Ősz
Szép, színes őszi időszakban nem igazán volt szerencsém túrázni. Vagy még a fakó zöld, kezdődő sárga időszakban mentem, vagy már a nagyon sárga és lehullott leveles időszakban. Október közepén sikerült eljutni a Pilis-tetőre, talán a legjobb időszakban, csak sajnos a fényképek nem adják ezt vissza.
Aznap többnyire a Huawei akadt a kezembe, amikor fényképeztem, de már az elején elnyomkodtam a beállításokat és nem vettem észre, hogy szinte végig HDR-ben fényképezett. Nem sok használható fotó készült... Az egyik talán a fenti, a másik a lenti. A dobogókői kilátásnál nagyon feltűnő volt a koszos levegő.
A november már jobban sikerült. Irány a Kék! Budapest környékén több szakaszt is végigjártam az elmúlt pár évben, csak nem volt még kis könyvem a pecsétgyűjtéshez. A pecsétek pótlásához és praktikus okokból az utazás miatt mostanság ezeket a szakaszokat járom végig, ahogy az időm engedi. Egyik novemberi a szabadnapomon így volt szerencsém a Dobogókő–Rozália téglagyár OKT szakaszhoz.
Felhős, kissé hűvös idő volt aznap, 11.10-én pénteken, de túrázáshoz jó. Nem volt még sár, csak a vastag avarban lépkedve kellett nagyon észnél lenni. Alig, vagy már csak későn lehetett észrevenni, hogy az avar alatt sár, faág, kő, egy kisebb mélyedés, vagy ezek bármelyik kombinációja van. Volt pár meglepetés, jobb lett volna bakancsban menni, mert a bokámat bizony minden irányba megmozgatta a terep.
A Dera-szurdok nagyon nyugalmas és szép volt, vastagon takarva az avarral. Bő 3 évvel korábban jártam ott utoljára, tavasszal. Nem tudok egyértelműen dönteni, hogy melyik időszak volt látványosabb, de igazából a természet mindig szép.
A márciusi bemelegítés után irány vissza – a Visegrád–Dobogókő OKT szakasz. Éjszakai busz, első HÉV, első busz. Még sötétben indultam a visegrádi komptól felfelé 6:00 körül. Köd volt, és felfelé egyre sűrűbb. A fejlámpa fényében mint világító gyöngyök, úgy fénylettek a fűszálak levelein a harmatcseppek. Sajnos a fényképek semmit nem adtak belőle vissza, így nem is mutatok belőle.
A fellegvárhoz érve már világosodott annyit, hogy levehettem a lámpát. Sár van, nagyon csúszik a hegyoldal a Nagyvillámnak felfelé, keskeny és ferde az ösvény. Jó napom lesz... A kilátóból nyilván semmit nem lehetett kilátni, főleg azért, mert zárva volt, de amúgy is harapni lehetett a ködöt és még jól is lakott volna vele az ember...
Tudtam, hogy ködös időt jósoltak aznapra, de titkon reméltem, hogy javulni fog a nap folyamán. Szerencsére ismerem az útvonalat, tudom, hol kellett volna látnom valamit és hol nem. A Tabán hegynek valahogy így kellene kinéznie tiszta időben. Ez a linkelt kép 2014. márciusi, talán éppen az a két fa van rajta, csak pár méterrel távolabbról és más szögből. De Borjúfőről is ködös volt a kilátás, míg tiszta időben, -pl 2014-ben egy kicsit szebb.
A Pap-réti erdészház után már többször hallottam a hegyoldalról, felettem néhány 10 méterre a mozgást. A műúton haladtam, mindenhol köd, amikor a fenti kép készítése után pár másodperccel előttem 15-20 méterre átrohant egy nagy szarvas-/őzcsapat. Ijesztő volt, de gyorsan tovaálltak. Aznap talán ha 3 emberrel találkoztam a visegrádi indulás óta. Olyan időben nem is csodálom, nem sok hülye merészkedett ki, mint én, és azok sem szórakozásból.
Vissza a márciusi nyitóképhez pár hónappal később. Ismét Pilisszentlászló alatt haladok a völgyben, útban egyelőre csak a Bükkös-patak felé. Van itt minden: völgy, fahíd, előtte és utána sár, körülöttem köd. Itt bizony csúszós volt a terep, de szerencsére egyszer sem estem el az egész túra alatt.
A bejegyzésben igyekeztem kerülni az álló tájolású fotókat, de ezt az alábbit muszáj volt betennem:
A sikárosi erdészház után haladtam tovább a kéken, ahol a pihenőhely és kerítés mellett van egy kis fenyves. Amúgy is ijesztő volt, ahogy fütyült a szél a fenyőkön, de a ködben az ember felé magasodó, fenyegetően szürke fák tovább emelték a tétet. Nagyon hangulatos volt élőben.
És akkor elérkeztem pár perc múltán a Sikárosi-réthez, amiből semmit nem láttam. Még jó, hogy a rét szélén, a fák mellett vezet az útvonal, mert akár csak 15 méterrel beljebb már csak a GPS segített volna a tájékozódásban.
Kis szellő, jó nedves sűrű köd és varjúkárogás. Horrorfilmbe illő jelenetek játszódtak le a képzeletemben. Mivel nem vittem magammal kamáslit, így térdig sáros voltam, mire felértem Dobogókőre. A Sikárosi-réten sem voltam már tiszta, de valahogy az azt követő pár kilométeren még több sár volt a tetőig, mint korábban. Meg is kérdeztem a buszvezetőt, hogy felszállhatok-e ilyen koszosan. Nevetett és legyintve felengedett; ezzel jár ez az idő.
Miklós napját egy hirtelen jött ajándék szabadnappal sikerült megünnepelni a Piliscsaba–Hűvösvölgy OKT szakaszon. Hétfőn tudtam meg, hogy szerdán szabadságon leszek. Hétfő estére pedig elromlott a fűtésünk a lakásban. Amúgy is terveztem volna menni valamerre, de a lustaság nagy úr. Kedden viszont még nem tudták megjavítani a fűtést, így választhattam, hogy hol fázzak. Otthon a négy fal között, vagy kint az erdőben? Döntöttem. Az erdőben a mozgástól nem fáztam. Kellemeset a hasznossal.
Ezzel a hideg képpel zárom is a 2017-es túraszezonom javának összefoglalóját, de még nem a szezont. Van még két hét az évből. Még ha az ünnepek miatt sűrűsödnek is az események, talán egy rövid gyaloglás, csak néhány kilométer, még összejöhet.
Hogyan tovább 2018-ban? Menni kell még többet. Vannak terveim, de inkább utólag számolok be, ha már teljesültek. Emberek között dolgozom, emberek problémáival foglalkozom a munkában, embereket hallgatok nap mint nap. Kell a csend, kell a nyugalom, a kikapcsolódás. Erre nekem a természet nagyon jó. A nyugalom miatt pedig alapvetően egyedül szeretek menni, vagy nagyon-nagyon megválogatott néhány fős csapattal. Gonosz vagyok, de ezért is jó nagyobb túrákra indulni, mert oda nem akar velem jönni senki.
Az OKT nagyon jó plusz célt ad a túrázáshoz, de a Gerecse révén a teljesítménytúrák hangulata is magával ragadott. Egy-egy szervezett túra során a tömegben is egyedül lehetek, ha akarok, de mégis vannak túratársaim, és ott a természet. Kiváló kikapcsolódás!
Köszönöm szépen a figyelmet!
