Hirdetés

2019. április 20., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Játékok rovat

A Myth-sorozatról

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Amiről első logout-os írásomat írom, az a hosszú évek óta kedvenc stratégiai játéksorozatom,...

[ ÚJ TESZT ]

Amiről első logout-os írásomat írom, az a hosszú évek óta kedvenc stratégiai játéksorozatom, a Myth. Nem éppen mai játék – a Myth I. 1997-ben, a III. rész 2000-ben jött ki – de a játékélménynek köszönhetően máig élvezetes. Szigorúan szubjektív ismertetés, nem fogok például részletekbe menően az irányításról, az egységekről stb. mesélni, leginkább kedvcsinálónak szánom. Minden kritikát szívesen fogadok. ;)

Alapvetően a single player küldetések és a világ, no meg a – szerintem – máig utolérhetetlen hangulat fogott meg benne. (Az én multiplayer játékélményeim kimerültek gimnázium ideje alatti Quake II-deathmatch-ekben és jó néhány Heroes Of Might & Magic III-partiban. ;) Így multiplayerről, mint olyan, nem lesz szó az írásban.)

A világ.

A háttérsztoriból nem derül ki a világ pontos neve – még csak a kontinensé sem, amelyiken játszódik. Az alaphelyzet adott: a Fény és a Sötétség korokon átívelő küzdelme, melynek során mind a Fény, mind a Sötétség legfőbb bajnoka újra és újra erre a világra születik, hogy összemérjék erejüket. „Mellesleg” a konfliktus általában az emberiség majdnem teljes kipusztulásával jár együtt.

A Sötétség bajnoka a „The Leveller” névre hallgat (én körülbelül „Pusztítónak” fordítanám, magyarul inkább ez a név állná meg a helyét – a továbbiakban nem fogom fordítani a neveket, bízom az olvasók angoltudásában). Újabb és újabb megtestesülései során szenvedések özönét zúdítja az emberiségre – más világokból idéz meg szörnyeket, vagy éppen élőhalottak seregét vezeti győzelme érdekében. Vele szemben a Fény bajnoka általában egy-egy hősies ember, különleges vezetői képességekkel, melyek segítségével neki és az embereknek – éppen hogy – sikerül legyűrni a Sötétség erőit. Az is előfordulhat, hogy a Fény korábbi bajnoka a Sötétség újabb megtestesüléseként születik újjá…

[kép]

(a világ térképe)

A Myth I. része: The Fallen Lords

A Bungie fejlesztőgárdája 1997-ben bocsátotta útjára a Myth első részét. A játékról címszavakban: real-time stratégia, korlátozott egységkészlettel kell gazdálkodni, a történet az egyszerű katona szemszögéből megy (szokták azt mondani, hogy a Myth történetét a nagyszerű fantasy-szerző, Glen Cook Black Company-sorozata (ld. erre: [link]) inspirálta, amely egy hasonló szemszögből elmesélt dark fantasy-regényfolyam – a sorozat első három kötete olvasható magyarul is!). Az alaphelyzet az, hogy az emberlakta országokat a húsz éve tartó háborúban fokozatosan elpusztították a Sötétség nyomasztó túlerőben lévő, élőhalott seregei, élükön a Leveller aktuális megtestesülésével, Balorral (aki egyébként évszázadokkal korábban pont a Fény bajnoka volt, Connacht néven), valamint négy generálisával: ők volnának Watcher, Deceiver, Shiver és Soulblighter (akiből később a második rész főgonosza lesz). Velük szemben az embereket hét nagyhatalmú varázsló vezeti (az ő megnevezésük a Hetek, amúgy pedig avatarák – hatalmas varázserővel bíró, nem „egyszerű” mágusok), ők sajnos fogyóeszközök: az első rész végére gyakorlatilag a legnagyobb hatalmú, Alric marad meg, feltehetően ő a Fény aktuális bajnoka. Az emberek túlélői egyetlen, nem is túl nagy sereget hoznak létre, ez a Légió (The Legion), szövetségesekként a szülőhazájukból elűzött törpök, valamint – egy küldetés erejéig – erdei óriások csatlakoznak hozzájuk. A narrátor a Légió egyik közkatonája, aki a kezdetektől a végső győzelemig küzdi végig a háborút. Indulásként pedig természetesen éppen úgy tűnik, hogy az utolsó még álló várost éppen most fogják bekeríteni a bűzlő tetemek hordái… Innen szép nyerni!

