A Közlekjedésfejlesztési Központ hatalmas irodaházának udvarán vakító fénnyel, hangtalanul egy különös formájú légi jármű szállt le. Olyan volt, mint egy körülbelül harminc méter átmérőjű, lefelé fordított mélytányér, kerek ablakokkal, s rejtélyes, antennaszerű nyúlványokkal. Aztán kis ajtó nyílt a jármű tetején, s egy fehér leples férfi szállt ki belőle, ezúttal a szó szoros értelmében szállt, s a Központ bejáratához lebegett. A kapuőr nem vette észre, mert éppen lottószelvényt töltött ki, a férfi tehát baj nélkül bejutott az épületbe, s a harmadik emelet 42. számú irodahelységét kerteste fel. Belépett a szobába, udvariasan köszönt, s noha senki sem fogadta köszönését, egy cseppet sem elbátortalanodva lépett oda egy asztalhoz.
- Jó napot kívánok!
- Tessék! - mondta a középkorú, gyanakvó arckifejezésű tisztviselő.
A fehér leples férfi udvariasan mosolyogva kezdett el beszélni:
- Kérem szépen, nem tudom tetszik-e rám emlékezni. Körülbelül hat esztendővel ezelőtt voltam itt, s egy közlekedési újítás tervrajzát hoztam. Néhány szóban azt is elmondtam miről van szó, s bátorkodtam kifejezést adni igénytelen nézetemnek, hogy újításom nagy lépéssel viszi előre a közlekedés ügyét. Ha még tetszik emlékezni szavaimra, kifejtettem, hogy új rendszerű járművem gondolatenergiával halad, vagyis sem benzin, sem olaj, sem szén nem kell hozzá, tehát nagy megtakarítást lehet segítségével elérni. Költségvetést is mellékeltem hozzá, s ebben kiszámoltam, hogy egy négyszemélyes családi jármű mindössze százhúsz forintba kerül. A jármű gyorsasága néhány mikronnal eltér ugyan a fény sebességétől, de ez sem az én hibám, hanem a kissé merev fizikai törvényeké. Akkor át tetszett venni a dokumentációt, és azt tetszett mondani, hogy mindenesetre felírja a címemet.
- Na és? - kérdezte a tisztviselő.
- Ezért jöttem - mondta szerény meghajlással a férfi. - Közben ugyanis megváltozott a címem. Úgy történt, hogy odahaza elkészítettem a járművet, s néhány kísérleti űrutazás után átrepültem a Benedictus-köd Haruspex bolygójára, mivel annak a légköre jót tesz az asztmámnak. Sajnos csak most jutott eszembe, hogy nem értesítettem önöket a címváltozásról. Ezért jöttem most bejelenteni.

A tisztviselő bólintott:
- Kérem. Tessék diktálni.
Hatalmas könyvet vett elő, föllapozta a megfelelő oldalt, megnyálazta tintaceruzáját, áthúzta a régi címet, és szép gyöngybetűkkel föléje írta az újat.
- Rendben van! - mondta - majd értesítjük.

1964, Feleki László