A Lom-hegy
Húsvét vasárnap a változatosság kedvéért ismét a Pilisben túráztam. A korábbiak után maradt még bőven látnivaló, egyben egy (számomra) komolyabb útvonalat akartam szintfelmérésként, mintegy edzésként végigjárni. A márciusi kopasz erdők után végre élettel teli zöld természetet láttam.
6 héttel korábban teljesen véletlenül maradt el a Lom-hegyi lérak bázis maradványainak meglátogatása, de a Holdvilág-árok is szép lehet kizöldülve. Emellett kíváncsi voltam a közeli Dera-szurdokra is és szerettem volna végigjárni a Hosszú-hegyet és a Kevélyeket is. Pilisborosjenő mellett pedig az „Egri-vár” érdekelt.
A Kevély-nyeregről a piros jelzés egészen a Csillaghegy HÉV állomás közelébe vezet. Innentől kezdve az útvonal gyakorlatilag adott volt. Hosszú túrát terveztem, ezért nem ért meglepetésként az előzetesen mért majd 40 km, igyekeztem ennek megfelelően készülni.
Forrás: Cartographia
Egész hétre, főleg húsvétra jósoltak rossz időt, délelőttönként mégis szép napsütés volt. A szombat délutáni szürke fellegek nem állítottak meg. Előkészültem teljesen, nem hagyva semmit reggelre, a korai indulás miatt. Eldöntöttem, mindenképpen megyek, hacsak nem esik az eső reggel. Így is lett, tiszta égbolt fogadott az utcára kilépve, álmosan megkezdtem hát utamat.
7:10-kor már Kiskovácsiból indultam felfelé a Holdvilág-árkon keresztül. Tiszta levegő, gyönyörű zöld növényzet és hangos madárének fogadott. Csendben haladtam felfelé, nem igazán fényképeztem. Fejben próbáltam elraktározni a látottakat, és összehasonlítani a korábbiakkal. Nos, egyértelműen sokkal zöldebb, sokkal élettel telibb, sokkal szebb, mint néhány héttel korábban.
A kép alján, a szikla mögött van a Domini-forrás
Nem is írnék többet a szakasz elejéről, de utalnék korábbi írásom azon részére, amikor a Meteor létra utáni beszűkülő vízmosáson elbizonytalanodtam, jó úton haladok-e a jelzés híján.
Hirdetés
Most nem bizonytalanodtam el, hiszen jártam már arra és akkor sem láttam a jelzést. Elég sűrű volt már a növényzet, de hamar továbbjutottam. Ennek eredményeként pedig negyedórán belül egy teljesen ismeretlen ösvényen találtam magam.
Amikor utoljára láttam a piros keresztet, akkor nem volt egyértelmű (nem emlékeztem), hogy ott esetleg fel kellett volna mászni. Ha visszafordultam volna, se lennék előrébb (szó szerint sem, és akkor még kereshetném a jelet is), annyi biztos volt tehát, felfelé kell továbbmennem.
Az ösvény azonban jól járható volt, a nyereghez közeledve pedig már autónyomok is kerültek az útra. A térkép alapján mégsem tudtam belőni, hogy hol lehettem. Hamarosan aztán egy földút keresztezte utamat, és ezzel együtt megkerült a piros kereszt.
A pontos helyzetemre továbbra is csak annyit merek tippelni, hogy a Lom-hegy alatt, félúton a piros és sárga, valamint a zöld háromszög jelzések között bukkantam ki. Kelet felé vettem hát az irányt, a biztos útvonalon, és hamarosan elértem a Lom-hegy tetejére vezető utat. Jó helyen vagyok, juhéj!
A Lom-hegyen található egykori MN6360 11/9-es légvédelmi rakétabázis valamivel kisebb, mint a korábban megjárt Pilis-tetőn, vagy az Urak asztalán lévő.
Ezektől eltérő rakétarendszert használtak. Az elhagyott épületeket azonban ugyanannyira megviselte az időjárás és a vandálok tevékenysége. A téglafal és a betonelemek szétfagytak, a mozdítható tárgyakat elvitték, a graffitisek és a többiek pedig csak még jobban tönkreteszik a maradékot.
Az egész terület mégis sokkal szebbnek, rendezettebbnek tűnik, mint az előbbi kettő. Nem sziklák és nem is nagy száraz kórók lepik el, hanem szép nagy fű. Ennek azonban megvan a veszélye is.