[kép]

(egy kis ízelítő a játékból)

Ami a Myth-ben kifejezetten újdonság volt: realisztikus, ténylegesen kihasználható terep, az állandó feszültség („Sztálingrád-életérzés” – ahogy annak idején az 576 KByte ismertetőcikkében TJ fogalmazott), amitől az embernek tényleg háború-érzete támadt. Végre egy játék, ami nem arról szólt, hogy legyártasz a kis barakkjaidban x cuki elf íjászt, meg y nagyon tápos lovagot (vagy orkot és trollt, oldaltól függően), aztán ha elég erőforrásod van, meg nagyobb a haderőd, akkor lemosod az ellent a pályáról. (Félre ne értsen senki, szeretem a Warcraft-sorozatot, de nem véletlenül írok most ilyeneket. ;) ) Itt nyomasztó túlerővel szemben kell dolgoznod, ritkán kapsz utánpótlást, korlátozott az ember- (na jó, időnként törp- és óriás-) anyag, nem az a lényeg, hogy hősködj, és mindenkit kiirts, aki csúnya szemmel néz az egységeidre. Meghatározott célt kell elérned – fogolyszabadítás, figyelemelterelés, fontos ember kísérete; varázstárgy megszerzése romvárosból és elsöprés onnan, még mielőtt rád szakad az ellenség túlereje… satöbbi, satöbbi. A nagy csatákat nem feltétlenül Te fogod megvívni, viszont fontos submission-ok sokaságát hajtod végre, ami nélkül a háború nem nyerhető meg. Fröcsög a vér, röpködnek a testrészek – anélkül, hogy ez horror lenne. Nem, ez totális háború, ami ilyen. Még a fantasy-ben is. És igen könnyen kapod azon magad, hogy éppen az utolsó két emberedet kergeti harminc dárdahajigáló és tizenöt felrobbanni készülő élőhalott. Ha nem tanulod meg kezelni az embereidet – formációkba rendezni őket, védeni a gyengébbeket, időnként szükséges áldozatokat hozni – halott vagy.

Hogy mondjak pár példát: van olyan küldetés, ahol annyi a feladatod, hogy eltereld az élőholtak egyik seregének figyelmét, hogy addig a tényleges fősereg rajtaüthessen az ellenséges táboron. Vagy: el kell jutnod egy teleportkörig, amit fel kell robbantanod, ugyanis az ellenség azon át kap utánpótlást. Az én egyik személyes kedvencem az a küldetés, amikor ki kell deríteni, hogy egy hágót őrző csapatnyi katonával mi lett, mert nem válaszolnak a tűzjelzésekre. (Egyébként a csapaton szabályosan átgyalogolt egy ellenséges óriás – Trow, ha ragaszkodom a pontos megnevezéshez.)

Az erőfeszítéseknek köszönhetően végül sikerül elpusztítani Balort – és négy generálisa közül mindössze egyet, Watchert! – és az emberiségre az újjáépítés békés korszaka következik…

… mindaddig, amíg ki nem jött a Myth II: Soulblighter.

Myth II: Soulblighter

Alig egy évvel az első rész után a Bungie már készen is állt a következővel, ami még nagyobb siker volt (noha a cégnek egy nagyon csúnya gyártási malőr miatt gyakorlatilag anyagi bukást hozott – először hibás CD-ket hoztak forgalomba, és a Bungie számára hatalmas költségekbe került a hibás CD-k kicserélése, de erről részletesebben a linken, lent találhattok infókat). Annyira, hogy máig élő fan-made community-oldal létezik az érdeklődőknek, különféle mod-ok készültek hozzá – ugyanis a Bungie financiális okokból gyakorlatilag megszűnt (illetve felvásárolta a Microsoft és annak részeként, de nem az eredeti gárdával létezik tovább), de előtte még felszabadította a Myth-engine forráskódját. De ez az írás igazából nem a Bungie történetével akar foglalkozni.

