Valamikor siheder nyikoromban (sic) volt egy Jolana szólógitárom és azzal kezdődött rockzenei pályafutásom. A szomszéd traktoros vett a feleségének egy Csehszlovák gyártmányú Daria, sztereo, kazettás magnót, aminek a kazetta kiadó ajtaját sikeresen leamortizálták, ugyanis tokostól próbálták meg belerakni a kazettát. Mindezt hajnali fél négykor, becefrézve a helyi zug pálinkafőzde frissen kicsöpögő, meleg végtermékétől vezérelve.

Mikor a traktoros nem volt otthon akkor rávettem a feleségét, hogy adja nekünk kölcsön a magnóját, hisz kiválóan felerősítette a gitár hangját és max. hangerőn még némi torzítást is nyerhettem. Négyen voltunk. Böce volt a dobos, hatalmas 50, 20, 10 és 5 literes műanyaghordók voltak felállítva a tanyától nem messze egy kis erdőben. Oda vezettük ki a 220V-ot hosszabbítón keresztül. Csiga volt az énekes és Robi a basszusgitáros, de basszusgitár híján egyelőre az ő feladata volt a tűzrakás és a késő esti órákban a tűz megszórása hilti-patronokkal és egyéb rendbontás a környező tanyákon élők és dolgozók nagy-nagy örömére. Nádipunkok volt a zenekar neve és az első fellépésünk vagy félrelépésünk egy szanazugi buli keretein belül adódott. Egy békéscsabai zenekar akik zenélni is tudtak, lőtték be a hangszereiket rövid idő alatt. Majd mikor végeztek levonultak a színpadról kis technikai szünetet tartva amíg lehúznak egy két sört és tekernek egy rakétát. Nagyban füstölögtek a színpad mögött a sátorban és kidülledt szemekkel és visszafojtott lélegzettel várták a koncertjük kezdetét, addig mi meglepetésszerűen előre nem megbeszélt és kialakított stratégia szerint felrohantunk a színpadra (kínpadra...pádre) és elkövettük életünk első nyilvánosság előtt előadott alkotását. Mindenre nem emlékszem mert annyira fel voltam villanyozva és annyira záporoztak felénk a kérdéseken kívül (mi ez?) a rengeteg üveg és kajamaradékok meg földgöröngyök, hogy igen nehezemre esett a zenei elemekre koncentrálni, nem adtuk fel. Ahogy felrohantunk a színpadra és mindenki elfoglalta az őt megillető helyet, bejelentettem, hogy porondon a Nádipunkok.

Böce fél profi dobos volt, képzés és hangszer híján elmondható róla, hogy mindannyiunk közül ő hozta a legjobb formáját egy igazi hangszer mögül. A Csiga tulajdonképpen csak énekesnek volt szar, de kitűnő egyéniség és a kisugárzása is olyan volt, hogy mást nem nevezhettünk ki erre a posztra, tehát ő a tőle elvárható szintet hozta ami nem is okozott számunkra csalódást. Annál inkább a közönségnek akik a fülüket, fejüket fogták az éktelen hörgés hallatán.

A Robi volt a legnehezebb helyzetben, hisz se zenei előképzettség, se hangszer, se ambíció, se tehetség. Igazi kihívás volt számára az előadás, a lényeg, hogy a haverunk volt és közénk tartozott. Egyszer kint az erdőben unszolt, hogy adjam neki oda a gitárt mert szeretne ő is játszani rajta. Részben nem adtam neki oda mert komoly próba folyt éppen, másrészt jeleztem számára, hogy ez nem basszusgitár és ha a basszusgitár előtt ezen próbál meg játszani akkor az súlyos törést okozhat a későbbi pályafutásában, amikor már lesz neki basszusgitárja. Aztán csak nem bírt a benne szunnyadó állattal és felkapott valami lécet basszusgitár helyett és azzal mímelte a zenélést ő amíg mi komoly próbákat folytattunk. Végül is jobb megoldásnak tűnt mint a sok sutyó léggitáros akik egy félüveg sör után nekiállnak rázni a sörényeiket meg bőszen karmolják a levegőt, ahogy éppen leadják a szólót.