A vastag növénytakaró alatt nem látni, hova lép az ember. Nem látni az esetleg kibontott aknák és kábelalagutak nyílásait, márpedig azokból elég sok van. Ha arra jártok, fokozottan figyeljetek ezekre a veszélyekre!
A hátsó területen lévő 4 indítóállást nem néztem meg. Azok már az erdő határán, a bozótosban vannak, úgyis csak a földkupacokat látná az ember. Inkább a főépületben sétáltam körbe. A betonozott beállókból nyíló földalatti bunkerekbe sem mentem be megfelelő világítás híján, és egyedül is voltam. Az egyik bejárata zsákokkal volt telepakolva, ki tudja azokban is mi van.
A közeli Pilis-tető jól látható, az Urak asztala felé is nézelődtem, de azt nem ismertem fel. A bázis szélét nagyon benőtte már a növényzet. Eredetileg az egyik ösvényen akartam lemenni a tetőről, de nem is kezdtem keresni, inkább a biztosat választottam, és az odavezető úton sétáltam vissza, majd a piros kereszt mentén alulról kerültem meg a hegyet. Plusz 15 perc lehetett maximum. A terep könnyű volt, lefelé haladt, a jelzések jól láthatóak.
Ritka öröm, hogy az emlékművet még nem rombolta le senki, igaz, már ez sem érintetlen.
Hamarosan elértem a piros, majd 200 méterrel később a piros és a sárga jelzés közös szakaszával való kereszteződést. Innentől a sárgán folytattam utamat. Az alacsony, fiatal fák között keskeny ösvény fut, néhol alig 1 méter széles.
Az irány egyértelmű, a festés követhető. Ez a terület egészen messze van a forgalmas helyektől, a madárcsicsergésen kívül csak a közeli légi folyosón haladó repülőket hallani. Kellemes, pihentető szakasz, nincsenek nagy szintkülönbségek.
A következő kereszteződésnél nagyon szép kilátás tárul elénk. Dobogókőt láthatjuk hátulról, és a Bükkös-patak völgyének felső szakasza folytatódik a másik irányba.
Ennek a közepét láttam már néhány héttel korábban a Kőrösi Csoma Sándor kilátóból, amikor a Dömör-kapu felé mentem. Ha tovább nézelődtem volna, talán eltalálom, meddig is látni.
A Bükkös-patak völgye
Innen Pilisszentkereszt felé kezdtem ereszkedni a kék jelzésen. Egészen meredeken halad lefelé az ösvény, de nem kényelmetlen a haladás. A fák gyönyörű zöldek, az időjárás még mindig jó. Hamarosan elértem a falu felett a hegyoldalban lévő Szent-kutat. Az eddigi embertelen nyugalmat hirtelen felváltotta a hangos nevetés, az éneklés, a gyerekek és az emberek zaja.
Egyáltalán nem volt zavaró és bántó, mint néhány korábbi alkalommal. Jólesett kicsit megállni; elnéztem az embereket, ittam, újratöltöttem a palackjaimat és lassan indultam tovább, fotót itt nem készítettem.
A Hosszú-hegy
A forrástól lefelé az ösvény továbbra is meredeken ereszkedik és nagyon keskeny. Mellette mély árok húzódik, többnyire nem is fér el két ember egymás mellett. A falu széléhez érve a kék jelzés elkanyarodik kelet felé és az út mentén halad majd egy kilométert, mire a Dera-szurdok bevezetőjéhez érkezik.
A jó időt és a hosszú hétvége adta pihenőt sokan kihasználták. Az út túloldalára átkelve a parkolóként használt tisztás tele van autókkal és emberekkel. Nem örültem a hangzavarnak, ezért nem is álltam meg ebédelni, inkább indultam a szurdokba.
A Dera-patak fel-felbukkanó vize által kimosott szurdokvölgyben sok érdekességet láthatunk. A kimosott sziklák és a körülöttünk magasodó kőfalak rétegei között a tanösvény oktatóanyagai segítenek eligazodni.
A meder fölött ide-oda cikázik az ösvény, sok apró híddal megfűszerezve az élményt. Kizöldülve csodaszép látványt nyújt, ha szerencsénk van és nincsenek rajtunk kívül emberek, még jobb lehet.
