Ma nagyon szép idő volt, nem bírtam megállni, hogy ne élvezhessen kívülről is, úgyhogy kora délután egyszercsak felálltam, itthagytam csapot papot és kimentem a napfényre Előbányásztam a garázsból egy kis nyári kerti széket, elhelyeztem a fal mellé és csak ültem ott órákon át, míg el nem tűnt a nap a szomszéd házának kéménye mögött... Különös módon élveztem, az utóbbi pár napban talán ez volt a legjobb dolog, ami történt velem. Fura ezt így kimondani, mert sokkal nagyobb horderejű történéseket is átéltem, mégis ez a pár óra különösen megnyugtató érzéssel töltött el. Csak ültem ott szinte mozdulatlanul, tekintetem a távolba révedt, és a gyönge szellő lágyan mozgatta a nagy fűzfa éledezni kezdő leveleit. Az új kiskutyus vígan ugrált, szaladozott és hempergőzött, neki ismeretlen még ez a kinti világ. Miközben ott kint ültem úgy kezdett el minden egyes apró kis történés megszépülni a szememben. Sütött rám a nap és szinte éreztem, ahogy szívja magába a testem, új erőre kapva általa. Sokfelé jártam gondolatban, kavargott bennem jó és rossz egyaránt. De mégis most valahogy jól esett ez a nagy kavalkád. Gondoltam múltra, révedtem a jövőbe, visszatértem a jelenbe és újra átéltem sok elfeledettnek hitt emléket.
Próbáltam elképzelni hol leszek idén nyáron, mit csinálok majd és lesz-e most is annyi felejthetetlen pillanat, mint tavaly volt. Válaszokat nem kaptam, de rájöttem, hogy az idő gyorsabban telik, mint gondoltam. Hamarosan itt a nyár nem vitás. Ez a jó idő is ennek a közeledtét jelzi. Persze tudom, hogy még előtte egy hosszú tavasz és így talán még messzinek tűnhet. Utána viszont rögtön eszembe jut az is, hogy az életem több mint huszonöt százalékát már leéltem és így bizony igenis vészesen közeli az a nyár (és ez a huszonöt százalék igencsak optimista kijelentés) Picit ilyenkor mindig megrémülök, hogy milyen gyorsan képes elszaladni egy élet. Pedig még rengeteg álmom, tervem, vágyam és teendőm van, úgyhogy nem szabad elpocsékolnom.
Ezek a monológok cikáztam a fejemben odakinn ülve és képtelen voltam szabadulni a nyár gondolatától. Visszanéztem a régieket, mosolyogtam magamban és nevettem. Felrémlett mennyi balgaságot találtam ki és hányszor nevettettem meg másokat. Most én nevetek ezeken és a tekintetemből talán ki is lehet olvasni, hogy mennyire hiányzik... Lehet, hogy idén nem lesz nyaralás sem. Nincs kivel... Hiányzik a ''régi'' család, hiányzik az itthoni nyüzsgés, az örök nevetés és az az élet mikor még nem volt előttünk akadály. Hiányzik nővérem, hiányzik a volt barátja, hiányzik a szerelem és hiányzik az a sok együtt töltött óra. Távol vannak mégis oly közel, bár már semmi sem lesz olyan, amilyen volt.
Mégis kíváncsian várom, hogy képes-e még az élet pozitív meglepetésekre is. Talán idén is leszek még boldog valóban. Talán tényleg csak menni kell tovább és tovább...
Elrepült az idő, viszapakoltam a kis széket és bejöttem. Pár perccel később csengettek, levelet kaptam, amiben az állt, hogy megnyertem egy üdülési pályázatot idén nyárra. Elmosolyodtam... Furcsa összjátéka ez a sorsnak. Mehetek és már a pénz miatt sem kell aggódnom. Mehetek... De minek? Persze örülök, de mégis...mit ér a világ legszebb gyémántja, ha nincs kinek odaadd? Mit ér egy élet, ha nincs kivel megosszd? Elrakom jó mélyre, mert talán szükségem lesz majd rá. A remény hal meg utoljára...

Szeretném már azt mondani valakinek, amit ez a kisfiú ebben a szép számban:

''Are you an angel? They are the most beautiful creatures in the world! You must be one, maybe just don't know it.''