Bevezetés
Ez most egy útleírás lesz – ilyet még úgysem írtam. Eljött hát az idő!
Miért jó Egyiptom? Több okból is:
• 3 óra repülőúttal egy igazán egzotikus helyre csöppenhetsz. Más éghajlat, más kultúra, más kontinens: egy teljesen más világ.
• Megfizethető. Last minute-ben már annyiból kijöhetsz, mint egy szállodai szállással összehozott balatoni nyaralás.
• Gyakorolhatod az idegen nyelveket. A turisták által látogatott részeken a helyiek közül majd mindenki beszél oroszul/angolul/lengyelül/olaszul. Itt a /-jel és-vagy logikai kapcsolatot jelöl.
Munkám szezonális jellege miatt, illetve azért is, mert megszerettem a Vörös-tengert, 3 éve oda járok nyaralni. Hosszú hétvégéket persze eltöltünk belföldön is 2-3 alkalommal, de ha tengert akarok látni, az csak a Vörös legyen!
A Vörös-tenger műhódról.
Talán szeptember eleje táján (a Ramadan végén) keveredtem az egyik nagy utazási iroda honlapjára, ahol eszméletlen nyomott árakon kínáltak egyiptomi utakat. Olcsón. Mocskosul olcsón, mondom! Ekkor döntöttem el, hogy idén nem novemberben megyünk, hanem előbb. El is kezdtem feltérképezni a szállodákat, a hozzájuk tartozó tengerparttal, látványosságokkal.
Hirdetés
Az áraknak kifejezetten jót tettek a tavalyi cápatámadások. Nem a cápákat támadták meg, hanem egy odatévedt cápa csócsált meg 1-2 idősebb turistát. Szintén árbarát tényező az ottani kiforratlan hatalmi rendszer, zavargások, illetve mostanában még az izraeliekkel is áll a bál a Shinai-félszigeten.
Taba volt az elsődleges célpont. Igaz, ez nagyon közel van Izraelhez, viszont állítólag nagyon szép itt a tenger. Ez a legmelegebb rész is, illetve nagyon jó fakultatív utakra nyílik lehetőség Jordánia és Izrael felé. Nos, Taba viszonylag drága és olyan szállodát sem találtam jó áron, ami tetszett volna igazán. Hurghada kizárva, hiszen ott voltam az utóbbi két évben. Maradt Sharm el Sheikh.
Sharm szintén a Shinai-félszigeten van, annak is a csücske felé. A határtól kicsit távolabb esik, mint Taba. Ha jól emlékszem, errefelé voltak a cápás balhék. Nos, itt már volt választék kifejezetten jó árakon.
A Tiran sziget magasságában voltunk.
Kicsit tanakodtunk párommal, illetve a szabadságolásunkat is rendbe kellett tenni mindkettőnknek. El is húzódott a foglalás szeptember 17-ig. Ekkor bementünk az egyik ismerős utazási irodába és kipengettük a lóvét: indulás szeptember 20-án.
A választott szálloda a Grand Plaza lett. 5 csillag, ami itthon jó esetben 4-nek felel meg. Ez odakint teljesen megszokott dolog. Mások a sztenderdek, mint Európában. Olvastam sok leírást a szállóról. Néhány brit leminősítette a szállót a személyzete (Ramadan alatt voltak, úgy is kell nekik!), illetve a konyhája miatt.
Itt tudni kell azt, hogy az angol konyha nem létező fogalom. A britek nem tudnak főzni – azaz csak főzni tudnak: boiled ez, meg baked az, néha pedig előfordul egy kis fish and chips, vagy steak. Nem is tudom, miért mernek ebben a tárgyban kritikát írni. Ezeket a leírásokat tehát nem vettem komolyan. A másik gyakori panasz az animátorokról szólt.
Mivel a szálloda olasz tulajdonú, ezért olasz animátorok gondoskodnak a szórakoztatásról általában olasz nyelven. Na, ez sem ütött nagyon szíven, hiszen nem a bárgyú műsorok miatt utazom odáig.
Ígéretes fotók vannak a neten a Grand Plaza szállodáról...
Utazzunk!
Check in 09.20-án 13:20-kor, ki kell tehát érni a reptérre 11:20-ra. Be is jöttem a melóhelyre 9:30-ra. A legolcsóbb reptéri transzfert rendeltem meg előző napon: Barát Taxi. Tavalyelőtt is velük mentem ki. Róluk azt érdemes tudni, hogy minél sürgősebb a reptéri transzfered, annál biztosabb, hogy valami csotrogány fog érted jönni. Mivel az öregedő taxisok ragaszkodnak a jó kis lestrapált VW Passatjukhoz, azon sem szabad meglepődni, ha az érkező kocsi valamivel idősebb nálad. A sofőrök koráról meg annyit, hogy mindkét alkalommal kerestem a sofőrülés mellett az infúziós állványt, meg a defibrillátort.
