Nyár

És akkor itt jön a szokásos filmes snitt: 2 évvel hónappal később: Semmi túrázás. Egyszerűen mindig volt valami. Úgy alakult, hogy június közepén egy kisebb baráti társasággal lekeveredtünk Badacsonytomajra. A tavalyi nyaralás után nagyon megtetszett a Balaton-felvidék. Korábban csak átutazóban jártam arra és nem tudtam szétnézni.

Félúton Lesencetomajról Tapolcára

Az első nap, szombaton napközben esett, de délután és vasárnap már gyönyörű időnk volt. Szombaton haverom a Keszthely–Tapolca OKT szakaszt tolta le, én két másik barátommal Szigligeten, majd Tapolcán voltam. Délutánra benne volt a mehetnék a lábamban, ezért Tapolcáról elindultam, szembe Attila haverommal, hogy az utolsó pár km-en be tudjam kísérni a városba. Lesenceistvándon találkoztunk össze.

Vasárnap irány a Badacsony, izzadjuk csak ki magunkból az előző esti italt. Nem volt semmi komoly szombat este, csak fáradtak voltunk, és olyankor nagyon kevés is elég altatónak.

Ismét csak a tavalyi nyaralásomra hivatkozok; akkor bejártuk kocsival a Tapolcai-medencét, de a tanúhegyeket éppen ezért csak az autó ablakából láttam. Ezen a hétvégén viszont egyszerűen beleszerettem ebbe a vidékbe. Hiába dolgozom és élek évek óta Budapesten, így dombok és hegyek közelében, de alföldi gyerek lévén már egy vakondtúrástól is (így vagy úgy, de) izgalomba jövök. A Balaton-felvidék, a Tapolcai-medence, a Káli-medence azonban rendkívüli élmény.

Szabadság nyáron. Júliusra sikerült beterveznem egészben 2 napot, plusz a szombat-vasárnapot szállással együtt. Szerencse volt így a szezon elején, mert a személyes dolgaim is besűrűsödtek júliusra. Nosza, irány ismét a Badacsony, csak a másik oldala, Badacsonylábdihegy.

Korán keltem, hogy korán végezzek munkában, aztán rohanás Kelenföldre, csüccs a vonatra, és ~3 óra relax. Este még átsétáltam Tomajra, mert gyönyörű a környék, és mert kellet az oda-vissza laza 10 km-es bemelegítés másnapra. Nevezhetjük éppen levezetésnek az aznapi sok óra ülés után. Az esti lemenő fényekben eszméletlen volt a Badacsony. Minden percben, minden irányból más volt, ahogy mentem körbe a Római úton.

Mi sem jobb hely elkezdeni az Országos Kéktúrát, mint a Balaton környéke. Nagy bátran 3 napra számoltam 4 szakaszt. A tavaszi Gerecséből kiindulva úgy gondoltam, hogy jó lesz az nekem, ha nulla felkészüléssel egymás után jó sok kilométert sétálok, vagy majd kihagyok egy napot és megyek tovább. A kaját gondosan kiporcióztam, mindent kiszámoltam, megterveztem előre.

Első nap Sümeg–Keszthely bő 45 km. Első vonat Sümegre. Hűvösben indultam, aztán melegedett, de szeles volt az idő. Sütött a nap és úgy alakult, hogy hamar elhagyott az energiám. Zalaszántón még rendben voltam, de a Rezi hegynek felfelé és fent a várban már kókadoztam. Hévízre teljesen elfonnyadtam és megfájdult a jobb bokám.

Meleg volt aznap, és a folyadékkal is, de alapvetően az étkezéssel számoltam el magam. Keveset ettem és azt is már csak amikor éhes voltam, ez pedig már késő. A rossz étkezés és a meleg miatt sokat is ittam, így az utánpótlással is bajban voltam. Mire hazaértem, 6,5 liter folyadéknál (víz+kóla+izó) jártam, amit aznap betermeltem, és utána jött még az esti hidratálás, még vagy másfél liter.

A rossz étkezés volt azonban a kisebbik probléma. A nagyobbik a lábfájás. Hévízről már alig tudtam átvánszorogni Keszthelyre, és nem tudtam, mitől fájdult meg a lábam. Pár nappal később esett csak le...

Vastag zokniban szoktam túrázni, nekem az kényelmes. Semmi extra, csak vastag munkás zokni. Aznap nem a megszokottat, hanem egy szűkebb szárú zoknit vettem fel, aminek a szárát gondosan lehajtogattam a bokámra, hogy ne érjen fel túl magasra, mint valami sportszár. Ennek az lett az eredménye az elméletem szerint, hogy a bő 45 km végére (vagyis már 30 km környékén kezdődtek a jelek) a szűk zokni által összeszorított inak és egyéb alkatrészek kidörzsölték egymást, begyulladt, és ebből keletkezett a fájdalom. Ezt erősítette még az, hogy a fáradtság miatti időveszteséget csökkentve, néhol próbáltam gyorsítani, és így a jobb lábamat jobban is terheltem. Végül nem voltam gyorsabb, mint az útikalauz szintideje.