Hatvan év telt el az előző részben lezajlott küzdelem óta (amire a Nagy Háború néven emlékeznek). A kontinens nyugati felén újjáépültek az emberek államai, Alric, a Hetek túlélő vezetője, akinek köszönhető Balor veresége (persze, szerény személyünkön kívül ), a Tartomány (The Province) névre hallgató királyság uralkodója. De a felszín alatt gonosz erők munkálkodnak… A Tartomány keleti feléből banditatámadásokról érkezik hír, hogy aztán villámgyorsan kiderüljön, Soulblighter, Balor elmenekült jobbkeze hatalmas haderő élén megtámadja és lerohanja a lakott területeket. És ami még rosszabb: a régmúltban már egyszer a világra szabadult szörnyetegeket, a Myrkridia névre hallgató fajt (amelyek nagy, csúnya, gonosz, mellesleg rohadtul tápos, farkasemberre emlékeztető dögök – ennek ellenére arra nem hallgatnak, hogy „bad dog! bad dog!” ;) ) sikerül újra megidéznie és a maga szolgálatába állítania…

A történet mindezzel együtt itt nem annyira reménytelen hangvételű, mint az első részben. Noha a Gonosz már megint olyan sebességgel hatol át az emberi földeken, mint izzított kés a vajon, több esélyünk van, szokatlan szövetségeket kapunk – mint például az első részben Balor oldalán álló Trow-k (az óriások egyik faja), vagy – ami tényleg meglepő! – az egyik korábbi gonosz, Deceiver a mi oldalunkra áll, követőivel, a Fekete Köpenyesek boszorkánymestereivel együtt. És nem utolsó sorban, az utolsó küldetésekben Alric még mindig velünk harcol és noha a varázslóköntöst felcserélte a páncélra és a kardra, ellenállhatatlan, mint mindig. ;) A narrátor itt is a Légió egyik katonája – aki mellesleg az egyik küldetés után megszerzi az első rész narrátorának – a hatvan évvel korábban, szintén a Légióhoz tartozó katonának – a naplóját, csak hogy a folytonosság is meglegyen.

Noha kicsit változott a kezelőfelület (kiraktak néhány funkcionális ikont, ami korábban nem volt jelen), valamint a felbontást is megnövelték: az első rész 640 x 480-as felbontása után a második részt lehetett már akár 1024 x 768-ban játszani, igazából újat szerintem a helyszínekben, pár egységben, valamint a csaták jellegében hozott. Az első részben gyakorlatilag minden küldetés a szabad ég alatt játszódott, itt pedig nem egyszer veszünk részt várostromban, illetve föld alatti, vagy fogolytáborból való kitörésről szóló küldetésekben. Az új egységek jól használhatóak (ha végig lenne tíz Trow-om, nem állhatna meg előttem senki, mert „normál méretű” ellenséges egységeket maximum két rúgással elintéznek és különben igencsak ellenállóak…), az ellenség a Myrkridia megjelenésével hasonlóan korrekt módon megerősödött. Változatosabb taktikák kidolgozását igénylik a megváltozott helyszínek és feladatok, tehát fair nehézség még az első részen edződött kérges lelkű hadvezéreknek is.

[kép]

(a Myth II egyik küldetésében ''a híd túl messze volt'' pár katonának...)

A történet végén Soulblighter természetesen veszít, hadai széthullanak. Mint kiderül, ő nem volt a Leveller megtestesülése (az Balor volt), éppen ezért, mivel megpróbálta a Fény és Sötétség harcának ciklusait a maga ambíciói nevében befolyásolni, lelkére elképzelhetetlen kínok várnak valamiféle, nem részletezett túlvilágon. Kellemetlen vég egy nagystílű gazfickónak.

Később készült még egy küldetéslemez: Myth II: Chimera néven, erről azonban, mivel nincsen a birtokomban, nem tudok semmi konkrétat írni. Tudom, Gugli a barátom.

Myth III: The Wolf Age

A harmadik részről nem tudok ilyen szépeket mesélni, mint az előző kettőről. Egyrészt a Bungie addigra csődbe ment, a folytatás jogai a Take 2-höz kerültek, az ő fejlesztőcsapatuk, a MumboJumbo korrekt munkát végzett – volna, ha nem kellett volna egy nem teljesen elkészült produkciót kiadni a kezükből az állandó sürgetés miatt. Mindezzel együtt, nem rossz a Myth III, de közel sem akkora játékélmény, mint az első két rész. A fanatikusok nagy része nem is fogadja el méltó folytatásnak.

