Nekiálltam filmet nézni. Most Bud Spencer és Terrence Hill közöst alkotására került a sor, azonban leragadt a szemem. Ekkor még nem tudtam hová fogok kerülni. Hamarosan bevillantak a képek, hangok. Motorhang, havas hegycsúcsok. Ha ébren lennék, mosolyognék. Lehet hogy most is azt teszem. Álmodom. Szeretem mert megvéd a valóságtól, azt csinálom amit szeretnék, nincsenek előtérben a problémák mert a félelemtől vezérelve elbújtak a gondolkodóm hátsó részeiben. Ellazulok, majd átadom magam egy belső, szebb világnak.
Barcelona környékén járok, a kilométer óra csak számol, hisz ez a dolga. Lábam csak akkor veszem le a gázról, amikor már megnyomtam a kormányon elhelyezkedő sebességtartó gombot. A rádióból a Kárpátia énekese hazahív.. Nem megyek. Itt van dolgom. Válaszolok magamban és figyelem tovább az utat, a számomra érthetetlen feliratokat, a kékellő táblákat. Mindig elámulok, ez biza nem Magyarország. Itt még az autópálya sem unalmas. Mindig van itt valami amit eddig még nem láttam.
A vonalak az úton lassan már egybefolynak, a hegyek fáradhatatlanul karcolják a felhőket, nyújtózkodnak hátha ki tudnak törni ebből a világból. Csodálom őket még egy darabig, majd rájövök. Elfáradtam, meg kell állnom. A nap fénye még utoljára megsimogatja arcomat és ő is elvonul az összes bánatával együtt. Az utolsó fénycsóvát magamba zárom a forró parkolóban. Izzik az aszfalt, erős ammónia illat gomolyog. Szusszan a motor, sípol a levegő ahogy megfáradva nyugovóra tér. A méretes ajtót kitárom, érzem a kellemesen klimatizált fülkében hogy a forró, perzselő levegő átveszi a domináns szerepet a tér felett. Kiszállok, a lábaim elmacskásodtak, nincs mit tenni.. Jobb híján csak állok egy helyben, próbálom lerázni róluk a mai 9 órás vezetés gyötrő kilométereit. Tudomásul veszem, nem akad társaságom. Elnyugtázom, a mai napra ennyi jutott nekem.
Leszáll az éj, és a csillagok veszik át az uralmat az égen. Hű követők, szolgák akik minden nap visszajönnek, és hódítanak a hold vezetésével. Hideg van. Remegek a hidegtől. Ekkor valami bezavar. Halk kattanás, majd remegés. Elmosódik minden. A konvektor elkezd dolgozni, ő is fázik, felmelegít engem. Gyorsan visszazuhanok. Alszom, nem csak itt, ott is. Az óra kattog, a hűtő rezeg. Nem lehet minden tökéletes.
Reggel a nagy Németországban ébredek. A kedvenc országom mind közül. Mindig szeretek ott járni.. Pillanatok alatt felkelek, kimászom a kocsiból és nekiállok valaminek. Mit csinálok éppen? Rajzolok? Mit és minek? Egyszerű. Szeretem őket. Ő a második családom még ha mostanában nem is vagyok aktív. Rajzolok.. Két pontot a halk motor matrica elé. Minek? Hogy hírét vigyem a világban és tudassam az emberekkel ezt a csodát.
El kell indulnom. Franciába küldött a vezetőm, menni kell mert ez a munkám, egyben az életem. Kamion sofőr vagyok. Ez nem is igaz? Na és akkor? Álmodom! Pillanatok alatt átképzelem magam egész Németországon, Belgiumon, és máris Franciaországba érkeztem. Megpillantom az Óceánt, a nagy kékséget és vegyes érzésekkel átívelek felette. Ezerszer láttam már.. Valakinek nem adódik meg az élete során egyszer sem ez az érzés. De ő otthon van a családjával.. Bár ő lehet meg idevágyik..
Meglátok egy nagy kék táblát, mire fehér betűkkel csak ennyi van írva: Point De Normandie. Egész máshogy néz ki most mint akkor. Hála istennek, nem akarom hogy felrobbanjon alattam a híd.. Több ezren vesztették itt életüket, ahhoz képest én most száguldok át a még meg nem talált, rozsdaette fegyvereken, bomba maradványokon. Egyedül érzem magam mint egy mini szikla az országúton. Szerencsére ez nem így van. Sokan vannak körülöttem akik nyomnak, segítenek ha megingok.
Száguldok, hisz száguldanom kell. 25 tonna követ engem. Ütöm a lovakat, hinnye! Ne pihenjetek, sietnünk kell! Rám förmednek, letiltanak. Felemelem a lábam, majd újra megütöm őket. Padlógáz. A lovak felbőgnek, és elkiáltják magukat mennyire fáj. Bőgnek. Mind a 410. Az ajtó hirtelen kinyílik, én pedig meglepődöm.. Felébredek és ráeszmélek. Csak Édesanyám az.. Hozzám szól. Kérsz ebédet? - Hát persze. - Miért mosolyogsz? - Mert 1 pillanat alatt 2000km-t tettem meg. Apu biztos büszke rám. Hiányzik. Rettentően. - Ne aggódj. Biztos ő is álmodik. Csak ő haza hozzánk.
* Gyere haza. *
