Slam Jr., John Johnson, Ministry Of Sound
Slam Jr.
Biográfia:
Zsankó Péter, azaz közismert nevén, Slam Jr. 1971. július 30.-án született, Szombathelyen.
Gyermekévei a zeneóvodában, majd a zenei általánosban és ezzel párhuzamosan a zeneiskola "B" tagozatán teltek.
Hét évesen vett a kezébe először hangszert, csellista nővére hatására a gordonka mellett döntött. Az általános iskola befejezése után felvételi nélkül kerül be a zenei konzervatóriumba, amit folyamatos fülbetegségei miatt kénytelen abbahagyni. A zenétől és a hangszerektől nehezen vett búcsút. Nővére becsempészi egy diszkóba, ahol tudatosul benne a jövő. Ideje korán megfogalmazódott benne a tény, hogy folyamatosan felgyülemlő zenei igényét és alkotói vágyát hol tudja majd kiélni. Ennek fényében az sem meglepő, hogy tizennyolcadik életéve már a dj pult mögött köszön rá. Kezdetben a klasszikus szalagos diszkózást művelte, majd nem sokkal később lecseréli a kazettákat a fekete korongokra. 1992-ben a DMC bajnokság hatodik helyezettje. A DMC után Londonba utazik, hogy zenei repertoárjának alapjait beszerezze. Hazatérte után nem sokkal kikerül Ausztriába, ahol egy klubban még pultos munkát is elvállal, hogy lemezjátszók mögé állhasson. Egy éves ausztriai útjáról hazatérve a Dunántúl legkeresettebb dj-jeként kerül az akkor fénykorát élő Club Speed-be, ahol egy generáció zenei ízlését alapozza meg és egyben országos karrierjét is elindítja. 1997-ben az a megtiszteltetés éri, hogy Magyarországról elsőként játszhat többed magával a Berlini Love Parade-en. 1996 elején megalapítja saját klubestjét, amelynek a Strictly!Night nevet adja. A Strictly Night-ot a legrangosabb hazai klubestként tartják számon, köszönhetően sajátos zenei világának, markáns, külsőségeiben is megnyilvánuló atmoszférájának. Slam Jr. nem elégszik meg a diszkózás nyújtotta örömökkel és a lemeztekergetés mellett produceri munkálatokba kezd. Korai szerezeménye a Searching For Love a Dee Zone Traxx válogatáson jelent meg 1997-ben. Akkortájt több saját felvételt is készített. 2000-ben saját kiadót alapított Strictly Dance néven, ami saját stúdióval is rendelkezik. A Strictly Night jelenlegi rezidenciája a belváros legjobb klubjában a Pacha Club Budapest-ben van, ahol még a Strickly másik két tagja Blueboy és Stone Mindezidáig 6 mixlemeze jelent meg: 1998-ban a House Matic Club Hits, 1999-ben a Strictly Trance Symphony, 2000-ban az Aquarium, 2001-ben a CS XXI. 2002-ben aTűz, 2003 pedig a Sorted c. film zenei aláfestése. 2003-ban új sorozatot indítanak a csapat szerzői munkáiból Strickly Collection néven.
1998 Slam Jr. - Housematic Club Hits
01. Huff And Herb - Feeling Good (Epic Mix)
02. House Groove - I Take
03. D' Menace - Deep Menace (Spanking Mix)
04. The Funkjunkeez - Got Funk_ (Heavy In Da Bass Mix)
05. Les Indiscretes - Without You
06. Armand Van Helden - Egyptian Magician (Ehr's Disco Times Mix)
07. The Happy Human - Blow Your Own (Original Mix)
08. Manjaro - The Creator
09. Continental Trash - Everydrumbeat
10. Alex And Tommyboy - Hot And Wet
11. S I L - Windows 98 (The Sharp Smash And Grab Remix)
12. Silvio Ecomo - Woodworks
13. Jesus Loves You feat Boy George - Generations Of Love
1999 Slam Jr - Strictly Trance Symphony
Strictly Trance Symphony Live Flört!!! 1999.08.11.
01. Hydro - Utopia (Native Mix)
02. Indoctrinate - Feeling You
03. Planisphere - The Eyes Of Truth
04. Kamaya Painters - Endless Wave (Original Mix)
05. The Full Monty - Millenium
06. Gouyrella - Gouyrella (Giglio Remix)
07. 2 Digital - Because Of My Dreams
08. Nordlander - Discovery
09. Lange Feat. Sarah Dwyer - I Believe (Lange Mix)
10. Indoctrinate - Just Get Back
11. Rush - Regret (Ocean Wave Remix)
12. Sandra Collins - Flutterby (X-Cabs Remix 1)
13. Armin - Communications (Original Mix)
14. Z 2 - I Want You (Agnelli And Nelson Mix)
15. Liquid - Orlando Dawn (Agnelli And Nelson Mix)
2000 Slam Jr. - Aquarium
01. Bus (Bullet) (Original Velocity Mix)
02. S-Range - Kym
03. Purple & Lunar - Subtle Thrust (Layback mix)
04. Evolution - Poenix
05. Carissa Mondavi - Solid Ground (Fade Vocal)
06. Bus - Bullet (Cass V. Slide Espirit De Corps M)
07. Amethyst - Future 2000
08. Eternal Rhythm (Deep Down Under) (Ocean Wave M)
09. Pete Lazonby (Sacred Cycles) (Quivver Remix)
10. Mandalay - Deep Love
11. Devol - Rude Spacer (Saeed & palash Addictive)
12. Adam Dived - Deep Inside
13. Slam Jr - Waves
2001 Slam Jr. - C.S XXI
01. Icebreaker International - Port Of Yokohama (The Don Rat IMF Mix)
02. Freestyle - Freestyler (Lee& Maze Solritual Down Dub Mix)
03. Hippe & Tony - Musica De La Celva (Rainforest Mix)
04. Dario G - Dream To Me (Ian Wilkie Mix)
05. Outa The Blue - It Goes On
06. Rinocerose - Mes Vacances A Rio (Mr. Mongk's Mix)
07. Lucien Foort - Gemini (Saints And Sinners Remix)
08. Van Bellen - 20/20
09. Sister Bliss -Sister : Sister (12" Mix)
10. D&M - Repülő Szőnyeg (Flying Carpet)
11. Deep Funk Project - Dirty Logic
12. Mansa - Heart & Soul
John Johnson - Live at Velfarre Tokyo 2002
2007 Ministry Of Sound - Classic Trance Nation
CD1:
01. Underworld - Born Slippy
02. Signum - What Ya Got 4 Me (Original 12' Vocal)
03. Zombie Nation - Kernkraft 400 (DJ Gius Remix)
04. Storm - Time To Burn (Club Mix)
05. Warrior - Warrior (Club Mix)
06. Dirt Devils - The Drill
07. Cosmic Gate - Fire Wire
08. Darude - Sandstorm
09. ATB - 9pm (Till I Come)
10. Alice Deejay - Better Off Alone
11. Sash! - Encore Une Fois (Radio Edit)
12. PPK - Resurrection
13. Delerium feat. Sarah McLachlan - Silence (DJ Tiësto Remix)
14. Chicane feat. Bryan Adams - Don't Give Up
15. Matt Darey feat. Marcella Woods - Beautiful
16. Angelic - It's My Turn
17. Evoke - Arms Of Loren (Ferry Corsten Remix)
18. Iio - Rapture (Riva Remix)
CD2:
CD3:
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!