Pár szót azért a történetről: ezúttal a múltba visz minket vissza a játék, amikor a Myrkridia még a Leveller egyik korábbi megtestesülésének, Moagimnak a vezetésével tombolt a világon. A játék folyamán a Fény bajnokának, Connacht-nak (belőle lesz később Balor, az első rész főrosszfiúja) a történetét vihetjük végig (hogyan válik fokhagymazabáló barbárkölökből világverő hadvezérré, barátai segítségével – a barátokból szintén a jövő rosszfiúi, illetve rosszlányai lesznek).

Személyes értékelés

A Myth-sorozattal gyakorlatilag egyetlen komoly gondom van, és az az irányítás. Ami egy picit nehéz, mert a kameraállás néha sokkal inkább megnehezíti a játékmenetet, mintsem megkönnyíti. Ha vesztettél már el küldetést azért, mert miközben bajlódtál a kamera megfelelő irányba való forgatásával, lemészárolták a csapatod kilencven százalékát, akkor tudod, miről beszélek. Persze, ilyenkor nagy segítség, hogy – real-time ide vagy oda – lassítani és gyorsítani is lehet a játéksebességet.

Másik dolog, hogy az animációk – főleg a Blizzard-videókon szocializálódottaknak, mint én is ;) – csöppet viccesek, ugyanis a délelőtti matinék színvonalát idézik. Ebben a harmadik rész mondjuk eltér, de a videók színvonala ott sem nagyon emelkedik…

Mindezzel együtt nagyszerű játéknak tartom a Myth-et – legalábbis a két első részt, és szerintem a harmadik rész is jobb az átlagstratégiáknál. Ajánlom mindenkinek, legalább kipróbálásra. Figyelmeztetés: az elején – úgy értem, az első nehezebb küldetéseknél – a játékmenet nagyon frusztráló tud lenni!

Értékelés:

Myth I: The Fallen Lords: 9/10
Myth II: Soulblighter: 9/10
Myth III: The Wolf Age: 7/10

(Erről annyit, hogy nálam – szigorúan szubjektív lista! – egy darab 10 pontos játék van: az a Planescape Torment. Ha legyőzöm eredendő lustaságomat, arról is írok. Ja, meg ha elég pozitív visszajelzést kapok arról, hogy érdemes. ;) )

Beszerezhetőség, gépigények – személyes tapasztalatok.

Myth I: Pentium I 90 MHz, 16 MB RAM, Win 95/Win NT 4.0, 4x CD-ROM, Direct X 5.0, 32 MB hely a HDD-n, ja igen, már támogatja a 3Dfx-et, ami ugye tíz éve mekkora szám volt. ;)

Myth II: Pentium I 166 MHz, 32 MB RAM – sorry, nem találtam többet Gugli barátom segítségével, de vélhetően nem olyan vészes ez sem. Jelzem, a Myth II-ből van MacOS-re és Linuxra írt verzió is.

Myth III: Pentium II 400 MHz, 96 MB RAM, 3D-s videokártya legalább 8 MB RAM-mal, 250 MB hely a HDD-n.

Mindehhez van egy-két megjegyzésem. A Myth első és harmadik része – némileg neccesen ugyan, de – beszerezhető Magyarországon is, ugyanis évekkel ezelőtt kiadták őket az 576 Kbyte „Ezt Vedd Meg!”-sorozatában. A második részt gyakorlatilag lehetetlen Európában beszerezni – Amerikából elméletben beszerezhető az E-Bay-en keresztül… gyakorlatilag egy eladó sem vállalja az Egyesült Államokon kívüli postázást. Nekem is úgy van meg, hogy egy informatikus barátom a születésnapomra leszedett valahonnan egy feltört ISO-fájlt…

Ami a gépigényekkel kapcsolatos, az az, hogy én három (illetve négy) gépen próbáltam játszani a Myth-sorozat tagjaival (illetve, a Myth II-vel csak egyen). A „próbáltam” szót nem véletlenül használom, ugyanis van pár tapasztalatom, amit ennek köszönhetően összegyűjtöttem és segítséget nyújthat másoknak is, ha valamilyen oknál fogva azt tapasztalják, hogy valamelyik játék nem akar indulni a gépükön.

