Sziasztok!

Gondoltam írok egy kicsit viszonyomról a csodás kétkerekűekkel, élményeimről, tapasztalataimról.

Először is ahogy kezdődött: egy kis Dunamenti városkában nőttem fel, ahol mindenki ismer mindenkit, mindenki tudja, vagy tudni véli, mi történik. Első „igazi” kerékpárom egy citromsárga BMX jellegű életveszély volt, először segédkerekekkel, majd azok nélkül. Hasonlóan az összes hülyegyerekhez sokat nyúztam, szerintem soha nem volt karbantartva, csak létezett a maga jellegtelen módján.
Nyaranta /most is legjobb/ barátommal mindig világrengető találmányokkal piszkálgattuk kis városunk lakóinak életét. Ilyen volt a lézerirányzékos fúvócső, a vízrakéta, a zenélő madáretető és a SUFNITANDEM!
Barátom, akit ezután hívjunk mondjuk Gábornak a „repülő” névre hallgató kocsmábajárós bicóból átalakított csodával járt ez idő tájt. Ezen érdeklődés hiányában csak kontrafék volt, illetve hátul egy nagy, elől kicsi átmérőjű kerék. Bár a repülő értékben igencsak közeledett a 0 forinthoz szemben az én bicómmal, ami ért vagy 2000 jó magyar forintot, sokkal nagyobb élmény volt vele tekerni. Egyrészt mindenki mindig megnézett /mostani ésszel már tudom, hogy valószínű hülyének néztek, nem a csodás járgányt sasolták/, másrészt valami megfoghatatlan utazási élményt, valami extra érzést nyújtott.
Gáborral felváltva nyúztuk a „repülőt”, de valami olyasmire vágytunk, ahol ketten egyszerre éljük át a sufni-bringa érzést, a sebességet és persze az elismerő /vagy épp nem elismerő/ pillantásokat.
A megoldás benne fogalmazódott meg: összecsavarozott kettő BMX jellegű csodát, úgy hogy az egyik első kerekét kikapta, és villáját szétfeszítve hozzácsavarozta a másik hátsó kerekéhez. Az így kapott háromkerekű tákolmánynak rengeteg érdekessége volt. Felszereltük minden földi jóval. Volt 4 hangszórós rendszer, magnó, riasztó, szerszámostáska, térképtartó és még sorolhatnám. Elég nehéz volt a kezelése, mert egy fék volt elől, egy hátul, és a hajtás is független volt, így kiabálni kellett a „sztróknak”, hogy mit csinálunk. Másrészt a hátsónak bármennyire kormányzási ingere volt, nem szabadott megmozdítani a kormányt, mert akkor tuti volt az esés.
Ezt a remeket kettő évig birtokoltuk, megtanultunk vele közlekedni télen-nyáron, hóban-esőben. Következő nyáron kiderült, hogy apám is próbálkozott ilyesmivel: a padláson két Csepel vázból összehegesztett tandem pihen. Hosszas kérlelésre megkaptuk, majd némi lomizás, és a repülő egyes alkatrészeinek felhasználása után kész volt az új paripánk. Nagyon lehetett vele menni mindenféle technika betanulása nélkül is, nem kellett megállni tíz percenként meghúzni a szétlazult csavarokat, bár fékünk csak egy kontra volt, amelyet nem egyszer törtünk el. A váz talán másfél évig szolgálhatott, majd kettő plusz ember szállítása közben megrepedt, és eltört.
Ezután nem sok élményem van kerékpárokkal kapcsolatban. Bejött a mountain bike láz, kaptam is egyet, amit próbáltam kisgyerekként-kispénzből tuningolgatni: „kétujjas fék”, váltóvédő, lámpa, szarv, ilyesmi. Ekkor szerettem bele a klipsz elnevezésű csodás találmányba, amely rengeteget segített hegyre felfelé, meg egyébként is az erő átadásában. Ezt a kerékpárom hamarosan el is lopták az udvarból.
Következő kétkerekűm egy „Active” márkájú „fully” volt. Erről nem szeretnék sokat írni, elég annyi hogy kb. porrá esett szét.
A csodás középiskolás évek alatt nem nagyon volt kerékpárom, leginkább a koncertek, a szerelmek, és a bulizás domináltak, de mindig hiányzott a „repülős” érzés.
Némi főiskola attempt után belevágtam a munkába. Miután összeharácsoltam némi pénzt, egy lerobbant verdát, meg ilyen baromságokat, elhatároztam, hogy veszek valami kétkerekűt. Először a motor vonzott, majd visszagondolva a régi élményekre, egy kerékpár mellett döntöttem. Aki itt most azt mondja, hogy „hehe, azért nem egy kategória”, annak eleírom, hogy egy kisebb motort azért lehet venni 300e pénzből is, amennyiből bringát vettem.