A szurdok alsó harmadánál beragadtam az alábbi képen látható csapat mögé. Lassúak és hangosak voltak. Az utolsó, felnőtt férfi amikor az ösvény szélén talált egy arra alkalmas nagyobb követ, azt mindig belelökte a mederbe. Ha volt benne víz, akkor nagyot csobbant, ha nem volt ott víz, akkor nagyot zörgött. Negyedórán keresztül mögöttük kullogni nem volt túl felemelő. A kelleténél később, de az első adandó alkalommal megelőztem őket.
A néhány hónapja átadott, felújított Som-hegyi kulcsos ház félúton van a kék és a zöld jelzés között, mindkét irányból a megfelelő színű négyzet jelzésen lehet elérni. A tavalyi térképemen és ezen fenti, még régebbi példányon is csak a még jelöletlen ösvények láthatóak.
A ház csendes, szép helyen van, kilátással a Pilis-tetőre. Többféle szálláslehetőséget kínál, elsősorban csoportoknak, akár csak sátorral, a kinti vizesblokkot használva, akár teljesen a kőépületet használva. Nagyon szép kívülről, belülről még nem láttam. Maradjon is minél tovább ilyen, vigyázzunk rá!
A Som-hegyi kulcsos ház, a háttérben a Pilis-tetővel
A kulcsos házhoz a másik irányból, a zöld jelzés felől, felújított ösvény vezet. Zúzottkővel felszórva és forgalom híján még szép sima a felülete, így autóval is könnyedén megközelíthető. A zöld jelzéshez közeledvén észak felől fenyegetően szürke fellegek kezdtek gyűlni, előrevetítve az egész héten jósolt rossz időt, ezért kicsit sietősebbre vettem lépteimet.
A Hosszú-hegyen gyönyörű zöld volt az erdő, alul vastag, friss fű borította a talajt. A pillanatnyi növényzethez tökéletesen illő zöld jelzés jól követhető, a festés sem kopott, az ösvény jól kijárt. Nincsen nagy szintkülönbség, ezért csak enyhe emelkedőre kell számítani, szinte pihentetőnek mondanám, ha már talpon van néhány órája az ember.
Tényleg ilyen üde színek voltak élőben is.
Fent a gerincen van néhány kiugró pont, de egy igazán szép kilátóhely van néhány méterre az ösvénytől, ezt a térkép is jelöli. Alattunk a meredek hegyoldal és Pilisszántó, távolabb a Budai-hegyek és Pilisvörösvár.
A Hosszú-hegy északnyugat-délkeleti irányultsága miatt az alatta délre elterülő részt lehet belátni. De a teljes, majd 180 fokos panoráma kelet felől a Kevély-nyereg és a Hármashatár-hegytől majdnem a Pilis-tetőig tárulna elénk, ha nem zavarnának a fák.
Repceföld sárgállik Pilisszántó határában.
Mögöttem és felettem akkor már az egyre tornyosuló felhők viccelődtek a folytatáson. A 18. kilométernél már nem frissen, de egyáltalán nem fáradtan készültem a folytatásra, leültem és megebédeltem. Innentől jó néhány kilométeren keresztül csak lefelé haladok, így jöhetett a nehezebb kaja, lesz kapacitásom emészteni.
Amint befejeztem az evést és elindultam, 12:40-kor szemerkélni kezdett az eső. A fák között egyelőre nem sok víz ért, de megszaporáztam lépéseim a lejtőn. Az eső végül nem volt komoly, félóra után el is állt, a fák lombozata addig is sokat felfogott. Igazi lassú, munkarontó csepergés volt.
Kilátás a Hosszú-hegytől a Hármashatár-hegyig.
Leérve a zöld és a kék jelzés kereszteződéséhez az eső is elállt. Közepes tempóban haladtam tovább a Macska-barlang felé, amely a földútról egy rövid kitérővel, egy tanösvény mentén érhető el. Kezdtem fáradni, hiszen már 25 km-nél jártam, de még mindig jobb állapotban voltam, mint vártam. A barlanghoz vezető szűk csapás egészen mélyre visz, ezért lefelé biztonságosabb a hosszabb kerülőn menni.
