Régóta esz a méreg, hogy jóformán mindegyik újságíró kollégámnak sikerült már riportot készítenie valamely kihalóban levő mesterség utolsó képviselőjével, csak elém nem került még soha senki közülük, nagyon megörültem tehát, amikor a zsormicei tanácsházán felhívták a figyelmemet Suta Balog Béni bácsira, aki az alvégen lakik, és ő az utolsó birizna-pörkölő.
Legott útnak indultam, rátaláltam, szívélyesen fogadott, és bevezetett a műhelyébe. Csipkés szélű, nagy fakád állott a helyiség közepén, mellette felfordult hintaszékre emlékeztető micsoda, aztán ládák, ládafiák, falba vert kampókon pedig különös alakú, ódon szerszámok.
- Szóval Béni bácsi itt pörköli a biriznát. - néztem körül szakszerűen.
- Ugyan már! - rázta meg a fejét a hajdan szálfa termetű, töpörödött mester. – Itt csak a süllyölést csináljuk, a kortoncafeszítést, itt csávázzuk a kenzért, mutykoljuk a biriznát diópácban. Pörkölni kint pörköljük az udvaron, már csak a fruttyázás miatt is, mindjárt más a színe.
- Hányan vesznek részt a munkában? Azért kérdem, mert többesszámot tetszett használni.
- Mink ezt már csak így szoktuk. De biriznát már csak én pörkölök az egész országban, én vagyok az utolsó birizna-pörkölő. Az apám is az volt, annak az apja is, Ádámig. Mert virágzó mesterség volt ez az ánti világban, a hetedik határból is idejártak az emberek biriznát pörköltetni. Azóta nagyot fordult az élet. Most beat-zene kell, op-art, meg miniszoknya. Jó esztendő az, amikor vevő akad egy-egy pörkölt biriznára. Meg az is baj, hogy mi megadjuk a módját, aki nálunk pörköltet biriznát, életében nem nyűvi el, ezért nem is vesz másikat. Hát csak így tengődünk, kérem.
- Család van-e?
- Hogyne volna! Öt fiam van, meg néhány lánygyermek, de mind más szakmát tanult, velem kihal a birizna pörkölők nemzetsége.
- Sajnálja?
- Sajnálom.
- És mondja, Béni bátyám, ha manapság olyan kevesen pörköltetnek biriznát, miből él ilyen jól? Látom új kerítést húzott, Skoda autója van, hátul meg építik éppen a garázst.
Béni bácsi suttogóra fogta a hangját:
- Nem árul el a tanácsnál?
- Nem én!
- Hát az úgy van, hogy magamfajta idős embernek ugyebár könnyebben rájár a keze olyan munkákra is, amikre nem szól az engedélye. Főleg persze csak olyan kis reparálásokat csinálok.
- Mégis, miket?
- Ami jön. Összeütöttem magamnak egy oszcilloszkópot, meg egy szignál generátort, ha meg jönnek a szomszédok, hogy így a nagyfrekvenciás áramkör, úgy a kimenő trafó, hát megjavítom nekik azt a fránya televíziót, meg rádiót. Aztán hogy is hívják azt a masinát, amelyiken két küllős kerék forog, az ember rábeszél, a hangja meg rajta ragad?
- Magnetofon.
- Az a, magnetofon. Nem könnyen jár rá az én nyelvem ezekre az újmódis szavakra.
Kezet ráztam az öreggel.
- Köszönöm a felvilágosításokat, minden nagyon érdekes volt, a viszont látásra.
- Isten megáldja - búcsúzott az öreg magyar, egy tisztes iparág művelője, és kikísért a kapuig.
Csak itthon döbbentem rá: elfelejtettem megkérdezni, mi is az a pörkölt birizna. Hát, vissza már nem megyek, hiszen kihalóban van úgyis.
1965, Kürti András