Egy kicsit az extrémebb irányba mozdultam el, a fő szempont a terhelhetőség volt, tekintve hogy voltak negatív tapasztalataim a dolgok időtállásával /lenulláztam apám versenyét is/. A súly nem volt szempont. Nem untatnék senkit a paraméterekkel, nincs jelentősége. Nagyon megszerettem a városi baromkodást, kisebb ugrálásokat, szívesen gurultam le ezerrel a közeli hegyekről, de az érzés nem volt az igazi.
Viszonylag sokat jártunk akkoriban Pestre bulizni. Ilyenkor két lehetőséged van: vagy vonat+bkv és megihatsz egy-két ezt-azt, vagy autó, de akkor nincs sör.
A kerékpár kiválasztása előtt kicsit beleástam magam a szakmai fórumokba, a tesztekbe, az interneten megtalálható anyagokba. Így akadtam rá a www.alleycat.hu oldalra, ami tulajdonképpen a kerékpáros futárok közösségi lapja. Itt olvastam először a „fixi” kerékpárról, ami az örökhajtós kerékpárt takarja. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nincs rajta váltó, racsni, sőt kézi fék sem nagyon. Ha hátrafelé tekersz, a bicó hátra megy. Ebbe most jobban nem mennék bele, majd talán később, mindenki utána tud olvasni, ha érdekli a téma, de amíg ki nem próbálja, úgysem fogja érteni.
Ami miatt egyes futárok preferálják ezeket a bicókat, az egyrészt az egyszerűsége /emiatt hatékonyabb, megbízhatóbb, olcsóbb/, másrészt egy bizonyos érzés.
Olyan kerékpárra volt szükségem, ami egyszerű, olcsó, és kinn merem hagyni Pesten /persze megfelelően lekötve/, így hát úgy döntöttem, kipróbálok egy ilyet, max ha nem jön be, singlespeedet /egysebességes racsnis/ csinálunk belőle. A helyi mester nagyon sokat segített, így összeállt egy nagyon szép kis kék Peugeot acélváz, egy berhelt hátsóagy, az elmaradhatatlan klipsz és sok Bike+ alkatrész közbeiktatásával az én kis örökhajtósom.
Már az első próbálkozásom alkalmával rájöttem, hogy ez volt az az érzés, ami olyan rég óta hiányzott. Ez a fajta kerékpár több elővigyázatosságot, figyelmet követel közlekedés közben, de cserébe nekem nagyon sokat adott. Szép lassan megtanultam lassítani, fékezni, profi módon defektet javítani. Azt is nagyion gyorsan megtanultam, miért hajtják fel a futárok a nadrágjukat: a nadrágom komplett lábát letépte a bicó, valamint nem egy cipőfűzőm is megsemmisült
Teltek múltak a hónapok, az érzés nem fakult meg, egyre többet kerékpároztam Pesten, ahol utálok vezetni, viszont így nagyon élveztem.
Régebb óta táskám elég kényelmetlen volt kerékpározásra. Ismét az alleycat oldalra kúsztam fel segítségért, vettem egy futárzsák stílusú zsákot, ami már nagyon kényelmes volt, és ha esett az eső, mindenem biztonságban volt a kamionponyvában.
A következő lépés a patentpedál+cipő beszerzése volt. Fékezésnél, lassításnál nem mindig volt jó a klipsz, így hát elhatároztam egy „spd” beszerzését. Első körben bedőltem a kertbe, majd szépen lassan megtanultam vele menni, és ma már imádom.
Időközönként eljártunk Criticalmass felvonulásra, bicóval bandáztunk a barátnőmmel, és egy-két barátunkkal Pesten, sőt egyszer egy futár ismerősük, elhívott egy „futárfarsangra” is.
Technikai okok miatt lecserélődött a paripa is egy gyönyörű Specializedre.
Gondoltam írok az említett oldalra, és megköszönöm nekik, hogy kikaparták a gesztenyét /megismertették velem a fixizést, kitalálták a használható áttételt, a kis trükköket stb./.
Kitaláljátok, mit látok az oldalon? Rengetegen használnak fixit, viselnek olyan táskát, öltöznek úgy, akik nem futárok, és ez megütött egyeseket. Nem szóltam bele a kipattant vitába, úgy érzem kicsit igazuk is van, kicsit nem is. Az Ő szubkultúrájuk, és most majmolják őket, hirtelen sokan lettek a ''futárok''. Kicsit keserű lett a szájízem. Én is ilyen „divatfixis” vagyok. Félreértés ne essék, nem szeretnék futár lenni, talán szerettem volna valamikor egy aktív fixissel /futárral?/ összeülni, sörözgetni, tanácsokat kérni, vagy csak dumálni egyet a közös szerelemről, mert a fórumozás nem az igazi. Igaz, hogy hasonlóan öltözöm, de azért belátható, hogy ez a funkcionalitás miatt van főleg.
A vita szép lassan elült. Nem tudom mivel végződött, nem is szeretném elolvasni. A lényeg szerintem, hogy én megtaláltam a rég elfeledett „repülős” érzést.
Kösz fiúk-lányok mindenért, sok boldog, egészségben, kerékpáron eltöltött évet kívánok nektek!

Képek:



A faluban butulós.



A nagy szerelem. Bár nem olasz, de semmire nem cserélném el.