A Macska-barlang a Ziribár-hegy keleti lábánál található. Kívülről egyszerű repedésnek látszik, de "járható", majd 130 méter hosszúságú. Egyedül voltam, nem másztam be. A bejárat felől próbáltam képeket kicsikarni a gépemből, de haszontalanul. Ha lemerészkedtek, játszós ruhában tegyétek és lehetőleg ne egyedül.
Én inkább folytattam utamat Csobánkára. A barlangtól felfelé már a rövidebb, meredek úton mentem, ami felfelé használható, lefelé azonban nagyon csúszós. Visszaérve a földútra, a falu déli csücskénél találtam a kék kereszt jelzést. Ez visz be a településre, majd egyenesen erről kell átváltani a sárga keresztre.
Csobánka fölött a képen kissé balra az Oszoly, jobbra a Csúcs-hegy
Részemről ez az előbbi váltás nem történt meg rögtön, sikerült kerülnöm előtte majd egy kilométert, megnéztem a falu egy kisebb részét. Visszaérve a Főtérre találtam egy táblát térképpel az Oszoly-csúcsra vezető és néhány környéki ösvény képével. A csúcsra a keleti oldalon futó ösvény helyett a rövidebb utat választottam, mert miért ne.
A sziklák még takarják a csúcson található keresztet.
A déli oldalon ugyanis még éppen járhatóan meredek a sziklafal. Fokozottan balesetveszélyes, de ésszel közlekedve könnyedén fel lehet mászni a kiálló sziklákon. Az apró laza kőzetet az időjárás letakarítja, így már csak a masszív alapzat maradt, néhol a növények által megkötött talajjal. Lefelé biztonságosabb a csúcsot hátulról, kelet felől megközelítő normál ösvény a sárga jelzéssel.
Jólesett már leülni és falatozni egy keveset. A napot éppen nem takarták felhők, de nem kerültek messzire. Reméltem, hátha megúszom az újabb esőt.
A Kevélyek
A Csobánka fölé magasodó Oszoly-csúcsról széles panoráma tárul elénk nyugatra, de a teljes körbe is csak a fák zavarnak be kissé. Innen nagyrészt belátható a nap során eddig bejárt utam is. Mégsem vissza, inkább előre tekintettem a közelben fekvő célpontjaimra. Az észak felől közeledő felhők nem, inkább a lábam jelzett elő kellemetlen folytatást.
A kép közepétől kissé jobbra látható a reggeli kiindulópont.
A csúcson üldögélve megfordult a fejemben, hogy befejezem az utat, de ilyen egyszerűen mégsem akartam feladni. Következő kiszállási pontnak még Pilisborosjenő is megfelelő, addig is láthatok szépeket. Azt azonban már eldöntöttem, hogy az „Egri-várat” nem nézem meg, ezek szerint indultam tovább egyre lassulva. Fájt a lábam.
Kilátás a sziklákról: Csúcs-hegy a közeli, a Kis-Kevély a távolabbi hegy.
A Csúcs-hegyre még úgy-ahogy felmásztam egy több gyerekes csoportot követve. Nem zavartak egyáltalán, jól viselkedtek. A Csúcs-hegy és a Kis-kevély között fekvő Majdán-nyergen azonban megálltam zoknit cserélni. A felhők közben újabb támadásra sorakoztak fel, 5 perc múlva ismét csöpörgött az eső. A zoknicsere és a lábam szellőztetése segített, de éreztem a vesztem.
A Mackó-barlang már közel volt, nem áztam el túlságosan a korábbihoz hasonló szemerkélésben, de nehézkesebb volt már az odaút. Túl szorosan kötöttem meg a bakancsom fűzőjét.
Megállni nem akartam, viszont folyamatosan javult, nem nyúltam hozzá, úgy értem be az előttem haladó csoportot a védett helyen. Az eső intenzitása nem változott, így a folytatást szavaztam meg magamban; ennyi víztől nem lesz semmi bajom a sapka és az átázott könnyű dzseki alatt.
Pilis-tető a távolban.
A Kis-kevély oldalában haladó ösvény nagyon jól kitaposott, kemény felszínű, több helyen kissé kifelé, a meredek hegyoldal felé lejt. Száraz időben ez kiváló, a mostani esőben azonban rettentő csúszóssá vált a felázott felső réteg.