A legkönnyebb helyzetben én voltam, mert bennem volt rengeteg kitartás és ambíció, viszont minimális tehetség. Gitározni azt nem tudtam de legalább akartam és minimum ennyit díjazhattak volna akkor az ott jelen lévők. Én írtam meg a szöveget a számokhoz, én szereztem mikrofont a Keravillból, nekem kellett elkunyerálni a traktoros feleségétől úgy a magnót, hogy a férje meg ne tudja (cserébe kijöhetett az erdőbe és nézhetett bennünket meg ihatott sört is), én voltam az aki összelopkodta a dobcucchoz a műanyag hordókat és felállványoztam a földbe szúrt vaskarókra őket. Lábgépet sajnos nem tudtam szerezni. Nekem kellett tartani a lelket Robiban napról-napra, hogy ne keseredjen el csak azért mert még nincs basszusgitárja, de a többiben is én tartottam a lelket. Néha csak kijöttek, kivonultak az erdőbe és megitták a söröket. Bazmeg még főzni is nekem kellett. Általában a próbák ideje alatt paprikás krumplit csináltunk nokedlivel a bográcsban. Viszonylag hamar elkészült és jókat lehetett rá sörözni. Nagyon nagy partikat zavartunk le a hétvégéken. Monstre Nádipunk összejövetel, késő estéken hatalmas tűz és karácsonyfa tartóba Chemotoxos dobozt meg más spray-s dobozokat helyeztünk el és toltuk a tűz fölé. Volt egyszer olyan, hogy egy teli Derby borotvahabos flakkont raktunk bele, ázze akkora rulezt amit az kihozott belőlünk, percekig csak hullt a hó a nyári melegben, mi meg visítoztunk mint a sikonyások fürdőzés közben vagy mi a .....enpera.

A szám címe amit előadtunk a ''Tíz ásónyomnyira a föld alatt'' volt.

Nagyon tetszetős kis számnak bizonyult mert szinte minden próba alkalmával azt játszottuk, jó pörgős, lendületes szám volt. Csigának elég volt hatnyóc sör és kiválóan végig hörögte az egészet, ha kellett akkor többször is egy este, márpedig kellett mert más számot nem tudtunk játszani. Akkor sem jött zavarba ha szám közben meg kellett állnunk mert valamelyikünk rontott, ugyanonnan tudta folytatni a hörgést ahonnan abbahagyta, nagyszerű alkat volt, félelmetes kiállással.
Természetesen a színpadon is ezt a számot szerettük volna megosztani a közönséggel. Nem arattunk nagy sikert és a tetszési indexünk is lemérhető volt a felénk repülő tárgyakból. Igen el kellett ismernem a többiek előtt is és magam előtt is, hogy amit eddig csináltunk az egy ilyen fellépéshez ahol hangszerek is vannak a színpadon, nagyon kevés, hiába a sok ezt megelőző hosszas próba és munka. Legalább a zenekar akinek a hangszereit kölcsönvettük egy kis időre, jó fejek voltak mert vették a poént és jókat röhögtek. A rivális gitáros akinek a hangszerét használtam azért rám villantotta a szemét és tudtomra adta, hogy látja bennem az ellenfelet. Lezavartak bennünket a színpadról a bús picsába a rendezők, majd amikor elkezdődött a koncert, a zenekarnak szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy az első sorban headbangelünk mind a négyen és buzdítottuk őket ahogy a torkunkon kifért. Anyám életében először látott akkor színpadon, majd később a koncert alatt a színpad előtt csápolni (sajnos a próbáinkat nem tudta megtekinteni és élvezni mert mindig akkor dolgozott a csirketelepen amikor éppen játszottunk). Annyit mondott este, hogy fiam te mekkora állat vagy bazmeg.

A félresikerült koncert után elhatároztuk, hogy megváltoztatjuk a zenekar nevét és tiszta lappal indulunk, a sikertelenség még jobban arra sarkalt bennünket, de főleg engem, hogy jobban odafigyeljünk arra amit csinálunk.

