visítás, hogy anyaaaaaa kakiltam! Vécépapír s méltatlan pillantás, hogy nahhh, erről beszéltem…, majd ha megöregedtem, megeszem a reggelimet.
A nagyobbik rendszeresen kiszedi a vécéről, hogy hjaj, anyaaaaaa, siesss, mert nem bírom tovább.
Anya bevágja a vécé ajtót mérgesen, hogy neki ez jutott, a sors ezt a lapot osztotta.

Még 1994-ben, mikor villanyszámlásodikos voltam és jártam a tíz emeleteseket. Barátnőm éppen lelépett, magányos és kilátástalan voltam. Valahányszor becsöngettem s terebélyes, rántott hús szagú asszonyok nyitottak ajtót, mosógép zaja, csörömpölő sörös üvegek, csivitelő gyerekek, ingerült férj a szobából, hogy már megint ki az???
Mindig elszorult a szívem, hogy nekem ebben talán sosem lesz részem. Feleségre, gyerekekre, rántott húsra és mosóporszagra vágytam, amit a csörömpölő sörös üvegek felülírnak.

Az idő eljött, s megérett. Családos ember lettem. Isten asszonyt adott mellém s fiú gyermekekkel örvendeztetett meg. Sosem hittem volna, hogy részem lesz ebben a vastag jóban. Tudod micsoda erény egy szerető, pörlekedő feleség, akinek akkor éles a nyelve, amikor, kell és hallgatni is tud?
Nahhh, megint szétszórt vagyok, jogos. Abba a hibába estem, hogy húzni akartam egy párhuzamot a papa és Benjámin között. Morzsa vs kakaó, csak menet közben elkalandoztam. Most odafigyelek, résen leszek. Akkor is leírom, hogy ne vádoljatok 
Szóval Benjaminnak egyáltalán nem tűnik fel ha kakaós a szája széle, vagy ha eszik reggelire friss kenyeret, sajtot, virslit, felvágottat, akkor neki is morzsás a szája széle. Egyáltalán nem zavarja. Mondom neki, állj a tükör elé!
Oda áll és vigyorog, mint a vadalma. Nem tudom mit néz, lát, de nem tűnik fel neki, hogy a szája olyan, mint egy rossz niggeré, tiszta morzsa és kakaó.
Azt akartam ebből kihozni, hogy Benjamint ha megkérem, hogy rajzoljon le valamit, akkor kér egy köteg papírt és egy ötszáz laposig meg sem áll, nem jön zavarba, beteríti vele a szobát, hogy apa nézd. A száján lévő morzsa és kakaófolt azonban nem zavarja.
Egy idős ember élete, szinte csak a félelmekre épül.
Egy zár mintáját lerajzolni nem bonyolult, nincs kockázata, akár nevethetnénk is rajta együtt, de nem tudja elengedni. Nincs hite önmagában. Csak is a sikertelenségben és a félelemben hisz, úgysem.
A szájuk szegletén a morzsa nem zavarja őket, más idős embereken is megfigyeltem.
A nagymamán is járt, kelt családi ebéd alkalmával, mikor egyszer csak szólt neki valaki, hogy mama törölje le.

Lelkészünk szokta mondani, mikor villamoson idétlenkedő fiatalokat lát, akik nevetnek az ügyetlenkedő idősökön, és kigúnyolják őket a mutató ujjukkal, hogy nézd már…nem adják át a helyüket. Nem hibáztatja Őket, nem tudnak még róla, hogy hamarosan Ők is ugyanúgy járnak.

Napokban beszéltem a bánki lelkésszel, és elárultam néki egynéhány műhelytitkot, hogy szerintem mi a sikeres blog alapja, és én hogy gondolom.
Észrevettétek, hogy már megint rólam van szó? Pedig, akár róla is írhatnék ódákat, de nem, megint csak én jövök, erőszakos fráter vagyok.
Szóval úgy van, hogy leírok egy témát, kivesézem, majd próbálom összekötni aktuális dolgokkal, ami nagy ritkán sikerül, s a végére bevágok egy olvasói levelet, aminek az írója egyáltalán nem járult hozzá.
Bízok benne, hogy egyszer belefutok valami kukacoskodó, és befolyásos alakba, aki kellőképpen kitartó és perre viszi a dolgot. Bekerülök a médiába, a figyelem középpontjába, s onnantól egyenes az út Győzikéig. Lesz gugás nyalóka, gugás póló, meghívnak ballagásra és utána az egész falu rólam, beszél.

Igyekezzetek, mert ha kíváncsiak vagytok rám, hamar megöregszetek s utána már igénytelenek lesztek, sem letörölni, sem eltörölni nem tudtok semmit. Mindent a fiatalokra kell majd bízni, akik átrajzolják a mindenkori történelmet bátran, nem félnek sem mumustól, sem apustól.

Azt a betyár, ez sikerült káromkodás és szétszórtság nélkül kerekre, megint a régi formámban vagyok, inni is csak egy pohárka bor volt.

Egézségetekre!

Hja, majdnem lemaradt az aktualitás, és az olvasói levél.

Ma Bánk felé a földúton, azon morfondíroztam, hogy sikerült e már sínre tenni magam? Nem ülepedett le bennem az ide költözés, még ugyanúgy friss minden, mint egy éve, akár kiránduláson, minden élmény új, minden arc. Mások mondják, kell hozzá harminc év, hogy az ember otthon érezze magát. Engem a bánki emberek befogadtak, elfogadtak, bennünket megszerettek, és igényt tartanak ránk. Keresnek bennünket, kérnek, meghálálják, mi meg előre is köszönjük, jó itt.

Hja, olvasói mail:

Hali!
A nejem számlaszáma:
Cikibank
10800014 80000006 10150926
ha megoldható a közleménybe lécci karcold bele, hogy; tápegység
Előre is köcce!

S egy másik: (ez még meleg)

Höjj mester!

Csináltam neked 1 jó képet, hátha felteszed a sját oldaladra. Na pápá, üdv na ki?

Azt hittem szemüveggel értelmesebb az ábrázatom, de ha kell letörlöm a kedvedért, vagy varázsceruza...