Szinte tyúklépésben tudtam csak haladni, hogy ne csússzak el. Hamar elértem azért egy tűzrakóhelyet a jelzések találkozásánál. Addigra elállt az eső, én pedig ettem még egy keveset. Perceken belül beért a csoport is, de megállás nélkül továbbhaladtak lefelé, Pilisborosjenő felé.
Az Egri csillagok című film forgatása során használt díszletvár maradványaihoz nem mentem le, fáradt voltam visszamászni. Ezt az egy rövidítést engedélyeztem magamnak, követtem hát a piros jelzést, fel a Nagy-Kevélyre. (Május 30-án szombaton teljesen véletlenül visszakeveredtem ide és a Kevély csúcsról lenézve lőttem egy új képet a várról, az látható lejjebb. A többi kép az eredeti, húsvétkor készült.) A bakancsom fűzője kissé lazult, beállt egy megfelelő szintre. Csak a sarkam fájt nagyon, ami a köves ösvényen nem gyorsította meg az előrejutást.
Pilisvörösvár és Pilisszentiván a fénysugarak alatt.
A Nagy-Kevély, majd az Ezüst-Kevély mentén talán még szebb a kilátás, mint a Hosszú-hegyről, ráadásul néhány 10 méterenként van egy-egy kiugró pont. Az eső utáni látványt igazából a Pilisvörösvárt megvilágító, a felhők között áttörő fénysugarak adták. Utólag lefoglalt néhány órára a GIMP és az a néhány fotó.
Az "Egri-vár" a Nagy-Kevélyről nézve.
A felhők ekkor még nagyon gyorsan mozogtak, folyamatosan változtak a fények, tisztult a levegő. Kis kompakttal fénnyel szemben fényképezni könnyű ugyan, a végeredmény már kérdéses. Gyakorlat nélkül csak a bátorságomra hagyatkozhattam az utómunkák esetén. Az eredeti RAW látvány szerencsére a fejemben megmaradt.
Budapest belvárosát így lehetett látni az eső után az Ezüst-Kevélyről.
Az Ezüst-kevélyről lefelé lassacskán az ürömi tanösvény északi ágán haladtam továbbra is lefelé. A lábfájástól egyre jobban kezdtem unni az eseménytelen lépdelést. A köves út egyáltalán nem használt a lábamnak és a kedvemnek sem. A pomázi úton átlépve még unalmasabb szakasz kezdődött, egyben beértem Budapest területére.
Sajnos messzebb volt még ekkor, mint ahogy tűnik a képről.
A József-hegy és a Róka-hegy közötti üres területen letértem a piros jelzésről. A hatalmas fehér oszlopra festett vastag piros csík valószínűleg nem volt elég egyértelmű, és inkább az utca vége felé vettem az irányt.
Felmásztam a Róka-hegyre. A Fenyves utca, majd a Borostyán és Kormorán utcán végigsétálva lyukadtam ki a tanösvény részeként bemutatott Róka-hegyi kőbányánál. Nos, eredetileg nem erre akartam jönni, de ha már így sikerült, egye fene. Innentől legalább egyértelmű volt az útvonal.
Elég sokára, 19:30-ra értem le a Csillaghegy HÉV megállóba, ezzel túrámat befejeztem. Már csak a hazaút volt hátra. Az eredeti terveimhez képest végül rövidebb, az OpenMaps szerint 37,5 km lett a megtett távolság a Lom-hegy felé a rendes útvonallal számolva. Az ottani és a csobánkai bolyongás miatt viszont még maximum 500 métert hozzáteszek.
A teljes szint nem változhatott sokat, így egészében 38 km volt a megtett út és 1350 méter a szintemelkedés a teljes túrára. A 12 óra 20 perces idő ehhez viszonyítva nem eget rengető.
Egyelőre ennél nagyobb utat nem tervezek. Hobbiszinten napi 20-25 km-ig érzem ésszerűnek a túrázást, ha szeretné az ember a környezetet is megnézni. Emellett pillanatnyilag ennyit bír a térdem, mint azt az utolsó ereszkedő szakaszon jelezte is.
Ettől függetlenül ezt az útvonalat kezdőknek inkább 2-3 részletben ajánlom, hiszen látnivaló van bőven. Egészben inkább gyakorlott túrázóknak és jobb kondícióban lévőknek érdemes teljesíteni, mindenképpen kényelmes cipőben.
Köszönöm a figyelmet!
