Munkaruha, utazás
A munkaruháról néhány szóban. Célszerű minél kevésbé meleg ruhát felvenni. Főleg a 35 fokos nyári napokon. Azonban meg kell említenem, hogy reggel bizony még hűvös van, főleg a kiutazásnál, az IFÁ-n. Ajánlott hosszú nadrágban dolgozni, hogy az alul levő levelek, gazok ne vágják össze a lábunkat.
De hozzáteszem, hogy a korai években egyáltalán nem volt gaz, szép tiszta sorok voltak. Később ez is változott, előfordult az utolsó években, hogy a vadciroktól nem is látszott a kukorica. Tehát jobbik estben nincs gaz, de a kukorica akkor is vág. De ehhez is hozzá lehet szokni. Felülre a már említett hosszú ujjú ing az ideális, lehetőleg fehér.
A lábbeli a munkaterülettől függ. A sima tornacipő minden körülményt jól visel, a sarat is, meg száraz talajt is. Ezenkívül olcsó is. Van azonban annyi hátránya, hogy vékony a talpa, így a göröngyös talaj megviseli a talpat.
Én magas szárú bakancsot koptattam el párat, bár ez meleg egy kissé, de nem megy bele a kosz, sár, kivéve, ha bokáig ér. Akkor célszerű mezítláb, vagy gumicsizmában folytatni a munkát.
Az abszolút profik papucsban, egy szál rövidnadrágban és egy pólóban is képesek címerezni. Ez az egyik ismertetőjelük. A másik az, hogy nem hagynak maguk után címert. A harmadik pedig, hogy mindezt elég gyorsan csinálják.
Bizony előfordult, hogy egy záport követően térdig érő vízben is dolgoztunk. Vagy a magas belvíz miatt voltak olyan területek, ahol majdnem derékig ért a víz.
Másik kedvencem a lineár volt. Bizony nem állították le mindig a címerezés közben se. Ahol már elhaladt, ott sár volt, ahol még nem, ott meg porzott a föld, közvetlen alatta meg jó kis zuhany. Mire kiért az ember a sor végére, meg is száradt.
Kiutazás a munkaterületre: Általában IFÁ-val. Rosszabbik esetben busszal. Nem véletlenül írtam, hogy a rosszabbik a busz. Azon ugyanis nincs szellőzés. Ingyen szauna. Esetleg lehet gyalogolni is a közelebbi területekre. De van még egy közlekedési eszköz – a Bakucz Tours. Egyszer mindenkinek ki kell próbálni! Aki utazott rajta, tudja milyen, leírhatatlan! A korai években a földutakat földgyaluval tartották karban, így az IFA is simán megfutotta a 70-80 km/h-ás sebességet a földeken. Ismertük a sofőröket is, volt, aki elég Schumacher stílusban vezetett.
Többször is előfordult, hogy egy-egy záport követően, vagy közben elakadt a járgány. Ilyenkor meg kellett tolni, vagy hívtak Rába Zetort. Hatalmas élmény a derékig érő vízben IFÁ-val menni, amit húz egy elől-hátul dupla kerekes Rába erőgép.
Sajnos a mostani generáció már nem nagyon fogja átélni ezeket az élményeket. Még létezik a címerezés mint nyári munka, de alaposan átalakult. A diáktáborok gyakorlatilag megszűntek. Talán még Mezőhegyesen, Csárdaszálláson van tábor. De felénk már nincs.
Újabban a diákoknak menetrend szerinti busszal kell elutazniuk a földek közelébe, majd onnan valamilyen bérelt járművel kiviszik őket. Munka után koszosan, mocskosan megint csak a távolsági busszal kéne hazajutni. A sofőrök nem szokták díjazni a koszos-sáros munkaruhát, cipőt.
Hát nem sokkal jobb egy tábor, ahol munka után rögtön le lehet fürdeni, tiszta ruhába átöltözni, és nem kell átvonulni az egész városon?
A másik, amit még a diákközvetítő irodákkal kapcsolatban tapasztaltam: gőzük nem volt az utolsó években a táborvezetéshez. (Legalábbis elég nagy szakadék volt a korábbiakhoz képest.) Korábban azért igazi tanárok voltak a csoportvezetők többségében, illetve a táborvezető is. Nekik is voltak hibáik nyilván, de nem annyi.
Aztán változott a rendszer, és az egyik helyi diákmunkaerő-közvetítő vette át a tábor üzemeltetését. Olyan emberekből is csináltak brigádvezetőket, akik életükben akkor láttak kukoricát. Nem volt ritka, hogy az apasorba állították be a gyerekeket, amit ugye tilos lenne kicímerezni.
Az sem volt ritka, hogy szegény ellenőrökkel veszekedtek az ilyen emberkék, hogy márpedig nekik van igazuk. Hát, kecskére bízni a káposztát nem túl jó ötlet. De voltak ugyanilyen ellenőrök is, akik valakinek a valakijei voltak. Korábban több évnyi tapasztalat kellett hozzá, hogy valakit kinevezzenek, és a diákok között is tekintélyünk volt. (Végül is sokan szerettek volna azok lenni...) Egyébként nem volt semmivel sem könnyebb az ellenőri munka, ha becsületesen végezték.
Gyakorlatilag keresztben-átlósan-hosszában elejétől a végéig át kellett nézni a táblákat, ami elég sok kilométert jelentett. Közben pedig számoltuk, éppen melyik ráta melyik sorában haladtunk. Nem, nem azért mert unatkoztunk volna, hanem azért, hogy vissza lehessen követni melyik diák dolgozott rosszul.
A címerezőtáborban megkeresett pénz változó volt, erősen teljesítményfüggő. Nyilván amelyik brigád jobban/gyorsabban/nagyobb területet címerezett le, többet keresett. Ez a rendszer mindaddig jól működött, míg nem próbálták meg ezt is megreformálni.
Utána gyakorlatilag órabérben dolgozott mindenki, ami nagyon nem tett jót a teljesítménynek. Vagy fix órabérért+valamennyi pluszért, ha jól teljesítettek. A korabeli más munkákhoz viszonyítva sokkal jobban lehetett vele keresni.
Szóval összességében sajnálhatjuk, hogy ezek a szép idők is elmúltak. Bulik, barátok, ismerkedés, felkészülés a való életre. Az ember legalább megtanulta becsülni a keresetét, lehetett vele tervezni. Új Hi-Fi, új PC, vagy kinek mi.
Néha még szoktunk tartani nyaranta nosztalgia-összejöveteleket, legközelebb valamikor augusztusban tervezzük Békéscsabán. Részletek majd a tábor honlapján. A szövegek/képek hasonlósága nem a véletlen műve, azt az oldalt én csináltam anno, még valamikor 2002 körül. Most már erősen retró.