Az első nap tehát sikeresen kicsináltam magam, és nem egy nap alatt múlt el a fájdalom. Pénteken így csak a Badacsony tetején néztem körbe és a déli és nyugati oldalon a tanösvényen, amit egy hónappal korábban nem érintettünk a srácokkal. Szombaton ismét csak áttervezés, haverom jött Tördemicre, ő bevállalta a Nagyvázsonyig tartó szakaszt (aznap nem fejezte be). Én a fájós lábammal nem kockáztattam, mert még mindig elég merev volt és fájt. A nehéz hátizsák alatt ugyan hajlott a bokám rendesen, ahogy Lábdihegyről átsétáltam Tördemicre, de 2 km az nem 47. Szóval maradt a vonat+busz Nagyvázsonyba.

Szombaton Nagyvázsonyban volt szállásom. Délután megnéztem a várat, ha már szabad voltam, aztán este kicsit idegeskedtem haverom miatt, aki végül kint bivakolt félúton, Szentbékálla mellett az Eötvös kilátóban. Eltelt az idő, rásötétedett. Neki kaland volt, bevállalta, én meg irígykedek rá most utólag. Sebaj, másnap rohanni kellett haza, otthoni dolgokat intézni.

Ugorjunk pár hetet, sikerült eljutni Dömösre még júliusban. Viszonylag későn, szombaton fél 1 körül érhettünk oda, onnan irány a Rám-szakadék, aztán Lukács-árkon vissza, majd a Vadálló-köveken fel, Prédikálószékre. A kora esti panoráma magért beszélt, mint mindig.

Itt most kitérek egy kicsit a technikára. A bejegyzésben látható képeken nem történt utómunka, pontosabban csak a vízjelzés (bocsi, egyelőre kísérletezek) és a PH! motorja általi automatikus tömörítés és átméretezés. Ezeknek a telefonos képeknek ez elég is. A fájlnevekben amúgy a dátum és a készítés pontos időpontja is benne van, ha valakit érdekel.

A gerecsés képek még a Sony Z1 Compacttal készültek. Nagyon szerettem, sokat nyúztam, ha van fény, szerintem szép fotókat készít. Utána vegyesen az utód Sony Z3 és Huawei P10 Lite képeket láthattok, mert ezeket párhuzamosan használom tavasz óta. Van pár év a két technika között, a P10 Lite képein élénkebbek a színek, talán erről ismerhető meg jobban. Az alábbiakban szeretnék egy összehasonlítást mutatni alkonyati fényeknél.

A lenti kép a P10 Lite-tal készült, minden automata, semmi extra beállítás. Ezt teszem be nagyban, mert szerintem ez állt a legközelebb az akkori valós látványhoz, fényviszonyokhoz. A többit csak linkelem lejjebb.

Huawei P10 Lite HDR Sony Z3 normál és HDR

Szóval a Prédikálószékről lefelé nem a Vadálló-köveket választottuk, hanem a viszonylag új, piros + jelzést. Jól döntöttünk. Hosszú ugyan, de kis lejtésű, könnyű és jól járható szakasz, akár lefelé, akár felfelé. Ott jutottunk el a csodás Kecskehát-réthez a fenti képen (amit amúgy a Prédikálószékről is látni a kép közepétől jobbra és lefelé egy kicsit).

Dömösre már sötétedéskor értünk le. A település sarkából sikerült elcsípni egy számomra látványos pár perces időszakot. Ehhez viszont inkább a P10 Lite-féle HDR képet teszem be szemléltetésnek, mert HDR nélkül már nagyon sötét volt. Nem vagyok HDR párti, de néha jól jön, és akkor még csak gyári alkalmazásról van szó.

Augusztusban gondoltam még egy nagyot, a nyár végére tekintettel augusztus 19-et választottam ki a Szárliget–Dorog OKT útvonalra. Merész 67 km, aminek az első felét már ismertem a Gerecséről. Végre át akartam lépni az 50 km-es lélektani határt. Hosszú napra készültem.

A fárasztó szombatra készülvén vétkeztem, péntek este elmentem a kollégákkal egy kicsit építeni a csapatot. Nagyon jó ez a kézműves sörforradalom, de véletlenül könnyen bele lehet szaladni az alkoholfokokba.

Szombat hajnalban annak rendje és módja szerint elaludtam, egy órával később indultam csak, mint gondoltam. Az aznapra beharangozott hidegfront pedig tolta maga előtt a meleget. Igencsak megszenvedtem tehát, és főleg a víz utánpótlással voltam bajban, mivel Nagyegyháza után csak Koldusszálláson volt szerencsém vizet tölteni. Aztán a Gerecsében pedig gyakorlatilag nincsen forrás (vagy csak én nem ismerem a megbízható helyeket). Tardosra és Vértestolnára nagy lett volna a kerülő, aztán a következő csak Pusztamarót.

Délután fél 4 körül már igencsak gyűltek a felhők, ahogy Pusztamarótra értem. Piszok fáradt voltam addigra, és felfújták a hidegfrontot is az előző napokban. Nem akartam, hogy az erdőben találjon meg a vihar, úgy döntöttem, hazamegyek. Pusztamaróti kiszállással előzetesen nem számoltam, de sikerült a tervet összerakni, irány Bajót. Alakult a szél, ezért igencsak szedtem a lábam. Végül 4-re értem Bajótra, 5-kor indult a buszom. Nyergesújfalun átszállás Dorogra, ahol megint vártam egy órát a buszra, és mindennel együtt 9 körül értem haza. A hidegfrontból nem lett semmi. Sebaj, így is lett 46 km másnaposan. Nem bántam meg, hogy nem mentem tovább, de itt zárult is a nyaram, jöjjön az ősz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!