A családban van két desktop gép:
- egy régi noname Pentium II Celeron 366 MHz, 196 MB RAM-mal, mindössze 4 GB-os Quantum HDD-vel (volt benne egy 30 GB-os Maxtor is, de az elszállt) és 3Dfx Voodoo Banshee 16 Mb-os AGP-s hang/videókártyával (ez a gép valaha az enyém volt, majd átment apám tulajdonába, ami annyit tesz, hogy gyűjti a port ).
- egy NEC PowerMate (Pentium IV Celeron 2,2 GHz, 40 Gb HDD, 512 MB RAM, valami SiS-csipszetes alaplap 8-64 Mb integrált videóval).

Idővel én beszereztem magamnak egy laptopot a halódó P II helyett:
- először egy Compaq Presario 1200: PIII Celeron 700 MHz, 316 Mb RAM-mal (alaplapi 64 + 256), 30 Gb Samsung U-ATA HDD-vel, 2-8 Mb Trident Cyberblade integrált VGA-val)
- majd ezt újabbra váltottam (a jelenlegi konfig: IBM Thinkpad T 40, Pentium M 705 1500 MHz Banias maggal, 80 Gb Samsung PATA HDD, 1 GB DDR RAM, ATI Rage 7500 VGA saját 32 MB memóriával – ebből 512 Infineon 266 MHz-en futó, ez volt az eredetileg benne lévő modul, és ehhez rakattam egy másik 512-es modult, ami 333 MHz-es KingMax. Jelenleg ez a „mindenesgépem”, főleg, mert nem játszom 2003-nál újabb megjelenésű játékokkal.)

Az operációs rendszerek a Pentium II-es gépet leszámítva (Win ME) mindenhol XP-k voltak (Home SP1 a NEC-en, a laptopokon Prof. SP2), bár szerintem ennek igazából nincsen jelentősége, csak a teljesség kedvéért említem.

Nos, a Myth I-et és III-at volt alkalmam mindegyik gépen kipróbálni, a Myth II-vel csak a T40-en játszottam. Ha valakit érdekel, írjon privátot, szívesen kipróbálom a többi gépen is tesztjelleggel.

A Myth I. gond nélkül futott a két desktop-on, valamint a PIII cerka laptopon. A T40-en nem: feltelepítés után egyrészt közölte, hogy neki IE 5.0 kell (IE 6.0 volt a gépen), valamint egy régebbi Adobe Flash Player, majd miután valahogy kiküszöböltem ezeket – felraktam egy Flash Playert – közölte, hogy akkor most neki nem elég a memória. Mármint az az 1 GB RAM, ami a T40-ben van. Szerintem egyszerűen nem szereti, hogy két, eredetileg különböző DDR RAM van a gépben, mással nem tudom magyarázni. Igaz, eléggé láma vagyok.

A Myth III. viszont pont a fordítottját produkálta nekem. A desktop-ok egyikén sem volt hajlandó futni igazán (a Pentium II-n csigasebességgel ugyan, de legalább elindult – kár, hogy játszhatatlan volt; a P IV-en viszont egyáltalán nem). Miután a PIII cerka laptopon sem volt hajlandó futni, rájöttem, hogy a probléma az, hogy nem szereti az integrált videós megoldásokat. (Ha figyelitek, a P II. desktop pedig picivel alatta van a gépigénynek, legalábbis ami a processzorsebességet illeti.) Viszont a T40-en – aminek sajátmemóriás ATI-kártyája van – probléma nélkül fut. Ja igen, a Myth III. pedig a QuickTime valamelyik, legalább 5.0-s verzióját kéri, hogy az animációkat le tudja játszani.

Zárszó

Remélem, a kis írással sikerült valamennyire kedvet csinálnom ahhoz, hogy minél többen vegyék elő/szerezzék meg és játszanak a Myth-sorozat valamelyik tagjával. Szerintem megéri.

Linkek:

Myth a Wikipédián: [link]
Fanoknak: [link]
Szószedet (a játék kifejezéseitől a világ szereplőin át mindenről):
[link]

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.