A zenekar új neve Terminátor lett és újra feldolgoztuk ill. kazettára rögzítettük a ''Tíz ásónyomnyira a föld alatt'' c. számot. Basszusgitárunk továbbra sem volt csak egy értetlenkedő basszusgitárosunk aki egyre profibb volt a tűzrakásban és az alkalmankénti rendbontásban.

Sajnos a zenekar menet közben elköltözésem Budapestre, bevonulása katonának, nősülése és egyéb indokok miatt feloszlott.

Böce később utánam költözött Budapestre és profi nyomdász lett, egy darabig vele dolgoztam és tudatosítottam magamban, hogy már nem dédelget magában olyan álmokat, hogy ő egyszer valaha dobos lesz. Nekem pedig újabb löketet adott, hogy ott a nyomdában együtt dolgozhattam a Lacával aki az Irigy Hónaljmirigy dobosa. Ott volt a zenekarnak a próbaterme a nyomda mellett és elég sokat játszottak ill. próbáltak. Ha jól emlékszem volt basszusgitárjuk is. Így nagyon könnyű egy zenekart elindítani, hogy van basszusgitár is. Ki tudja mi mire lettünk volna képesek ha akkoriban megadatik...enpera.

Később még érlelődött bennem a gondolat, hogy sikerre viszem a terveimet. Ezért jelentkeztem egy zenekarba énekesnek. Tetszett amit csináltak mert hasonló volt a stílusuk mint a Helloween-é. Olyan hangú énekest kerestek, Solymáron volt a meghallgatás és ott kellett egy elég hatalmas próbateremben bizonyítanom, hogy rátermett vagyok erre a posztra. A zene nagyon jó volt csak sehogy sem jutott eszembe egyetlen szöveg sem a Helloween-tól, pedig eljátszottak 5-6 számot. A hangom meg messze nem Andy Deris volt. Lazán elküldtek a búsba, de tolerálták a tenni akarásomat és a tettrekészségemet. Évekkel később amikor egy kórusba jelentkeztem énekelni, a meghallgatáson közölték velem, hogy gyönyörű basszus és bariton hangom van, akkor eszembe jutott, hogy áhá akkor ezért nem sikerült nekem akkoriban kivágni a magas cét ott a próbán. Végre a kórusban megtaláltam a helyem és a tehetségem is teret nyert.

Nagyjából ennyi a rockzenei páyafutásom története, volna még mit elmesélnem mert ez igen csak dióhéjjnyi volt amit olvashattál. A többit max. akkor írom le ha fizetsz érte, mert ha már nem sikerült híres szólógitárosként debütálnom akkor legalább az átélt kudarczok közzétételéből, hagy profitáljak enpera.

Most van itt a szomszédban egy srác aki velem nagyjából egykorú és tanul gitározni (14 éves kora óta) én tudom, hogy ő nem tud gitározni de ő még nem. Néha el-el dumálgatok vele és magamban már rég elhatároztam, hogy megpróbálok kihozni valamit a srácból. Neki szólógitárja van és egy combó erősítő hozzá, kihallatszódik délelkőttönként ahogy vinnyogtatja azt a három akkordot aminek az a címe a köztudatban, hogy füstavízfelett (sic).
Az az egyetlen egy problémám, hogy nincs basszusgitár....enpera és tanulva a múltból ugye, már óvatosabban tervezget és lép az ember. Úgyhogy egyelőre még csak elmélet...enpera.
Már kinéztem magamnak egy dobost is a Lyikács Ücsüküét aki ugye itt lakozik velünk együtt a fórumon és nagyon enpera, szal neki kicsivel komolyabb a rockzenei pályafutása mint nekem mert igazi dobfelszereléssel játszott igazi közönség előtt és nem dobálták meg. Ez némileg bátorságot öntött belém, de kicsit hátráltató tényező, hogy jelenleg nem rendelkezik dobfelszereléssel, sem ambícióval. Az utóbbit nehezebb beszerezni.

[link]

[link]