Útközben a kedves sofőr bácsi sokat mesélt és közben rettentő szarul vezetett. Azzal nyugtattam magam, hogy valamiért csak megérte a 6x éves kort, nem gyomlálta ki a természetes kiválasztódás az úttest vadonjából… Sok érdekes történetet meghallgattam út közben Bem Apóról, Horthy Miklósról, Kádár Jánosról és meg sorolhatnám tovább a hírességeket. Rendszeresen fuvarozta őket a régi szép időkben… A lényeg, hogy tényleg olcsó volt.
Lehet, hogy ez volt a mi taxink? Vagy mind ilyen?
A reptéren vagy 1,5 órát ültünk. Mivel még a melóhelyen a taxira várva lefóliáztuk a bőröndjeinket, megspóroltunk egy csomó pénzt magunknak. A check in tekintetében mázlink volt, mivel a vészkijáratnál, a szárny fölé ülhettünk a gépen, én az ablak mellett. Itt sokkal nagyobb hely van a lábtérnél, nem úgy kell ülni, mint majom a köszörűkövön.
Ültünk hát a gépen, kaptunk kaját meg sört, néztem a felhőket majdnem egész úton. Afrika környékén már megritkultak, majd a sivatag fölé érve el is tűntek a gomolyfelhők. Onnantól már volt mit nézni, azaz mégsem, mert a sivatag nem túl érdekes látvány még 11 km magasból sem.
A leszállást a sok repülős katasztrófafilmet nézett honfitárs szokás szerint megtapsolta. Én majd a hetes busz sofőrjét tapsolom meg itthon, ha sikeresen eltalálja a buszmegállót… Kiszálltunk Sharm repterén. 36 fok… a sok szittya harcos meg ott állt pulcsiban, meg farmerban… Kicsit vicces jelenet, képzelhetitek. Szokásos füstös arcok a reptéren. Vízumintézés, pöcsételés, csomagellenőrzés. Az első meglepetés a vízum volt: az egyik arab barátunk az útlevél és szálloda voucher ellenőrzésekor mondta, hogy ő 3 dolcsiért is adna vízumot nekünk 5 helyett, de sajnos éppen most fogyott el neki, menjünk hát a hivatalos úton tovább, azaz a VISA feliratú ablakhoz. Ó, de hiányzott ez nekem! Baksis, kenőpénz, alkudozás…
Ilyen ott a vízum. 3 vagy 5 dolcsiért...
Minden papír rendben. Egyik tollam eltűnt, mert többen is kölcsönkérték a vízumigénylő lap kitöltéséhez. Szerencse, hogy direkt vacak repi tollakat hoztam magammal. Összefutottunk kitelepített idegenvezetőnkkel, egy helyi sráccal, aki jól beszélt magyarul, csak a tegezés és magázás olvadt össze nála valami furcsa eleggyé. Fölrakott minket a buszunkra, ami több szállodánál is megállva köpte ki magából a honfitársakat. Balszerencsénkre a Grand Plaza volt az utolsó előtti szálloda.
Talán már 20:30 lehetett, mire a haldokló pálmákkal és viruló szállodákkal szegélyezett sivatagi autóúton elértünk a mi szállodánk bejárati portáljához. Igen. Ezek a szállodák bejárati portállal rendelkeznek. Akkora nagy főbejárattal, mint egy diadalív. Egyenruhás őrökkel, akik ellenőriznek. Csak engedéllyel lehet behajtani egy-egy szállodába. Vasszigor van. Általánosságban véve is rengeteg ellenőrzési pont, meg fekvőrendőr van az utakon. Nem ritka, hogy pajzsos és gépfegyveres katonák kornyadoznak az út szélén nem is próbálva úgy tenni, mintha kicsit is érdekelné őket az egész.
Olyan érzésem volt, mintha valami háborús övezetben járnánk nem sokkal a front mögött. Elgondolkodtam, majd ötleteimet meg is osztottam szomszédjainkkal a buszon: Itt, Sharmon, kellene nyitni egy fekvőrendőr nagykereskedést. Bomba üzlet lehetne… Nagy volt a helyeslés.
A szálloda diadalíve. Magyar zászlót ne is keress!
Igény esetén jön a folytatása.
